XV. fejezet
Ikrek hava

Farkasok panaszos vonyításától volt hangos az erdõ. A sötét égbolton sikoltott a hold, minek baljós fénye, szörnyû eseményeket vetített elõre. Sugarai bekúsztak a fák közé és megvilágították az egyik erdei ösvényt. Hideg volt, pedig jócskán nyár közepe volt. Az éjjeli madarak hangját sem lehetett hallani csupán a dermesztõ csendet, ami fojtón telepedett rá a tájra. Nyomasztó volt a légkör, s valami biztosan készült ezen az éjszakán.
Hangos zihálás törte meg a kísérteties csendet, majd igencsak sietõs léptek zaja hallatszott a száraz avaron. Egy tejfölszõke hajú férfi rohant át az erdõn. Draco Malfoy lélekszakadva futott és egy árva percre sem állt volna meg, hogy az izmaiban lévõ erõs és kínzó fájdalmat enyhíthesse.
Egyre erõsödõ fáradtságának nem engedhetett egy kicsit sem. Családja élete volt a tét és ezért nem törõdhetett saját magával. Õt és feleségét összekötõ mágikus kapocsra koncentrálva érezte, merre kell mennie. Rettegett attól, hogy mi fog történni, ha nem ér oda idõben.
Szörnyû feltételezést nem tudta elhessegetni, ezért inkább megszaporázta lépteit. Szíve hevesen vert és néha a félelem hideg érzése futott végig a hátán. Hirtelen valamiféle fehér fényt látott maga elõtt. Fogalma sem volt róla mi lehetett ez, de amikor közelebb ért meglátta feleségét, akit megannyi fénytündért vett körül.
Hermione bágyadtan feküdt a földön halkan nyöszörögve, szemei le voltak csukva, arcán pedig a megkínzottság jelei látszottak. Draco szíve nagyot dobbant és lélekszakadva rohant felesége mellé, majd megfogta annak ernyedt kezét, és az arcához szorította. - Hermione!- mondta kétségbeesve.
- Draco végre itt vagy- mondta, és bágyadtan elmosolyodott.- Már nincs sok hátra.
- Vissza kell vinnem téged a faluba.
- Nem, már késõ.
- Ne mondj ilyet!
- Nincs erõm, az a nõ… Kérlek, ne engedd, hogy visszajöjjön!- markolta meg Draco kezét és szemeibõl könnyek csordultak ki.
- Nem hagyom szerelmem.
- Azt hiszem, nem bírom már sokáig.
- De igen erõs vagy!
- Érzem, hogy meg fogok halni. De elõtte még van egy kis dolgom.- mondta, és eltorzult az arca a fájdalomtól.
- Nem fogsz meghalni, nem engedem!- ölelte át Draco Hermionét.
Draco Malfoy könnyeivel küszködve, tehetetlenül térdepelt felesége mellett és nézte a megkínzott arcot, ami máskor oly mosolygós és vidám volt.
- Nem halhatsz meg! Szükségünk van rád, nem hagyhatod a gyerekeket anya nélkül! És itt hagynál engem, aki még egy pirítóst se tud megcsinálni.
Hermione keserûen felnevetetett, majd újabb könnycseppek gördültek le az arcán.
- Kedves, ne hagy itt! Különben és is meghalok, nem élhetek nélküled.
- Nem Draco, neked gondolnod kell a gyerekekre is!- mondta elfúló hangon.
- Tarts ki drágám, és együtt végigcsináljuk, jó?
- Jó.
- Helyes! Akkor mondd, mit csináljak? - Fogalmam sincs.
- Mi, az hogy nincs? Vagy talán nem te szülted Dylant és Sophiet?
- Dehogynem.
- Oh édes Merlin, mint csináljak? Ne ess pánikba szívem, megoldom!
Draco az ég felé nézett, majd felemelte felesége hálóingét. Nos miután látta mi a helyzet, elég furcsa képet vágott, aztán újra az égiekhez fohászkodott, hogy küldjenek valamiféle segítséget.
Hermione még életében nem félt ennyire, mint most. Szaporán vette a levegõt és próbált erõt gyûjteni, hogy kitartson ameddig lehet. Aztán valami furcsa dolog történt, mintha megállt volna az idõ. Egy fehér fényben derengõ nõalak jelent meg a fák között.
A lány ijedten Dracora nézett, aki mereven bámult a semmibe, kezében a hálóingével. Hermione pánikba esve érintette meg a pocakját. Nem érzett fájdalmat, csak félelmet és kétségbeesést. Az ismeretlen nõ pedig egyre közelebb ment hozzá és leguggolt.
- Ne félj Hermione!- simította végig a homlokát a nõ.- Nem azért jöttem, hogy bántsalak. Segíteni jöttem, de nincs sok idõnk, csupán pár perc.
- Ki vagy?
- Lady Nessana vagyok. Megállítottam az idõt, hogy tudjak neked segíteni.
- Emlékszem, az álom akkor…
- Igen és tanácsoltam, hogy add Dylannek a nyakláncodat, ami védelmezi, és nem engedi, hogy a druidák befolyásolják és kicsalják a kastélyból. De nem csak neki van szüksége védelemre.
- Tudom.
- A druidák szörnyû dologra készülnek, amihez foghatót még senki nem tett, és ebbe nem szabad neked és gyerekeknek nem szabad belekeveredni. Védelmet kaptok tõlem, de most nem ez a legfontosabb, hanem a te életed.
Hermione nagyon jól tudta, hogy a varázslat, amit a druida papnõ rászórt a halálát okozhatja. Erõtlenül bólintott egyet. Lady Nessana elmosolyodott, majd jobb kezét rátette a lány homlokára és egy õsi szöveget kezdett kántálni. Hermione lassan megnyugodott és nem fél többet. A Lady hangja olyan volt akár a lágy tavaszi szél, ami enyhülést hoz a zord tél után.
A lány testét jólesõ melegség járta át. Majd a homlokán lévõ kéz pulzáló fénybe kezdett, ami egyre fényesebb és fényesebb lett. Hermione már csak a vakító fényt látta, aztán eltûnt mellõle a Lady, és újra érezni kezdte a fájásokat, de fizikailag erõsebb volt. Tekintete találkozott Dracoéval, aki holt fehér volt és nem utolsó sorban halálra rémült.
- Nem lesz semmi baj drágám - mondta nyugtatóan, de ezt inkább saját magának szánta, mintsem feleségének, aki egy halvány mosollyal jelezte, hogy most már minden rendben lesz.
Draco nem gyõzött mély levegõket venni, Hermione pedig minden erejét összeszedte. Alig pár perc múlva felsírt a kisfia. Draco meghatódott arccal és az ájulással küszködve vette karjába a kisbabát.
- Nézd csak mami itt a kis Darren- mondta nevetve, és belebugyolálta az apróságot a köpenyébe, no és nem utolsó sorban megnyugodott.
- Édesem- mondta Hermione.
- Tessék.
- Még nincs vége- szólt a lány egy újabb fájás után.
- Micsoda?- kérdezett vissza Draco.
- Jön a másik gyerek.
- Mi?
- Jajj Draco ne légy ilyen!
- Ikrek?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudtad volna!- kiáltotta Hermione.
- De…
- Draco,- mondta Hermione és megmarkolta férje ingét - fogd be a szád, és inkább segíts!
Draco még mindig elképedt arccal meredt a feleségére, fel sem tudta fogni, hogy mibe keveredett. Nem is gondolt rá, hogy egyszerre két gyermeke is lesz. Aztán végül eszébe jutott, az amikor Hermione közölte vele az ikrek érkezésének a hírét. De csak most fogta fel igazán mit is jelent ez.
Alig pár perc múlva Hermione még egy fiúgyermeknek adott életet. Draco azt sem tudta sírjon-e vagy nevessen. Mikor karjaiba vette, mint két fiát, megszûnt minden kétsége és félelme. Büszke volt és felhõtlenül boldog.
Hermione erõtlenül elterült az illatos fûben és megkönnyebbülve vette levegõt. S mosolyogva nézett vissza Dracora, aki hol az egyik gyermekére, hol a másikra tekintett és valahogy olyan képet vágott, mint aki meg lenne babonázva.
- Darren és Duncan- suttogta a büszke anya- Milyen jól mutatnak együtt.
- Igen- nézett rá Draco- Hogy érzed magad?
- Jobban nem is lehetnék.
- Ennek örülök, na látod, mondta én, hogy nem lesz semmi baj.
- Igazad volt- hagyta rá Hermione.
Aztán óvatosan felült, még mindene fájt, de sokkal jobban érezte magát, mint eddig. Draco pedig egy takarót varázsolt elõ és betakarta a feleségét, aztán az immáron négyszeres anyuka kezébe adta az ikreket. Aztán csak nézte a ragyogó arcú feleségét és gyerekeit, majd közelebb húzódott hozzájuk és egy röpke csókot lehet kedvese ajkaira.
- Nézd csak!- mondta Hermione.
- Mit drágám?
- Mindkét kicsinek olyan sárkány van a vállán, mint neked.
- Ugye csak viccelsz.
- Én nem.
- De én ezt nem értem.
- Én sem.
- Azt hittem csak Dylan…
- Úgy látszik, hogy férfiágon minden leszármazottad örökli ezt a jelet.- sóhajtott Hermione.
- Csodálatos- morogta Draco.
- Ez is csak miattad van…
- De nem tiltakoztál.
Hermione elpirult és mosolyogva hajtotta férje vállára a fejét és nagyot sóhajtott. Mély hálával tartozott Lady Nessanának, aki megmentette az õ és a fiai életét. Nem is tudta miképpen mondhatna köszönetet, és hol kereshetné meg a Ladyt.

***

Régi titkokat suttogott az esti szél, lágyan meglibbentve a Repülõ Sárkány egyik emeleti szobájának a függönyét. Bent a szobában egy kislány aludt édesdeden. Arcát megsimogatta a szél, mintha egy anyai kéz lett volna, amitõl a kislány elmosolyogott álmában.
Sophie szorosan ölelte magához Dylan párnáját, amit bátyja szobájából csent el, aki kimondhatatlanul hiányzott neki. Még akkor is, ha néha sikerül a bátyust kihoznia a sodrából és olyankor nem volt éppen rózsás köztük a kapcsolat. Mégis mióta Dylan elment olyan magányosnak és védtelennek érezte magát. Nem bújhatott hozzá, ha szülei valamiért leszidták, és nem kérhetett tanácsot csínytevéseihez sem. Titkon nagyon várta, hogy végre leteljen a büntetés, és bátyját újra itthon tudhassa.
Az ágyhoz közeli éjjeliszekrényen Dylan levelet hevert, amit egy erõsebb szélroham lesodort arról. Aztán a szobában egy nõ jelent meg. Lady Nessana volt az, aki ezen a kései órán betoppant õrangyal képében. Ezen az éjszakán nem csak Hermionénak volt szüksége a védelemre, hanem a kislánynak is. A Lady nagyon jól tudta, hogy Sophie is veszélyben van, mivel a druidák nem válogatnak az eszközökben, amikkel elérhetik a céljukat. Ezért minden idõk legnagyobb boszorkányának cselekednie kellett, hogy egyensúlyban tartsa a gonosz és a jó erõt. Draco Malfoy lányára pedig különös figyelmet kellett szentelnie, mivel ismerte a jövõjét. Nem szabad hogy a druidák megöljék, mert sosem teljesítheti be így a végzetét.
Kezével végigsimította az alvó gyermek arcát, majd elmosolyodott. Életben kell maradnia, és õ addig óvja, amíg nem tudja magát megvédeni. Felemelte a kezét, majd elsuttogott valamit, aztán apró fénygömbök jelentek meg ekkor, amik körözni kezdtek Sophie körül, majd egy nyakláncot formáltak, ami ezüstbõl készült és egy fõnixmedál volt rajta.
A Lady még pillantást vetett a kislányra, majd bement a másik szobába, ahol James Potter aludt hangos szuszogás közepette. Harry Potter egyetlen fia lerúgta magáról a takaróját és valami érhetetlen zagyvaságot mormolt álmában, haja pedig össze-vissza meredt az égnek, mint ahogy édesapjának is.
Gyenge fény világította be a kis szobát, s a fiúnak is egy nyaklánc jelent meg a nyakában, de ezen egy oroszlánt mintázó medál volt. Vérbeli griffendéles ebbõl semmit sem érzékelt.
Álmában James a másik oldalára fordult, majd kinyitotta a szemét, de nem látott mást ezen az éjszakán csak a nyitott ablakot és szélben fodrozódó csipkefüggönyt, majd újra lecsukta a szemét és folytatta az álmodozást.