XIV. fejezet
Választás

Lágy esti szél settenkedett be az emeleti szoba nyitott ablakán. A nagy baldachinos ágyban fekvõ Hermione arcát megsimogatta a légáramlat. Megrebbentek a szempillái, kicsit összeráncolta a szemöldökét, majd hirtelen kipattantak a szemei. Erõsebb szélroham süvített végig a szobán, de ez cseppet sem volt lágy, inkább éles.
Hermione felkelt az ágyból és furcsa kábulatban kerülve figyelte, mintha a szél suttogott volna valamit veki. A nõ szíve hevesen dobogni kezdett, érezte a veszélyt, de nem tudta kordában tartani a benne lévõ érzést, ami arra ösztönözze, hogy igen is figyeljen a suttogásra. Enyhe tiltakozó rugdosást érzett pocakjában, de nem törõdött vele.
Megbabonázott, kifejezéstelen tekintettel nézett az ablak felé. Lelke még mindig tiltakozott, de teste fölött már nem volt uralma. Tudta, hogy kezdõdik, eljött az a perc, amikor szembe kell néznie azzal, mitõl eddig félt.
- Gyere ki…- suttogta egy negédes nõi hang - Várok rád.
Hermione hagyta magát kivezetni a házból. Nem tudta mi lesz, de nem tehetett semmit. Egy szál hálóingben indult neki az útnak, be az erdõ fái közé.

***

Bánatosan hajlongó fákkal körülhatárolt tisztáson, egy maroknyi druida csapat gyülekezett. Dicsfényük már rég megkopott és már közel sem voltak olyan erõsek, mint hajdanán. De elveiket nem adták fel, hûségesek maradtak Voldemorthoz, ki tudja miért.
Mint oly sok évvel ezelõtt ezen az estén is hatalmas máglyát raktak és imádkoztak az égiekhez, hogy segítsenek szent céljuk véghezvitelében. Ismeretlen szavakat mormoltak, amiket az éj sötétjébe burkolózott csapat nem is értett.
Draco megfeszült arcizmokkal figyelte az eseményeket, de gondolatai minduntalan másfelé kalandoztak el. Többször is megrázta a fejét, hogy a rossz feltevéseket kiûzze, de azok makacsul ragaszkodtak a helyükhöz. A férfi gondterhelt sóhajt hallatott, majd végighúzta a kezét az állán, amin pár napos borosta éktelenkedett.
Közelében több társa is feszülten lapult a biztonságot jelentõ bozótosban. Vártak a pillanatra, amikor közbeléphetnek és meghiúsíthatják a tisztáson készülõdõ szertartást.
Draco aggódó szemmel nézett végig a kis csoporton. Tudta, hogy nagy veszélyben vannak, olyan érzése volt, mint évekkel ezelõtt, amikor még a druidák még erejük teljében voltak. Nem értette mi okból tört elõ ez a régi emlék. Valami készült, valami hatalmas és veszélyes dolog, aminek ez csak az elõszele volt.
Rossz érzése volt, és újra Darkness Fallsra terelõdött a figyelme. Természetesen tisztában volt vele, hogy oda egyetlen rossz szándékú ember sem tehette be a lábát, de most valahogy kételkedett ebben.
A férfi már átkozta a napot, amikor a minisztérium megengedte, hogy a druidák a környéken telepedjenek le és éljenek békében. Draco nagyon jól tudta, ez azért volt, mert itt mindig szem elõtt tudják õket tartani. Bár teljes békérõl nem is lehetett beszélni, mivel sokszor elõfordult, hogy tiltott varázslatot végeztek és furcsa módon emberek is eltûntek. A minisztérium azonban nem zavartatta magát emiatt, úgy gondolták, nem fenyegeti a varázslótársadalmat veszély. Voldemort elméjében megbomlott halálfalóit biztonságos helyen õrizték, és a többi dologgal nem foglalkoztak.
De soknak nem tetszett ez a hozzáállás. Draco emlékezetében élénken élt az a tárgyalás, amin a druidák ügyében hoztak határozatot. Jelen volt egy befolyásos fõpap is Ronan, aki szentül állította, nem szabad akaratából harcolt Voldemort oldalán. Természetesen Veritas szérum hatása alatt volt, és így biztos volt, hogy igazat mondott. Kihallgattak minden begyûjtött druidát, de csak kevésrõl bizonyosodott be, valóban bûnös. Természetesen ez senkinek sem jutott eszébe, amikor a druidák tevékenységeirõl nyugtalanító jelentések érkeztek Darkness Fallsból. Így a minisztérium több gyilkost is szabadon engedett, akik most kitudja mire készülnek.
Draconak hirtelen egy várandós papnõ képe villant be, mélyre ásta ugyan ezt az emléket, de most akaratlanul is felszínre tört. A nõnek sötétbarna haja volt és izzó barna szeme, amibõl sütött a gyûlölet. Emlékezett mennyire megrémítette ez a bosszúra szomjazó szempár, bár sosem volt egy könnyen megijeszthetõ fajta.
Észre sem vette, hogy nehéz köd öleli körül a bozótost, amiben társaival együtt lapult, Mire kitisztult a köd, tudatosult benne, hogy csapdába esett.

***

Baljóslatú szél száguldott végig az erdõ legmélyébe vezetõ ösvényen. Sötétség és nyomasztó hideg csend borult tájra. Hermione egyenletes léptekkel halad végig az úton, de fogalma sem volt merre tart. Szemei meredten néztek elõre, haját és hálóingét tépázta a szél.
Hamarosan a homályból egy tisztás körvonalai rajzolódtak ki, és Hermione kezdett magához térni a kábult állapotból, s visszatért a félelem érzése. Nem tudta ki és miért vezette ide az éjszaka közepén. Szíve hevesen dobogni kezdett, amikor egy árny közeledett felé.
A homályból egy középmagas betegesen karcsú nõ törékeny alakja jelent meg elõtte. Az idegen hosszú sötétbarna haja hullámzott a szélben. Közelebb érve Hermione észrevehette, hogy a krétafehér arcon mély vágásnyom éktelenkedik, önkéntelenül hátrálni kezdett.
- Nem kell félned!- mondta a nõ színtelen hangon, majd mosolyra húzódott a szája- Egyelõre. Minden a kedves férjecskédtõl függ.
- Mi ez az egész?
- Semmi különös, csupán egy aprócska bosszú kezdete.- mondta a nõ, és hosszú vörösre festett körmeit végighúzta a ruháján.
- Miféle bosszú? Hiszen sosem ártottam neked.
- Oh te csak azt hiszed kedvesem. Te ölted meg a bátyámat, a kedves férjed pedig segített az én férjem megölésében és árvává tette a fiam. Jogom van bosszúra.
A nõ felemelte a kezét és pálca nélkül akaratával térdre kényszerítette Hermionét, aki nem mutatta, hogy félne tõle. Határozott tekintettel nézett az idegen szemébe.
- Ne aggódj a kölykeidet nem bántom, nem mondd azt, hogy szívtelen vagyok- nevetett.- De téged és a férjedet nem fogom kímélni. Már nem is szólsz vissza? Nem könyörögsz?
- Magamért nem könyörgök senkinek. Gyáva vagy, hogy egy védtelen emberre támadsz, ez cseppet sem tisztességes.
- Ki mondta, hogy most rögtön meg akarlak ölni? Csupán egy kis kínzást tervezek, és különben sem vagy olyan védtelen, érzem az aurád. Bár cseppet sem vagy olyan erõs, mint én. Amúgy csak akkor öllek meg, ha parancsot kapok rá.
- Csak nehogy elbízd magad - sziszegte Hermione.
- Pedig milyen könnyen sikerült téged kicsalnom a biztonságos kis Darkness Fallsból. Mit gondolsz az apám Ronan, miért egyezett bele olyan gyorsan, hogy erre a területre költöztessen bennünket az a sok bugyuta?
- Nem volt elég az a sok halott a háborúban? Még többet akarsz?
- A saját sérelmeimet akarom csupán megtorolni.
- És mi lesz, ha megölsz minket? Ugyan olyan üres maradsz, mint eddig- mondta Hermione.
- Nagyon tévedsz! Vissza fogom kapni a férjem.
- Hogyan? Holtakat nem támaszthatsz fel.
- Lehet ez neked, mint egy egyszerû kis boszorkánynak lehetetlennek tûnik, de nekem nem.
- Ugyan miben különbözöl te más varázserõvel bíró embertõl?
- Sok mindenben, de most hagyjuk az üres fecsegést.
A nõ feljebb húzta bordó ruhája ujját és kezeit a magasba emelve kántálni kezdett. Hermione nagyon is jól tudta, mit tervez ez a bosszúálló némber. Félelem járta át a testét.
- Ne kérlek, még nem szabad…
De a mondatot nem tudta befejezni. Velõtrázó sikoly hangozz fel a tisztáson és egy gúnyos kacaj.

***

Eközben egy másik tisztáson Draco hátra kötött kezekkel és térdre kényszerítve nézett a hozzá közeledõ õsz hajú férfira. Ronan volt az, aki évekkel ezelõtt váltig állította, hogy nem Voldemort szövetségese. Ám az idõ õt sem kímélte meg, arca beesett volt és millió ránc tarkította, háta meggörnyedt és egy göcsörtös, lecsiszolt botra támaszkodott. Egyedül szemében látszott az élet szikrája.
Draco körbenézett, de a többieket sehol sem látta. Fogalma sem volt, hogy tûnhettek el. Csapdába esett, és nem volt képes egyedül kimászni belõle.
- Áh lám csak kit látnak szemeim, csak nem Draco Malfoyt? Azt hittem kicsit meg kell erõltetnem magam, hogy el tudjalak kapni, de úgy látom tévedtem – nevetett az öreg.
- Mit akar tõlem?
- Azt hogy tûnj el és hagyd, hogy feláldozzunk azt ott- mutatott az egyik vastag fához kötött rémült férfira, akit egy arra járó druida rögtön elkábított.
- Ne is álmodj róla!
- Sejtettem, hogy így fogsz reagálni, de még szerencse, hogy van egy másik tervem is. Alkut ajánlok neked.
- Nem alkuszom senkivel.
- Még meg sem hallgattál. Hidd el tetszeni fog! Szóljatok Aureának, hogy álljon készenlétben, ha Mr Malfoy rosszul döntene- szólt a mellette álló csuklyásnak.
A druida bólintott majd eltûnt a sûrû bozótosban. Draco villogó szemekkel nézett fel az öreg Ronanre, s azon morfondírozott hogyan érhetné el a zsebében lapuló pálcát.
- Nos akkor tárgyaljunk! Elsõ variáció: hagyom, hogy kiszabadulj, és úgy küzdj meg velem, mint egy igazi férfi, és ha legyõzöl elviheted azt ott a fához kötözve. De akkor a lányom végrehajtja a feladatot, amit rá bíztam. Második variáció: sértetlenül távozol innen, nem szabadítod ki azt a férfit, és senkinek nem esik bántódása. Ha mégis megpróbálod, akkor a lányom, mint tudod intézkedni fog. Oh és említettem, hogy a lányom azt a feladatot kapta, hogy ölje meg a feleséged?
- Mit mûveltetek a feleségemmel?
- Még semmit, de ez a te döntésedtõl függ.
Dracot elöntötte düh, tûz lángolt a szemében, és mérgében akár a köteleket is le tudta volna szakítani, amik a csuklóját szorították. Nem tudta mit tegyen. Legszívesebben nekiugrott volna az elõtte álló öregembernek, és pusztakézzel ízekre szaggatta volna. Tudta, hogy a családját kell mentenie, akár mennyire is sajnálta a fához kötözött alélt férfit. Az öreg tudta min vívódik Draco, és gúnyos mosolyt küldött felé.
- Mit választasz? Az a nyomorultat vagy a családod?
- Elég!- kiáltott fel Draco- Ne merd bántani a családomat!
- Ez csak is egyedül tõled függ.
- Utálatos vén bolond, ezt még nagyon meg fogod bánni!- sziszegte.
- Én fogom megbánni?- nevetett fel az öreg- Pillanatnyilag te vagy kutyaszorítóban és nem én. Válassz!
- A családomat választom.
- Hogy mit, nem hallottam tisztán?
- A CSALÁDOMAT!- kiáltott fel Draco és mély gyûlölettel a szemében nézett a fölé magasodó öregemberre.
- Helyesen döntöttél! És most oldozzátok el és hagyjátok futni! Siess Malfoy, azt hiszem a feleségednél beindult a szülés, és nem hiszem, hogy túl fogja élni!-, és újra felkacagott.
Draco tömény megvetéssel nézett rá, majd, mint egy vesztes elmenekült, hogy megkeresse Hermionét. Elöntötte a pánik, most tudatosult benne feleségének igaza volt és nem kellett volna ma este a druidák közelébe mennie, de nem gondolta, akkor hogy ilyen szörnyû dolog fog vele történni.
Csak Hermione járt a fejében, és az hogy minél elõbb mellette tudjon lenni. Félt attól, hogy nem érkezik idõben. S akkor eszébe jutott a varázslat. Erõsen koncentrálni kezdett és érezni kezdte a jeleket. Erõs pulzáló hullámok nem olyan messze voltak tõle.
Egyre gyorsabban kezdett futni, de a fejében lévõ gondoltatok miatt, nem érzete izmaiban a fájdalmat. Homlokán izzadságcseppek jelentek meg, s tejfölszõke haja hozzátapadt a bõréhez. Nem is figyelte merre megy, csak keresztül rohant a fák között. Sötét volt már és alig lehetett látni. A hatalmas lomkoronában baglyok huhogtak panaszosan, és hideg szél zizegtette meg a fektének tetszõ leveleket.

***

A tisztáson Hermione kínzó fájdalommal feküdt az avaron. Kezével görcsösen kapaszkodott a fehér hálóingjébe. Még sosem érzett ilyen fájdalmat, kétszeresére erõsödött összehúzódások voltak ezek, amiktõl úgy érzete kettészakad a teste. Szemibõl könny csordult ki és folyt végig a megkínzott arcán. Sikolyok hagyták el a száját.
Az õt nézõ nõ csak mosolygott a szenvedésén, bosszúját akarta kiélni a lányon és azt szerette volna, ha ott és most meg is ölheti. Tudta nagyon jól, hogy Hermionénak nem sok kínzás kell még és belehal ebbe, de nem érdekelte. Aztán különös zöld füst lebegte körül a tisztást, amitõl a nõ elfintorodott.
- Nagy szerencséd van! A férjed nemsokára itt lesz. De ne feledd meg foglak keresni, és elégtételt veszek rajtad és a családodon, amiért árvává tettétek a fiam és megfosztottatok a bátyámtól.
Aztán a nõ eltûnt a tisztásról. Hermione fájdalmai csökkentek, de nem szûntek meg. A lány sírni kezdett és a pocakját fogva erõtlenül és összetörten hevert a földön. Félt, rettegett attól, hogy mi lesz, ha Draco késõn érkezik. Minden erejével a köztük lévõ mágikus kapcsolatra gondolt és imádkozott.