9. fejezet - Pegazusok

  2006.07.31. 19:06

 

IX. fejezet
Pegazusok

Új nap virradt a Malfoy kastély égbe nyúló tornyaira. A szürke falakon vidáman táncoltak a nap első sugarai. Az ég halványkék tengerén lágyan úsztak az aprócska lomha felhők. A levegő még enyhén nyirkos volt, s a park smaragdzöld füve harmattól volt nedves. A közeli erdőből vidám madárcsicsergés hallatszott. S a hatalmas öreg fák sűrű lombja hívogatóan susogott a reggeli szellő lágy érintésétől.
Bent a kastélyban, ahol a kis társaság elszállása volt, még mindenki az igazak álmát aludta. Békésen szuszogtak a takaró alatt. Édes álomittas mosollyal az arcukon nyugodtan pihentek. Az idilli állapotot hirtelen megzavarta valami. Egy hatalmas ajtócsattanás hallatszott, és MacCaulum professzor belépett az előtérbe. Csupán egyetlen kézmozdulatára, az összes ajtó kitárult, és utat engedett a későig szunyókálók fiatalokhoz. Természetesen a dolgozók nem voltak hajlandók azonnal felkelni. Inkább fejükre húzták a tollpárnát és morogva próbáltak visszatérni az álomvilágba, amiből a kegyetlen professzor kiszakította őket.
- Jó reggelt! Ki az ágyból! Egy, kettő…- kurjantott a jókedvű exauror.- Aki nem teszi azt, amit mondok, megüti a bokáját.
Különféle sértések, és káromkodások morgós változata hallatszott néhány szobából, ám ezeket a professzor nem értette. Néhány perccel később álmos és rettentően kócos fiatalok sorakoztak fel az előtérben. Josh félig még aludt. Adriano álmosan nyújtóztatta ki tagjait. Dylan azt sem tudta, hogy hol van, csak ásítozott, és álmosan beletúrt a kócos hajába. Mary éppen a haját fontba be, mozdulatai gépiesek és megszokottak voltak. Vittoria próbált a professzor szavaira figyelni, több-kevesebb sikerrel. Magdalena frissen nyújtózkodva figyelte Ryant, aki összegörnyedve állt a sor egyik szélén.
- Ryan Malfoy, húzd ki magad! Merlin szerelmére, úgy állsz ott, mint egy rakás szerencsétlenség- kezdte a szemlét a professzor.
Ryan képét látva, Josh elvigyorodott, ám a professzor észrevette ez, és őt sem kímélte. Odafordult hozzá, és ráförmedt:
- Weasley, talán valami nevetségeset mondtam?
- Nem uram.
- Akkor is húzd ki magad és rendezd át az ábrázatod!
- Igen is- majd tisztelgett, úgy ahogy abban a mugli filmben látta.
- Carmen, kérlek, ne nézegesd magad a tükörben, és azt a színes izét is lemoshatnád az arcodról, amit rá varázsoltál!
- Ez smink professzor, és eszemben sincs lemosni- vágott vissza a lány.
- Nekem így is jó- vonta meg a vállát a professzor, majd hozzátette- Akkor rajta gyerekek tíz kör futás, plusz még négy kör Carmen viselkedése miatt.
Carmen szemei villámokat szórtak, de nem szólt egy szót sem. A nyolc fiatal egy árva mukkanás nélkül indult el- természetesen még mindig a hálóruhájukat viselve. Lassan levánszorogtak a hátsó bejárathoz. Kilépve a szabadba megpillantották az újonnan kirakott tündérfényeket, így más választásuk nem lévén követték a jelzéseket az erdő belseje felé. Mikor már a fák között rótták útjukat, Josh magából kikelve adott hangot nemtetszésének:
- Nem értem, mi a francnak futtat minket? Semmi, de semmi értelme nincs ennek. Ráadásul a cicababa miatt még plusz köröket is futhatunk. Csodás.
- Most engem hibáztatsz?- csattant fel az előtte haladó lány.
Megálltak. Carmen haragosan belenézett a nálánál jóval magasabb fiú halványkék szemibe. Elöntötte a düh. Nem volt képes megemészteni, hogy az, akit kiszemelt magának, őt teszi meg bűnbaknak. Érezte, elönti egy nagyon erős érzés.
- Igen. Ha nem azzal a kencével foglalkoztál volna, nem kéne futnunk. Úgy lett volna igazságos, ha te futsz egyedül.
- Úgy gondolod?- nézett rá villámokkal a szemében Carmen.
- Oh igen drágám- mondta Josh elváltoztatott hangon - De ne aggódj szivi nem kenődött el sminked, szóval ne menj át HP-be!
- Josh ezt nem kellett volna - mondta félve Adriano, mivel nagyon is jól ismerte kisebbik húgát és a hirtelen haragját.
A lány arca paprikapiros volt a dühtől, nem volt cseppet sem hozzászokva, hogy egy pasi így beszéljen vele. Elővette a varázspálcáját, majd egy erős átokkal azonnal telibe találta Josht. A fiú keresztülrepült az úton, be a fák közé, végül egyenesen egy hatalmas sáros pocsolyában landolt. Kiterülve feküdt és felnyögött. Carmen közelebb ment hozzá. Lenézett a sárban fetrengő fiúra.- Közben a többiek közelebb merészkedtek, hogy jobban láthassák az eseményeket.
Carmen Josh szemébe nézett, majd megszólalt:
- Még egyszer ne merj velem így beszélni!
- Miért akkor min lesz Carmabella?- kérdezte a fiú vigyorogva, akinek egyébként egész teste sajgott az ütéstől.
Ám még sem volt olyan nagy az a fájdalom, mivel azonnal ki tudott ötleni egy gonosz tervet. Orvul megragadta a lány bokáját, és egy hirtelen rántással behúzta a sárba. Carmen felsikított, és már bent is volt a sártengerben.
- Ezért még kapsz! – sziszegte.
Belemarkolt a sárba, felállt és a nevető fiú felé hajította, akinek idő közben sikerült feltápászkodni. Carmen arra számított, hogy eltalálja Josht, de sajnos ez nem így történt. Joshsal ellentétben Ryan örülhetett némi sáros áldásnak, ami egyenesen képen találta. A lány a szája elé kapta a kezét, és elhúzta a száját. Már szinte várta, hogy Ryan visszaadja neki a kölcsönbe kapott iszapot. A fiú eközben szépen, nyugodtan letörölgette az arcáról az iszappakolást. Komor tekintettel nézett a kétrét görnyedten hahotázó tiziánvörös hajú Joshra.
- A hülye ötleteid következményeit, mindig mi szívjuk meg- majd Dylanre nézett.- Kapjuk el!
- Rendben- mondta Dylan és egy ördögi mosoly jelent meg az arcán.
’A Malfoyok tartsanak össze’- szlogen keretében, pár pillanat múlva kedves rokonával egyetemben, már Josht fürdették a sárban. Természetesen nagy szakértelemmel tették mindezt, hogy egyenletes sárréteg fedje be a tiziánvörös hajú fiút.
Eközben Carmen, a sarazó, és össze-vissza csúszkáló srácok közül kimenekülve, már biztonságos távolból nézhette az eseményeket. A három fiú cseppet sem zavartatta magát, a továbbiakban is töretlen lelkesedéssel dobáltak egymásra az iszapot.
- Csinálj valamit!- förmedt rá Carmen a bátyjára, aki csak nevetve nézte a triót.
- Mit csinálhatnék?- kérdezte Adriano.
- Szólj rájuk, te szerencsétlen!- kiáltott rá a lány mérgesen.
- Hé srácok, most már elég legyen!- szólalt meg végül, bár kicsit kelletlenül.
Dylan erre felé fordult, és a vastagon sáros arcán, egy huncut vigyor jelent meg. Válaszul pedig egy kis iszappal ajándékozta meg Adrianot, természetesen, azért, hogy szebb legyen arcbőre.
- Ezt még megbánod Malfoy!
- Gyere Vertha, lejátsszuk!- nevetett Dylan.
Adrianonak nem kellett kétszer mondani. Rávette magát Dylanre, és párszor végiggördültek a sártengeren. Így az olasz fiú hamar asszimilálódott a társaságba. Aztán az eddig tétlen ülő Ryan és Josh nem bírták nézni, hogy őket meg kihagyják a buliból, ők is bekapcsolódtak. És igen, elkezdődött a kollektív iszapbirkózás.
Természetesen a kívül álló négy hölgy nagyon jól szórakozott a négy srác láttán. Közben Carmen megszabadult a sártól, és immáron teljesen tisztán figyelte, ahogy Ryan egy ügyes mozdulattal belevágta Josht a sárba, majd ő is megcsúszott és magával rántott Dylant, végül pedig mindhárman elterültek. Ám az eközben hahotázó Adriano is megkapta a magáét. Ugyanis Dylan rosszul érezte volna magát, hogy kihagyta volna kedvenc vetélytársát. A végzetes hibáját, hogy orvosolja, némi segítő jobbot nyújtott neki, vagyis a jobb lábával elgáncsolta Adrianot. Nos igen, a srácok jól el voltak.
- Pasik - legyintett Lena és megcsóválta a fejét.
- Mit csináljunk velük?- kérdezte karba tett kézzel Vittoria.
- Én leveszem a pálcáikat- szólt Mary, és kicsit kócos hajfonatát hátradobta, ami eddig a jobb vállán pihent.
- Stipistop a lefegyverzés- mondta Lena.
- Én vállalom, hogy megkötözöm őket- mosolyodott el ravaszul Vittoria.
- Akkor azt, hiszem én meg visszavezetem őket a kastélyba.
A lányok összemosolyogtak, aztán nekiálltak, hogy véghezvigyék a tervet, és leintézzék a gyerekesen viselkedő hímnemű egyedeket. Mary pár ügyes pálcamozdulattal magához csalogatta a srácok varázspálcáit, és átadta a terepet Magdalenának. A lány nem is habozott tovább és a srácokat azon mód, ahogy voltak sóbálvánnyá változtatta. Lena különválasztotta, és sorba rendezte a fiúkat. Vittoria jó szorosan megkötözte őket. Aztán Carmen kezébe kerültek kötelek. Majd a négy imposztorról levették a rontást.
- Indulás fiúkák!
- Ezt még megbánjátok- hallatszott a kollektív fenyegetés.
- Ki mondta, hogy beszélhettek? Silencio!- nevetett a lány.
Azzal Carmen maga után rángatva a gúzsba kötött fiúkat, elindultak visszafelé a kastélyhoz. Mikor közelebb értek, és már látszottak az épület égbe nyúló tornyai, észrevették MacCaulum professzort, aki egy széken pihenve várta őket.
Mikor meglátta a fiatalokat és végignézett rajtuk, először nagyon meglepődött. De aztán nem fogta vissza magát, és hahotázni kezdett. Még soha életében, nem nevetett így, és nem is látott még ilyen komikusan festő társaságot. Miután összeszedte magát vett egy nagy levegőt, és megszólalt:
- Hát veletek meg mi történt?
- Joshsal volt némi problémám. Aztán többiek beszálltak, és végül ez lett az eredmény- foglalta össze röviden Carmen.
- És a sár?
- Az szerves részét képezi a dolognak- mondta Vittoria.
- Értem. Azt hiszem egy alapos fürdés nem ártana, aztán nekiállhatok a feladat másik részének.
A professzor hanyagul intett a pálcájával. A sáros ifjakat először rózsaszín habbal vette körül, és egy mosdószivacs kezdte őket törölgetni. Aztán egy kis hideg zuhany, és a finálé gyanánt a szárítás következett. A lányok eközben nagyon jól szórakoztak. A professzor természetesen nem hagyta, hogy a kis csapat továbbra is abban a ruhában legyen, aminek aludni szokott, így pár aprócska változtatással farmerre, edzőcipőre és pólóra cserélte viseletüket.
- Azt hiszem, ezzel megvolnánk, akkor most irány az istálló!
- Milyen istálló?- kérdezte Josh, miután feloldották a csend átka alól.
- Pegazus istálló.
- De minek megyünk oda?
- Nyugalom fiúk lányok, mindent meg fogtok tudni időben- nevetett a professzor a rémült zavart arcokra pillantva.
Mindegyikük, főleg a fiú, morgolódva indultak el MacCaulum professzor után. Az istállónál már várta őket a kastély mogorva gondnoka. A sánta öreg mosolyogva fogadta a társaságot, és egyáltalán nem titkolta örömét. A fiatalok rosszat sejtettek. Itt valami nagyon is készült ellenük, csak azt nem tudták, hogy mi.
- Üdv Hector, akkor rád bízom a fiatalokat.
- Rendben- vigyorgott gonoszul.
A professzor pedig elindult visszafelé. Fütyörészve valamit, a fiatalok által nem ismert dallamot. Segélykérő pillantásokkal néztek utána, de ez a professzor hátát nem hatotta meg. Így visszafordultak és félve néztek szembe a gondnokkal.
- Nos hölgyeim és uraim, kiadnám a feladatokat.
A sánta öreg néhány lapátot és gumicsizmát hozott elő a közeli kis sufniból, és a fiúk kezébe nyomta. Akik kicsit meglepődtek, a kezükben lévő dolgokra nézve, és már kezdett derengeni, hogy mi is lesz a nagy harci feladat.
- Uraim, nyomás kiganézni a kis drágák alól!- mutatott a tizenkét gyönyörű szárnyas ló felé, és az öreg gondnok elnevette magát- És, hogy a hölgyek se unatkozzanak, csutakolják le szépen őket… Bárki varázslatot mer használni, megy föl a toronyba denevérguanót takarítani! Két óra múlva visszajövök, de ha addigra nem lesztek készen, jaj nektek!- mondta vészjóslóan és kivillantotta sárga, hiányos fogsorát.
Majd biccentett egyet, és odább sántikált. Mikor már hallótávolságok kívül volt, Josh megszólalt:
- A francba! Miért kell nekünk végezni a piszkos munkát?
- Fogd be!- mondta Ryan, és kisimította szeméből az ezüstszőke tincseit – Igyekezz inkább, mert sose takarítjuk el ezt a szart.
- Vazzeg ez rohadt büdös- fintorgott Josh.
- Mire számítottál?- kérdezte Adriano- Rózsa illatra?
- Ezt még megbánják a csajok - sziszegte Josh.
- Az holt biztos- mondta Adriano.
- A tervet később megbeszéljük- fordult oda hozzájuk Dylan, aki eddig Mary vizslatta- Addig is takarítsuk ki ezt a kócerájt.
- Basszus, mikor volt ez utoljára kitakarítva?- kérdezte Ryan.
- Szerintem, direkt nem takarították ki. Csak azért, hogy mi csináljunk meg- mondta Adriano.
- Na ne járjon a szátok!- hangzott Carmen hangja- Gyerünk uraim, lapátoljanak csak szépen!
- Kinyírom ezt a csajt!- sziszegte Josh.

***

Egy órával később az istálló nagy része már ragyogott a tisztaságtól. A különféle színű pegazusok pedig élvezték, hogy a lányok csutakolják őket. Mary és Adriano egy halványezüst színű példány mellett álltak és beszélgettek. Adriano már régen végzett a munka rá eső részével, szóval így már azt csinált, amit akart.
Magán érezte a még mindig lapátoló Dylan féltékeny tekintetét, de nem törődött vele. Inkább közelebb ment a lányhoz és megmutatta, hogyan kell szakszerűen lecsutakolni a pegazust. Természetes a varázslény nagyon élvezte a helyzetét, és nem mulasztotta el a köszönetnyilvánítást sem. Gyönyörű fejét Adriano arcához dörgölte. Mary és az olasz fiú összemosolyogtak. A háttérből figyelő Dylant pedig majd’ megette a féltékenység.
- Hé Dylan, ne lesd őket olyan feltűnően! Szinte kiesnek a szemeid- szólt rá vigyorogva Ryan.
- Ne szólj bele!- sziszegte a mardekáros fiú.
- Jól van, jól van, nem kell mindjárt vérszomjas sárkánnyá válni. De becsukhatnád a szád, mert a nyál is kifolyok rajta, amikor Maryre nézel.
- Fogd már be!
- Úgy szóval akkor nem is Maryt nézed?- szólt bele Josh- Szegény Adriano.

A két fiú prüszkölve felnevetett, és még Dylan ’halálos fenyegetés’ nevezetű nézése sem hallgatatta el őket.
- Most már fejezzétek be!- és fenyegetőn felemelte a koszos lapátot, majd a Mary és Adriano párosra tekintett, a fiú éppen a lány vállára tette a kezét. A tejfölszőke fiú lángolt dühében- Mindjárt odamegyek és…
- Nem mész te sehova!
- De még mennyire, hogy megyek.
Dylan eldobta a lapátot, és nagy lendülettel elindult, ám nem vett észre némi pegazuscitromot maga előtt, így az elhamarkodott ballépese segítségével sikerült végigcsúsznia az istállón. Természetesen a szerencsétlen eseteknek ezzel nem szakadt vége, mivel drága Dylanünk, egy nagyobb kupacban fejezte be mutatványát.
- Fúj- hangzott az egyezményes vélemény a sajnálatos esetről.
- Merlin szent szakállára Dylan, azonnal fürödj meg vagy valami!- mondta Magdalena, amikor a dühös és cseppet sem narancsvirág illatú Dylan elhalad mellette.
Adriano elmosolyodott, és közelebb hajolt Maryhez. Vidáman suttogta a lány fülébe:
- Na mint mondtam? Nagyon féltékeny a srác.
- Nekem még mindig nem tűnik annak, inkább csak két ballábas.
- Majd egyértelművé teszem neked, csak várd ki a végét.

***

Eközben Dylan haraggal tele rótta a kastély folyosóit. A falon lévő festmények nevetve néztek rá, és néhányan orrukat befogva csúfolódtak rajta. Ő azonban nem törődött velük. Inkább tovább folytatta útját.
Mérges és féltékeny volt egyszerre. Nem tudta ezt a két érzést palástolni, vagy valamiképp uralkodni rajtuk. Legszívesebben üvöltött volna, de azt mégsem tehette, mert akkor még őrültnek is nézték volna. Persze nem álltak volna messze az igazságtól.
Dylant megőrjítették az érzései. Nem tudott velük mit kezdeni. Pár ellen tudott küzdeni, de a féltékenységével nem tudott mit kezdeni. Felidézte, ahogy Adriano Mary vállára teszi a kezét. Ezen a ponton ökölbe szorította a kezét. Fel volt háborodva. „Hogy képzeli ez a szemét, hogy ráteheti a mocskos kezét Maryre”- dohogott magában.
Próbálta magát meggyőzni, ez a féltékenység, csupán azért van, mert félti Maryt, és nem akarta elveszteni legjobb barátját. Ám az eszének másik fele folyamatosan azzal győzködte, hogy amit érez az igaz vonzalom a lány iránt, és olyan mélyről fakadó ez, ami ellen nem tud, s nem is lehet harcolni. Ez a tiszta szerelem semmi más, még ha nem is jött el az idő ennek beismerésére.
Eközben Dylan beért a fürdőszobába, lerángatta magáról a koszos holmikat, és beállt a zuhany alá, hanyagul megnyitotta a csapot. Ám az elhamarkodottságát ismét megbánta, mivel forró víz ömlött a hátára. Így már kiadhatta magából az összes fájdalmát is. Dylan felüvöltött. Villámgyorsasággal csavarta a másik irányba a csapot. Majd megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta a hátát hűsítő víz áldásos hatását.

***

Miután Dylan befejezte a fürdést, s végre tiszta és kellemes illattal rendelkezett. Úgy döntött visszamegy a társasághoz. Ám ha tudta volna mi fog történni, nem tette volna ezt. A többiek éppen a zöld gyepen heverészve beszélgettek. Carmen a napsütést élvezte elterülve feküdt a füvön és hallgatta a madarak csicsergését. Magdalena és Ryan titkos pillantásokat váltottak, s néha-néha kezük vészes közelségbe került. Josh egy fűszálat rágcsált éppen a napfürdőző Carment figyelte a szeme sarkából. Mary élénken beszélgetett Adrianoval, aki Dylant meglátva még jobban figyelmet mímelt, és szinte itta lány szavait. Dylan nyugodtan tekintett a párosra. Eldöntötte, hogy nem húzza fel magát.
- Na sikerült mindent lemosni?- kérdezte huncutul Ryan, kizökkentve a fiút gondolataiból.
- Aha,- morogta Dylan- és ti mit csináltok?
- Mary a pegazusokról beszélt- mondta Adriano és Maryre mosolygott,
Dylan szeme megvillant, de most próbált magán uralkodni.
- Hát nem csodás lények ezek? Ugye Dylan?- kérdezte Josh némi gúnnyal.
- Gúnyolódj csak!- mondta Mary- Tudom, téged egy cseppet sem érdekelnek, de engem igen.
- Hm… Mary mit szólnál hozzá, ha repülnénk egyet velük?- kérdezte Adriano hirtelen.
- De én még sohasem…
- Nem érdekes,- legyintett a fiú- majd akkor egyre ülünk fel ketten.
- Jó- csillant fel a lány szeme, egyúttal a mellette ülő Dylané is megvillant.
- Hé!- szólt Adrianonak és drámai hangsúllyal hozzátette- Ha egy hajszála is meggörbül, neked véged!
- Rendben apuci vigyázni fogunk- vigyorgott rá Adriano.
Aztán átkarolta Maryt és elindultak az istálló felé. Adriano visszafojtott nevetéssel figyelte a szeme sarkából a dühtől tajtékzó Dylant, aki már rég elfelejtette a fogadalmát. Adriano ezek után gondos mérlegeléssel kiválasztott egy pegazust, majd mindketten felültek a hátára. A varázslényt nem is kellett sokáig noszogatni, azonnal a magasba röppent. Kitárta hatalmas szárnyait és vidáman vitorlázva szállt az égen.
Mary szorosan Adrianohoz bújt, aki óvón átölelte az egyik kezével, másikkal pedig a kantárt fogta. Lentről Dylan árgus szemekkel figyelte őket.
- Na most már hiszel nekem?
- Igen azt hiszem- mondta Mary.
- Rendben, most már csak az a kérdés meddig fog tartani, amíg szerelmet vall neked.
- Sokáig…
- Talán nem.
- Tényleg, most jut eszembe nekem miben is kellene segítenem?
- Nos, hát…
- Na mondd már!
- Vittoriáról lenne szó.
- Oh… én tudtam, hogy teszik neked- nevetett a lány.
- Nem is kicsit- mondta a fiú.- Azt hiszem, szerelmes vagyok belé.
- Nehéz dolgod lesz ezek után.
- Tudom, éppen ezért kérem a segítséged.
- Rendben, segítek.
- Köszönöm.
- Nem kell semmit sem megköszönnöd. Én tartozom neked köszönettel, amiért tudod…
- Remélem sikerült is a tervünk, és Dylan végre színt vall.
- A próféta szóljon belőled!
- Na jó, most inkább szórakozzunk kicsit.
- Jól van- nevetett a lány.
De megbánta, hogy beleegyezett. Adriano rántott egyet a kantáron és a szárnyas ló zuhanó repülésbe kezdett. Persze a lánynak nem volt ismeretlen a helyzet, mivel már ezerszer került hasonló szituációba, de a mostani hirtelen érte. Sikítani kezdett.
- Mary!!- kiáltott fel valaki aggódva és ijedten, aki nem volt más, mint Dylan- Vertha megöllek, ha valami baja esik!
Mary és Adriano csak nevettek rajta, és újra a magasba szökkenve élvezték tovább a repülést. Az azúr kék égen lágyan szárnyalt a ló és a rajta ülő utasok boldogan mosolyogtak azon, ahogy a menetszél arcukba csap és a hajúkkal játszik. Lentről Dylan továbbra is mérgesen figyelte őket, és őrült sóvárgást érzett a szíve tájékán. Neki kellett volna most ott lenni. De sajnos ezzel már elkésett. Szomorúságot érzett.
A körülötte ülők lopva összemosolyogtak a féltékeny fiú láttán. Nagyon is jól tudták, hogy mi is zajlik le Dylanben. Vittoria együtt érzőn nézett a fiúra, aki pontosan tudta mit is érez Dylan. Míg a fiú nyilvánosan mutatta ki érzéseit, Vittoria halálosan érzékeny lelke némán szenvedett. Ha tudták volna, mindez mennyire felesleges…