2. fejezet - Az ítélet

  2006.07.31. 19:01

II. fejezet
Az ítélet

Kora reggel volt, a nap egyre melegebben sütött. Kint a madarak csicseregtek és repkedtek ágról ágra. Hermione ezen a reggelen, a szokott időhöz képes, korábban kelt fel. A gyerekek és Draco még az igazak álmát aludták még. Még mielőtt Draco megakadályozta volna abban, hogy reggelit készítse, a kismama lassan lopakodott le a lépcsőn, nehogy valaki meghallja. Már ismerte férje éles hallását, de úgy gondolta, ma szerencse melléállt. Mióta egyre többet panaszkodott hátfájásra, Draco eltiltotta mindenféle fizikai munkától. Persze ez nem volt szerencsés, mivel a kedves férj a főzést is magára vállalta. Miután a család minden tagja megismerkedett a családfő konyhaművészetével, hamar rádöbbentek, hogy a fősárkánynak a főzés gyenge pontja. A sok sikertelen kísérletet és aprócska tűzet követően, nem tudott más egyebet felmutatni, csak néhány ártalmatlan sonkásszendvicset. Hermione gyermeki védelmében, addig könyörgött az elszánt apának, hogy nem erőlteti meg magát és miegymás, míg ki nem harcolta, hogy az ebédet ő készíthesse el. Természetesen a ravasz mardekáros egy feltétellel egyezet ebbe bele. A reggelit minden áron ő akarta készíteni.
Ezen a reggelen Hermione úgy döntött, hogy hagyja még aludni a Sárkányt, és inkább ő készít reggelit. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik székben, feltette a lábait a másik ülőalkalmatosságra, majd elővette a varázspálcáját. Néhány laza mozdulattal elindította a reggeli készítés folyamatát.
Aztán elgondolkozva simogatta meg a pocakját és csak úgy a felötlött benne, hogy miért engedte, hogy Draco megint „ezt” tegye vele. De ezen csak mosolygott. Eszébe jutott, hogy milyen volt férje arca, amikor megmondta neki, hogy gyermeket vár. Mind a három alkalommal férjének különös büszkeség csillant meg a szemében, és nagyon boldog volt, hogy szinte szárnyra kapott volna. Draco most is „fogadást kötött” kedvesével és váltig állította, hogy a baba fiú lesz. Bár eddig még soha nem nyert, de most azt mondta –mint eddig mindig-, hogy a zsigereiben érzi, ez így lesz. A boldog anyukát hangos lábdobogás verte fel az elmélkedésből.
- Jó reggelt mama!- mosolygott Sophie és egy puszit nyomott anyukája arcára.
- Neked is. Hogy aludtál?
- Sárkányokkal álmodtam- újságolta a kislány lelkesedve, már nyoma sem volt az esti félelemnek és inkább már csak kaland lett számára az álom.
- Tényleg?- kérdezte érdeklődve Hermione.
- Igen és képzeld mama varázsoltam.
- Micsodát kincsem?
- Megmutatom- húzta ki magát a kislány és szürke szemei megcsillantak.
Aztán az asztalon lévő almák közül kiválasztott egyet és kivette a tálból, majd jól látható helyre tette. Erős koncentrációba kezdett és az alma a kinyitott kezébe repült. Hermione megdöbbenve állt az eset előtt.
- Nagyon ügyes vagy! – nevetett boldogan Hermione és megölelte a kislányt- Büszke vagyok rád! Apunak mutattad már?
- Még nem.
- Akkor menj és mutasd meg neki- mosolygott a büszke anyuka.
- Jó.
Azzal a kislány rögtön felrohant a lépcsőn és halkan benyitott a szülei hálószobájába. Lassan az ágyhoz settenkedett. Draco az ágyban feküdt és látszólag még az igazak álmát aludta. Sophie nem akarta felébreszteni a papát. Éppen hátat fordított, amikor erős karok ragadták meg és hamarosan az ágyban találta magát. A ravasz papa elkapta és csiklandozni kezdett. Sophie csengően kacagott, és próbált kiszabadulni.
- Mi az hercegnőm, csak nem szabadulni szeretnél?- nevette el magát Draco.
- Ne csikizz apucika!- nevetett továbbra is a kicsi.
Draco engedelmeskedett és abbahagyta a csiklandozást. Kisimított a szemébe lógó tincseit, majd megszólalt:
- Mondd csak! Mit keres nálad az az alma? Tudod, hogy az emeleten nem eszünk- mondta és figyelmeztetőleg felemelte a mutatóujját.
- Mutatni akarok neked valamit?
- És mi lenne az?
A kislány kikecmergett az agyból. Draco is felült, hogy jobban lássa mit is fog csinálni a lánya. Sophie megfogta apja kezeit, és tenyérrel felfelé fordította, majd odaadta neki az almát. Draco mindezt rezzenéstelen arccal követte az eseményeket. Sophie megállt az ágy végében és az almára nézett, aminek hirtelen repülni támadt kedve és hamarosan a mosolygós kislány kezébe került, aki a mutatvány befejeztével bele is harapott a gyümölcsbe. A sárkányapa szóhoz sem jutott, csak ámultan figyelte egy szem lányát.
- Nahát Sophie!- kezdte- Nem is gondoltam volna, hogy ekkora nagy varázsereje van az én kedvenc boszorkányomnak. Na de most nyomás reggelizni. Ki lesz az első, aki leér?
- Én- szólt a kislány és szaladni kezdett.
A két gyerek, akik közül csak az egyik volt még csak gyerek, futóversenyt rendeztek az emeleten. Persze Draco adott némi előnyt a kislányának, de a cél előtt elkapta és úgy futott vele tovább. A konyhába érve letette a „só zsákot”.
- Mondd csak mami- szólt a feleségének - Tudtad, hogy milyen ügyes kislányunk van?
- Én mindig is tudtam, és azt is tudom, hogy nagyon nagy boszorkány lesz belőle.
- Ez már igaz. De mondd csak édes, nem fejtettél el valamit?
- Mit édes?- kérdezte Hermione meglepetten.
- Volt egy megállapodásunk.
- Már emlékszem- szólt Hermione.
- Akkor én fogom ma az ebédet megcsinálni.
- Nem drágám neked nem kell ezzel foglalkoznod. Nem szabad a gyerekeknek annyi sonkásszendvicset adni- kuncogott.
- Gonosz vagy- vágott sértődött képet Draco.
- Jaj drágám ne haragudj!
- Nem haragszom.
- Jó reggelt- szólt egy álmos hang.
- Neked is Dylan- szólt Hermione.
Draco arca elkomorodott és csak biccentett egyet fia felé, majd elült az asztalhoz és elmélyülten vajazni kezdett egy szelet pirítóst. Eközben Sophie Dylannek is bemutatatta, milyen varázslatot tud.
- Nagyon ügyes vagy tökmag!- mondta Dylan és összeborzolta Sophie haját.
- Naah- mondta kislány és otthagyta testvérét, majd helyet foglalt az asztalnál.
- Mi a terved mára? -fordult oda Hermione Dracohoz.
- Elmegyünk a tisztásra nyomokat keresni Sophieval.
- De apa…- szólalt meg Dylan hirtelen, de apja megvillanó szemét látva, inkább lehajtotta a fejét a tényárjára.
- Te itthon maradsz anyáddal! – határozott Draco és ezzel lezártnak tekintette az ügyet.
Dylan mérgesen és szégyenkezve meredt a reggeliére, amikor a mellette ülő húga, meghúzta a pólóját, majd a fülébe suttogta:
- Majd elmondok neked mindent.
- Köszi- mosolyodott el Dylan.

***

Miután Sophie és Draco elmentek, anya és fia, egyedül és mély hallgatózásba merülve ültek. Hermione megpróbálta kifürkészni fia gondolatait, de végül úgy döntött itt az ideje, hogy elbeszélgessenek.
- Hol voltál tegnap este?- szegezte kérdést a fiának, és hanglejtése elárulta, hogy erre a kérdésre az igazat szeretné hallani, ami már egyébként is tudott.
- Anya én…- kezdte Dylan.
- Kisfiam- szólt fáradtan Hermione- Miért csinálod ezt?
- Hisz ezek gyilkosok- fakadt ki Dylan- Meg kell bűnhődniük, azért ami tesznek.
- Nem a te dolgod ítélkezni felettük. Dylan, mivel vehetnélek rá, hogy ne üldözd őket?
- Semmivel- mondta halkan Dylan
- Kössünk egyességet!- ajánlotta fel Hermione.
- Milyen egyességet?
- Addig, amíg nem végzel Roxfortban, nem vadászol druidákra. Meg tudod ezt nekem ígérni?
Dylan gondolkozott, csak lehajtotta fejét. Mikor átgondolt mindent, az anyja szemébe nézett és megszólalt:
- Rendben anya, megígérem.
- Remélem, meg is fogod tartani, de ha nem, akkor azt rögtön meg fogom tudni – mondta komoly hangon.
Hermione magához ölelte fiát, majd elmosolyodott. Ekkor ajtócsapkodás hallatszott és Mary lépett be a konyhába, a kezében egy könyvvel. Mikor meglátta Dylant, megtorpant. A fiú akkor kibontakozott anyja öleléséből, majd megfordult és Maryre nézett. A lány egy dühös tekintettel találkozott, amitől megijedt és rögtön elfordította a fejét.
- Most megyek és megkeresem Ryant- mondta anyjának.
- Rendben, de ne menjetek túl messzire. A többiek nemsokára megérkeznek.
Dylan bólintott és mit sem törődve az ajtófélfához simuló Maryvel, kisétált a házból. Mary vágott egy szomorú fintort, majd lehuppant az egyik székre.
- Szia Hermione!- mondta kedvetlenül, és az asztalra dobta a könyvet.
- Szia! Mondd csak, mért vág az én keresztlányom ilyen savanyú képet?
- Mert jobb lenne, ha tartaná a száját.
- Jaj ne aggód, Dylan miatt meg fog bocsátani neked, hiszen ismered.
- Olyan fafejű- fakadt ki Mary, majd észbekapott- Ne haragudj! Ha nem életveszélyes dolgot csinált volna, akkor nem mondok el semmit, nem hallgattam volna ki, és akkor nem kellett volna megmentenem az életét sem.
- Álljunk csak meg!- szólt Hermione- Mit csinált még az én fiam, amiről még nem tudok?
- Semmi különöset- mondta Mary és átkozta magát, hogy ezt is megemlítette.
- Úgy is büntetést kaptok mindannyian- legyintett Hermione- Mondd csak el!
- Annyi az egész, hogy rátámadt egy druida és én lelőttem a nyílpuskával.
Hermionénak elkerekedett a szeme.
- Azt hiszem, hogy hosszú napunk lesz - mondta végül és a közelgő „nagygyűlésre” gondolt- Dylan miatt ne aggódj, majd megnyugszik és holnapra már nem is fog haragudni.
- Gondolod?
- Hiszen ismerem, a fiam- sóhajtott fáradtan Hermione.
Mary halványan elmosolyodott. Majd folytatta a beszélgetést, valami egészen más témáról.

***

Dél fele járt az idő, a nap erősen tűzött. Még a szél se rebbent. A levegő, nyomasztóan meleg és fülledt volt. A közel fák jótékony árnyában Mary ült, az egyik kidőlt fatörzsön és minden erejével azon volt, hogy a könyvre figyeljen. De a gondolati minduntalan elkalandoztak. Rosszul érezte magát, szürkének és elesettnek, akit mindenki utál. Bánta, hogy egyáltalán beleavatkozott Dylan dolgaiba, de ha nem tette volna, akkor tragikusabb végei is érhetett volna az akció. Sóhajtott egyet, majd újra visszatért a könyv szövevényes cselekményszálához. Enyhülést hozó keleti szél rezzentette meg a fák lombját, és lágyan megsimogatta szomorú lány arcát, aki nem győzte eltűrni azt a rakoncátlan hajtincset, amely minduntalan meglógott a hajfonatából. Aztán jobb megoldás híján elmélázva az ujjival csavargatni kezdte a huncut tincset. Fáradta sóhajtott egyet, majd kinyújtóztatta kezeit és megigazította az időközben az orra hegyére csúszott szemüvegét. Valami furcsa dolgot érzett, mintha lenne itt valaki a közelben, aki őt figyeli. Lassan hátratekintett, de nem látott senkit. Végül csak megvonta a vállát, majd letette a könyvet, és az arcát a kezeibe temette.
- Hogy lehetettem ennyire hülye!? - fakadt ki hirtelen- Ráadásul magamban beszélek, és még képzelődöm is. Szánalmas- morgolódott, majd megint megpróbálkozott az olvasással.
Nem is sejtette, hogy a közeli fa mögül, igen is figyelte valaki, pontosabban Dylan leste, minden mozdulatát. A fiúnak lelkiismeret furdalása támadt. Hiszen nem Mary a hibás azért mai történt, hanem ő maga. Úgy érezte, el kell mondania neki, hogy nem miatta van. De aztán a mozdulata félbe maradt. Hátrasimította tejföl szőke haját, lemondóan sóhajtott egyet és a következő percben eltűnt egy erdei ösvényen, ami a vízesés felé vitt.
Mary továbbra is a fa alatt ült és már nem próbálkozott tovább olvasni a könyvet. Egyszerűen nem tudta mit kezdjen magával. Egyszerűen gyűlölt magán mindent, és ami legrosszabb volt számara az, az volt, hogy már évek óta szerette Dylant, de a fiú ezt nemhogy nem viszonozta, hanem észre sem vette. Mary és Dylan már kicsi koruktól, fogva jó barátok voltak, de mióta elkezdődtek a kamaszévek, megváltoztak mindketten. A lány kicsit felelősségtudóbb és komolyabb lett, a fiú egyre merészebb és fékezhetetlenebb. Mary tanácstalanul nézett fel az égre, amikor seprűket látott közeledni. Boldog mosoly jelent meg az arcán. Hamarosan vendégek hada landolt a Repülő Sárkány előtt. Mary feltápászkodott a fa tövéből és futni kezdett.
- Apu!- kiáltotta boldogan.
- Szia kicsim!- mondta nevetve Harry, amikor a lány a nyakába ugrott.
- Szervusz kincsem- szóalt meg Ashley.
- Szia mama- nevetett Mary és jó szorosan magához ölelte anyját.
- Oh hát ennyire hiányoztunk?
- Igen nagyon.
A hátérben Ron és Nyssa mosolyogva figyelték a jelenetet. Majd egy fekete hajú kisfiú futott Maryhez.
- Hali!- mondta a kisfiú majd nővére nyakába ugrott.
- Szia James!
- Mary, nem tudod, hol van a fiam?- kérdezte Ron gyanakodva.
- Azt hiszem Josh, Dylannel és Ryannel van.
- Már megint miben sántikál a fiad?- kérdezte Nyssa.
- Csak emlékeztetni akarlak drágám, de úgy tudom Josh nem csak az én fiam.
- Üdv mindenkinek!- szólt mosolyogva Hermione, aki éppen akkor lépett ki az ajtón- Gyertek be!
- Szia Mione, már megyünk is- mondta Harry, és a elindultak befelé a fogadóba.
- Mond csak Mione, a drága férjed merre kószál?- kérdezte Ron.
- Sophieval van éppen, nyomokat keresnek. Miért?
- Mert jobban tenné, ha idedugná a képét!
- Valami baj van?- kérdezte Hermione.
- Már két hónapja nem kaptam tőle jelentést, se Leslietől.
- Valaki engem emlegetett?- szólalt meg egy magas szőke hajú férfi, aki éppen akkor lépett be.
- Oh igen- szólalt Ron- Miért nem írtál nekem jelentést?
- Rá ér az még nem?- vonta meg a vállát Leslie.
Ron arca vörös lett a méregtől, már éppen készült visszavágni, amikor Harry megszólalt:
- Miért is kellett nekünk annyira igyekeznünk?
A mellette álló Mary lesütötte a szemét és egy lépést hátrált. De nem volt ügyes, mert apja észrevette a szökési kísérletet.
- Kislányom, már megint mit műveltetek?- kérdezte.
- Hát az úgy volt, hogy….- kezdte a lány.
- Majd később elmeséled- sietett a segítségére Moira, Vittoria édesanyja- Inkább menj és keresd meg a többeket!
- Jó rendben- mondta gyorsan Mary.
Nem kellett neki kétszer mondani, már rohant is ki az ajtón.

***

Mary megkönnyebbülve hagyta el a Repülő Sárkányt, bár tudta, hogy a szülei úgyis meg fogják tudni, hogy mi történt tegnap, de legalább nem neki kell elmondania. Lelassította a lépteit, majd sóhajtott egy nagyot.
- Hova mész?- kérdezte Vittoria, aki éppen a festőállványát próbálta becipelni a házba.
- A többieket akarom megkeresni.
Vittoria letette az állványt.
- Megyek én is, nehogy valami baj legyen - mondta.
A két lány jól tudta, merre lehetnek a fiúk, ezért az első útjuk a közeli tisztásra vezetett. Nem is lepődtek meg, amikor a fűben heverészve ott találták Ryant és Josht.
- Megjöttek a szüleid Josh- mondta Mary- És jöhetnétek ebédelni.
- Hallottál valamit?- lökte oldalba Josh Ryan.
- Én semmit, csak a szél súgását- mondta Ryan teljes átéléssel.
Josh hátra nézett és megvetéssel a hangjában megszólalt:
- Ja csak te vagy- nézett Maryre- A kis áruló pápaszemes .
Maryt meg se lepte a sértés és rezzenéstelen arccal nézett a tizián vörös hajú fiú szemébe. A lány nem szólt semmi, majd elindult egy másik ösvényen, mikor már senki se látta, futni kezdett.
- Hogy lehettek ilyen bunkók?- kérdezte Vittoria szemrehányóan.
- És ő csak nyugodtan elárulhat minket?- kérdezett vissza Ryan.
- Annyi eszed sincs, mint egy tyúknak- mondta neki Vittoria.
- Miatta kapunk büntetés- érvelt Josh.
- Csak úgy tájékoztatlak, Mary megmentette az életeteket és igaza volt, hogy szólt rólatok- mondta a lány.
Aztán megcsóválta a fejét és elindult vissza a faluba.
- Ez a csaj se ép- mondta Josh.
- Ja arra nem is gondol, hogy Mary miatt ő is megbüntetik.
Ryan ásított egyet, majd feltápászkodott.
- Gyere, menjünk!
- Jó.
Azzal a két fiú elindult vissza a faluba, ami nem is olyan később már vesztőhely szerepét töltötte be.

***

Mary csak futott minél messzebb mindenkitől és mindenkitől. Már teljesen kifulladt, amikor a vízeséshez ért. Az egyik fa törzsének támaszkodva fújta ki magát. Gyengének érezte magát, lehajtotta a fejét és próbált egyenletesen lélegezni. Aztán kuncogás ütötte meg a fülét. Szemei kitágultak, felkapta a fejét és kinézett a fa mögül, de csak óvatosan, nehogy észrevegyék. Amit ott látott cseppet sem tette boldoggá.
Dylant és egy világosbarna hajú lányt látott ölelkezni a vízparton. A lány kacér pillantásokat küldött Dylan felé, majd közelebb ment hozzá és szinte teljesen hozzá simult. Dylan átölelte a lányt és mélyen a szemébe nézett. A lány felnevetett és végigsimított a fiú arcát, majd egyre közelebb húzódott hozzá, aztán ajka szinte csak érintette fiú száját. Dylan viszont nem elégedett meg ennyivel, hanem szenvedélyesen visszacsókolta. Kezeivel erősen fogta a kecses derekat. A lány szinte elolvadt a csóktól, ami egyre vadabb lett. Dylan végigsimította a göndör világosbarna hajzuhatagot, és továbbra is vad táncot járt a két fiatal nyelve.
Eközben a fák óvó rejtekében, Mary szíve darabokra esett szét, és egy fájdalmas könnycsepp gördült végég az arcán. Szédülni kezdett, úgy érezte a világ a fejetetejére áll és neki nincs egy fix pontja sem. Mintha zuhant volna és nincs, aki ezt megakadályozná. El akart tűnni, vagy csak úgy megszűnni, hogy ne kínozza tovább a fájdalom. Az első élőhalál volt ez számára. Úgy érezte nincs semmije, és reménytelenül vergődik, mint egy csapdába esett madár, aki szabadulni szeretne, de hiába repül a rácsoknak, azok nem engedik. Fejében őrölt gyorsasággal száguldottak a gondolatok. Aztán csak egy gondolat maradt: Fuss haza! Mary küzdve a kétségbeeséssel, futni kezdett. Az utat sem nézte, egyetlen cél lebegett előtte, minél messzebb kerülni Dylantől. Torkát fojtogatta a sírás, olajzöld szemei könnyben úsztak. De minden erejét arra összpontosította, hogy még véletlenül se adja magát a kétségbeesett zokogásnak, ne lássa senki sem gyengének és megtörtnek. Kimerülten állt meg a falu végén álló fűzfánál. Fejét a vastag törzsnek támasztotta. Nagyokat sóhajtott, arca többször is eltorzult, de Mary legyűrte a sírás kényszerét, majd megtörölte szemét és felemelt fejjel hagyta el a fűzfa törzsét. Érzelemmentes arccal lépett be a Repülő Sárkányba, majd helyet foglalt szülei mellett. Magán érezte Josh és Ryan pillantását, ami most egyáltalán nem tükrözött megvetést. Vittoria aggódva nézett barátnőjére, hiába őt soha nem tévesztette meg Mary álarca, mai most nyugodtságot mutatott a többiek felé, tudta, hogy Maryt nyomasztja valami.
- Dylan nem jött veled?- kérdezte Hermione.
- Nem találtam meg- szólat meg a lány.
- Itt vagyok anya- lépett be Dylan az ajtón.
A fiú üdvözölte őket és helyet foglalt az asztalnál. Nem sokkal később Draco is megérkezett Sophieval.

***

Miután mindenki befejezte az ebédet, a gyerekek igyekeztek eltűnni a színről és a szülők végre egyedül maradtak. Harry, Ashley, Ron, Nyssa, Ginny, Leslie, Moira, Aidrian, Hermione és Draco, rezzenéstelen arccal várták, mi fog most következni. Végül Draco, mint megbízott, és aki rajtakapta a társaságot, elkezdte ecsetelni a gyerekek magatartását. Amit mindenki elképedt arccal fogadott. Aztán robbant a bomba és hangzavar támadt a fogadóban. Végül újfent Draconak kellett rendet teremtenie és lecsendesítenie a megvadult szülőket. Néhány percig néma csend honolt, majd Ginny megszólalt:
- Akkor mit csináljunk a gyerekkel?
- Küldjük el őket, valahová- vetette fel az ötletet Ashley- Ez a legjobb megoldás, hogy minél távolabb legyenek a druidáktól.
- Nekem lenne is egy jó ötletem- szólalt meg Draco.
- Akkor halljuk!- mondta Leslie.
- Nos van pár rokonom Skóciában…
- Milyen rokonai lehetnek egy Malfoynak?- tette fel halkan a kérdést Harry, de ezt mindenki kivétel nélkül meghallotta.
- Harry!- lökte oldalba a felesége.
Hermione szúrós pillantással és penge vékony ajkakkal nézett barátjára, aki jobbnak látta nem folytatni a Malfoyok dicső vérvonalára tett megjegyzésnek a bővebb kifejtését. Leslie már fel sem háborodott a családját ért sértésen, de Draco annál inkább.
- Közlöm veled Harry, – szólt nyugodtan Draco- hogy a családon nem minden tagja áll vagy állt a sörtét oldalon. Ha szétnézel magad körül, jó néhány fehér mágust látsz. És ha neked van jobb ötleted, nagyon szívesen meghallgatjuk.
- Igen van jobb ötletem, küldjük őket táborba.
Ennél a mondatnál újra csend telepedett a táraságra. Szinte érezni lehetett a gondoltatok cikázását a szülők fejében. Vajon jó ötlet táborba küldeni öt csintalan kamaszt? Hermione mély levegőt vett, majd megszólalt:
- Szerintem nem jó ötlet.
- Miért nem jó?- kérdezte Harry, aki azt hitte, ötlete osztatlan siker arat majd.
- Mert onnan könnyedén megszökhetnek- válaszolt Hermione helyett Leslie- Erre gondoltál?
- Tulajdonképpen igen.
- Van még más is?- kérdezte Draco.
- Igen van. Ilyenkor már nem lehet beadni a jelentkezést egy táborra, ha mégis akkor heteket kell várni, amíg az elkezdődik. Aztán ki tudja, addig mi lesz a gyerekekkel? Meg aztán, mindannyian tudjátok, hogy jövőre az utolsó évüket töltik Roxfortban…
- Lehetne a lényeget?- szólt Ron.
- Azt akarom mondani, hogy jobb lenne, ha valami hasznos dologgal töltenék a szünidőt, meg természetesen szórakozással.
- Akkor te mit javasolsz?- kérdezte Aidrian.
- Talán Draco rokonai…
- Na arról szó se lehet- fortyant fel Harry és felugrott a helyéről- Az én lányom nem fog halál…
- Elég!- kiáltotta Draco és ő is felállt, majd farkasszemet nézett az egykori ellenséggel, aki már évtizedek óta barát volt számára, csak hát a régi emlékek, nem tűntek el teljesen, de az idő már megsárgította őket - Már megmondtam…
- Jó, Jó értettem akkor is. Tudom, hogy te és családod szűkebb értelemben nem vagytok rosszak, de tágabb értelemben…
- Harry! Legalább hallgasd meg, hogy mit akar mondani- szólt rá a felesége.
Harry kénytelen kelletlen helyet foglalt és intett Draconak, hogy szabad a pálya, folytathatja a mondókáját.
- Mivel Harry nem szívleli a rokonaimat, ezért van egy másik ötletem.
- Add elő rokon!- sóhajtott Leslie.
- Tehát, küldjük őket minél távolabb Angliától. Mondjuk, nyaralhatnának Amerikában, Hermione szüleinél.
- A szüleimnél?- kérdezett vissza a felesége.
- Nem hiszem, hogy elbírnának öt gyerekkel - mondta Moira- Ne haragudj Hermione, de szerintem nem lennének képesek öt varázslópalántát kordában tartani.
- Olyan messzire nem küldhetjük őket- szólalt meg Ashley.
- Nekem van egy ötletem!- mondta Nyssa.
- Mondd drágám!- szólt Ron.
- Románia.
- Miért éppen oda?- kérdezte Ginny- Hiszen, ott egymást érik a vámpírok.
- Mert ismerek ott egy embert, aki vámpírvadászokat képez ki.
- Ez jó ötlet- egyezett bele Leslie reflexből, de aztán észbe kapott- Te meg vagy húzatva? Ha nem tudnád kedves Nyssa, van két félvámpír a Sárkányok csapatában, és milyen fényt vetne ránk, hogy ha a gyerekeinket vámpírölésre tanítanánk? Szóval én teljesen ellenzem az ötletet. Szerintem hallgassuk meg inkább Dracot!
- Nem hagyom a lányomat vámpírok után koslatni, így akár vadászhatna druidákra is- mondta Moira- És Shannon és Connor O’Reily, miatt sem képeztetném Vittoriát vámpírvadásznak.
- Végül is ez igaz- mondta Aidrian.
- Én sem tarom jó ötletnek- mondta Hermione.
- Akkor kinek van jobb ötlete?- nézett körbe kérdőn Harry, majd sóhajtott egyet - Na jó Draco, mesélj azokról a rokonaidról!
- Mi az csak nem kíváncsi lettél egyszeriben – mondta győztes mosollyal Draco - Nos jó. Szóval Drake Malfoynak, a bácsikámnak, van egy kastély a Skóciában, amit ő és a felesége, kiadtak egy volt aurornak. Tristen és Jane, nem olyan régen jártak is abban a kastélyban. A lényeg, hogy ez az exauror vállalja gyerekek képzését is. Ha jól tudom, ő volt Tristen mestere is, amikor végzett abban az írországi iskolában, ahonnan Leslie meglépett.
- Nagyon kedves vagy, hogy emlékeztetsz rá – mondta Leslie- De szerintem jó ötlet.
- Ez lesz a nyerő- villanyozódott fel Harry- Onnan legalább nem fognak megszökni és druidákkal sem kerülnek kapcsolatba.
- Én is jónak találom az ötletet - mondta Nyssa.
- Akkor szerintem Draco ötletét támogatjuk mindannyian - mondta Hermione és ránézett az elégedetten mosolygó Dracora. A többieket bólogattak, hogy támogatják az ötletet- Nos akkor ki mondja meg a remek hírt a gyerekeknek?

***

Az öt jómadár már egy jó ideje ült kint a verandán. A nap már éppen lemenőben volt, kellemes esti szél lengedezett és tücskök ciripelését lehetett hallani. A csekélyke fénynél Vittoria egy magazint lapozgatott, miközben a lenge szellő játszott hosszú méz szőke hajával. Mary szókásához híven egy könyve temetkezett és elmélyülten csavargatta az egyik rakoncátlan hajtincsét, ami minduntalan megszökött a hajfonatából, de most, hogy keze ügyébe keveredett nem zavarta tovább. A lány teljesen elmerül a szövevényes történetben, hogy nem figyelt szíve kínzó fájdalmára. Dylan, Ryan és Josh pedig elmélyült kártyázással töltötték a hosszú időt, mialatt bent a szülők tanácskoztak. Néha egy-két hangos szóváltásnál felkapták a fejüket, de aztán foglalkoztak a dologgal. Dylan ásított egy nagyot és Maryre nézett, majd összeszorult a torka. Bűnösnek érezte magát, mert megbántotta a lányt, akikor ő csak az életét mentette meg. És arra következtetésre jutott, ha ne lenne ő, Dylan ilyen makacs és szűklátókörű, akkor nem semmi baj. Majd eszébe jutott Eris Lenox, a lány, aki ráakaszkodott a vízesésénél. Nem is tudta miért csókolta meg, hiszen annyira undorodott, az ilyen rámenős lányoktól. De már nem tudta a dolgokat visszacsinálni. Még mindig a haját csavargató Maryre nézett majd elmosolyodott. Mary felkapta a fejét és belenézett a jég kék szemekbe. A lány olajzöld szeme csak úgy lángolt, az elfojtott érzésektől. Dylant megriasztotta ez a nézés és valami különöset érzett, nem bírta elviselni, és tovább nézni az olajzöld szemekbe. Mary szíve tele volt keserűséggel, azon gondolkodott mi volt ez a mosoly Dylan képén. Talán csak őt karja kinevetni? Mintha tudná, hogy szereti és azzal csupán bántani akarta, hogy megcsókolta az a cafkát. De Mary nagyon jól tudja, hogy Dylan még azt sem veszi észre, ami az orra előtt történik. Újra a könyvére pillantott, de már nem olvasott belőle egy sort sem.
Aztán egyre feszültebb lett a hangulat a verandán, mert már nem hallatszotta ki hangok bentről. Aztán közeledő léptek dobogása hangzott fel. A fiúk letették a kártyát, Mary könyve is arrébb került, Vittoria is befejezte az olvasást. Aztán a nyitott ajtón kilépett a hóhér, aki meghozta számukra az ítéletet. A kis csapat, főleg a fiúk kicsire zsugorodtak össze Draco előtt, de az össze gyermek egyezményesen megszeppenve nézett fel rá. A többi szülő is kisétált a „kivégzésre”. Draco megköszörülte a torkát és bársonyos mély hangján megszólalt:
- Nos…-itt végig nézett a szürke tekintet a társaságon- Mivel a múltkor, és az előtt úgy százszor megszegtétek a szabályt, ami szerint nem szabad druidákra vadásznotok, ezért úgy döntöttünk, hogy ideje egy kis leckét kapnotok. Szóval holnap reggel csomagoljatok, mert mentek Skóciába.
Aztán a hóhér dolga végeztén bement a házba. A gyerekek meredten néztek utána, majd egymásra, aztán maguk elé. Sóhajtottak egyet, mintha valami szörnyűbb büntetést vártak volna. Megkönnyebbülve hagyták el a verandát, de tudatlanul, mert még nem is sejtették, milyen helyre is küldték őket a szüleik.


*****
Egy kis magyarázat, hogy kinek ki a gyereke, meg a felesége, férje + még azt is, hogy mikor írtam először róluk az LITD-ben :

Draco Malfoy+ Hermione Granger: Dylan Aaron Malfoy (LITD 24. fejezet), Sophie Ameli Malfoy, (+ még a születendő gyermek)

Harry Potter + Ashley Blake (LITD 20. fejezet): Mary Elena Potter, James Potter

Ron Weasley + Nyssa Cruel (LITD 3. fejezet): Joshua Weasley

Leslie Nolan Malfoy (LITD 15. fejezet)+ Ginny Weasley: Ryan Malfoy

Aidrian Moore (LITD 19. fejezet) + Moira Logen (LITD 13. fejezet): Vittoria Moore ( LITD 23. fejezet)

Remélem így már világosabb a rokoni kapcsolat az emberkék között. A többi dolog meg úgy is ki fog derülni, szóval nem kell aggódni. Remélem, semmi lényegeset nem hagytam ki.