1. fejezet - A kezdetek

Nyx  2006.07.31. 19:00

I. fejezet
Kezdetek

Erősen tűzött a nyári nap. A hőség, szinte elviselhetetlen volt. A növények, kókad leveleiket, lógatták. Már hetek óta nem volt kiadós eső, de még egy hűsítő nyári zápor sem. Az emberek nem szívesen merészkedtek elő a házaikból a napos órákban. Darkness Falls utcái kihaltak és csöndesek voltak, egy lélek sem mozdult. Majd egy kósza szélroham söpört végig utcán, tovasodorva az út porát. Az egyik fa lombkoronájának oltalmazó árnyékában, egy - a fa ágaira erősített- széles deszkán egy fiú feküdt, unottan nézve a levelek mozgását. A melegtől nagyon álmosnak érezte magát és néha nagyokat ásított. Nem volt kedve semmihez, csak feküdt ott elmélázva. Megigazította a szemébe lógó tejföl szőke hajtincseit, majd felült és lelógatta lábait a fadeszkáról, majd jég kék szemeivel a környéket fürkészte.
A közeli házból, ami a Repülő Sárkány nevű fogadó szomszédságában foglalt helyet, egy dühös, göndör hajú nő lépett ki. Finom nőies vonásai megkeményedtek, melegbarna szemei - amivel odaadó anyai szeretettel tudott nézni gyermekeire- most villámokat szórtak, a lábait lógató fiúra, aki jobbnak látta, inkább visszatérni a hanyattfekvő testhelyzethez. A nő gyorsan közeledett az említett fához, már amennyire domborodó pocakja engedte a gyors haladást. Majd amikor odaért, megállt, és csípőre tette a kezét. Villogó szemekkel nézett fel.
- Dylan Aaron Malfoy- szólt a vészjósló hang.
- Tessék mama- szólt unottan a fiú.
- Gyere le, de azonnal!
- Mindjárt- mondta nyafogva a fiú, mintha olyan megerőltetést okozna neki, csupán az, hogy megszólaljon.
- Vagy lejössz, vagy én rángatlak le onnan,- mondta az anyja és elővette a varázspálcáját - és akkor te húzod a rövidebbet, édes fiam. Úgyhogy ajánlom, hogy gyere le, de azonnal.
- Ühümm- ásított egyet- Megyek.
Azzal lemászott a fáról, és unott képpel meredt az anyjára. A nő haragos tekintettel, pásztázta fiát, aki ettől egy kicsit megszeppent, de uralkodott magán és nyugalom álarcát húzta magára. A fiú sóhajtott egyet, majd kicsit oldalra döntötte a fejét és karba tette a kezét, majd nekitámaszkodott a fa vastag törzsének.
- Tessék mama, mit szerettél volna mondani?- szólt flegmán, mint akit nem is érdelek, mit szeretne neki mondani az anyja.
Anyját, most nagyon emlékeztette, fia viselkedése, egy fiúra, aki ugyanilyen flegmasággal és némi felsőbbséggel beszélt hozzá.
- Hol voltál tegnap este?- húzta penge vékonyra az ajkait a nő.
A kék szemek ijedten tágultak ki és Dylan, aki jóval magasabb volt anyjánál rögtön egész aprócskára zsugorodott össze. Tudta, hogy most nagy slamasztikában van, és ezt nem fogja egykönnyen megúszni. Hirtelen nem tudta, mint mondjon inkább hallgatásba burkolózott, és inkább kerülni próbálta anyja rosszalló pillantását.
- Majd én meg mondom, ha már te nem akarsz válaszolni- emelte fel a hangját- Már megint, kiszöktél éjjel, és a druidák után kutattál. Hányszor mondjam még el, hogy veszélyes?! Ráadásul, hogy képzelted, hogy Josht és Ryant is magaddal rángatod?
- De mama…- kezdte a védőbeszédét, de anyja azonnal közbevágott.
- Most én beszélek! Nem elég, hogy apád is ezek után kutat, egyáltalán nem hiányzik, hogy még egy ember miatt aggódjak. Ráadásul nincs is annyi tudásod és tapasztalatod, hogy fel tudd velük venni a harcot
- Nem vagyok már gyerek!- fakadt ki Dylan és elöntötte a méreg.
- Én is tudom, hogy betöltötted a 17-et, még sem mondanám, hogy felnőttél. Lehetne több eszed is és lehetnél egy kicsit felelősségteljesebb is. Nemsokára az utolsó éved következik a Roxfortban, most már gondolkodhatnál valami máson is, ahelyett, hogy apádat és engem bosszantod.
- Mama!
- Még mindig nem fejeztem be! Még egy ilyen magánakció és megnézheted magad.
Miközben Hermione korholta a fiát, egy szőke hajú férfi jelent meg a közelben, egy ötéves forma, világosbarna hajú, mosolygós kislánnyal a nyakában. A lányka valamit magyarázott, amit apja mosolyogva hallgatott. Aztán a férfi meglátta a fa alatt a feleségét és egyetlen fiacskáját, majd futásnak eredt, ami a nyakában csücsülő kislányt kacagásra késztette. Mikor közelebb értek, Draco lelassított és jól megnézte családtagjainak arcát. Hermione szikrázott a dühtől, Dylan pedig megpróbált, sem apja, sem anyja szemébe nézni, de belül nagyon megsértették anyja szavai, és jogtalannak érezte a korholást, mivel ő csak segíteni akart ezeknek a gyilkosoknak a kiirtásában. Viszont az nagyon jól tudta, hogy senki nem kérte a segítségét ebben az ügyben. Dylan tekintete találkozott Dracoéval. Apja férfias vonásai megkeményedtek és szemében némi düh volt kivehető.
- Mi történt már megint?- érdeklődött Draco gyanakodva, bár sejtései szerint ugyan az történt, mint mindig.
- Majd a fiad elmondja- szólalt meg Hermione kimérten.
- Akkor rajta- mondta és letetette a kislányt, aki most kíváncsian nézte a szüleit, majd bátyját.
- Apu elmegyünk majd a vízeséshez halakat nézni?- rángatta meg apja ingét a kislány.
- Később kicsikém, most beszélnem kell Dylannel.
- Dylan most bajban van?- kérdezte a kislány.
- Fogd be!- sziszegte Dylan.
- Te jobb, ha hallgatsz!- nézett rá Hermione villogó szemekkel- Gyere Sophie, hagyjuk aput és Dylant beszélgetni!
Sophie megfogta anyja kezét és leindultak be a házba. A lány útközben néha visszanézett a bátyjára.
- Már megint a druidák, igaz?- kezdte Draco- Azt hittem, megállapodtunk a múltkor?- szólt számon kérően.
- Tudom apa - mondta bűnbánóan Dylan.
- Sétáljunk- szólt színtelen hangon – Te is tudod nagyon jól, hogy veszélyes, amit csinálsz!
- Tudom- sóhajtott.
- Dehogy tudod, ha tudnád, nem hajkurásznád őket. És nem rángatnád bele Ryant is, mikor nagyon jól tudod, hogy megígértem Leslienek, hogy szemmel tartom a fiát.
- Josht se hagyd ki a sorból.
- Óh igen, Ron sem fog ennek örülni elhiheted. De jobb lenne, ha most nem szólnál közbe és figyelnél arra, amit mondani akarok!
- Rendben- bólintott.
- Mint már mondtam, nem tudod mire képesek a druidák, ráadásul, még mindig el vannak átkozva. Anyád majdnem meghalt miattunk, amikor először jött ide Darkness Fallsba.
- Nem említette soha, hogy megtámadták- hűlt meg az ereiben a vér.
- Mert nem érzete szükségét, annak, hogy tudd. Ha akkor nem lett volna, Loreen néni, Moria és Jane, akkor biztosan nem éli túl az átok okozta sebet.
Dylan lehajtotta a fejét, és csendesen követte Dracot, aki a távolba meredt tekintettel, gondolt a régi emlékekre.
- Sajnálom apa, ne haragudj!- szólalt meg halkan Dylan.
- Nem haragszom, csak arra kérlek, ne bosszantsd le anyádat, főleg most, amikor a testvéredet várja - mondta komolyan.
- Rendben.
- Helyes! Még egy stikli és a kis csapat nem tölti itt tovább a nyarat, majd megbeszélem Piton professzorral, hogy foglalkozzon veletek egy kicsit.
- Ugye ezt nem mondod komolyan?- fintorodott el a fiú.
- Úgy ismersz, amint aki nem tudja betartani az ígéreteit? Amúgy merre jártatok pontosan?
- A fenyvestől délre lévő folyótól úgy 500 méterre a tisztáson.
Draco szürke szemei megvillantak, majd sóhajtott egyet. Ilyen messzire jutni egy éjszaka alatt? Nem is gondolta volna.
- Hányan voltak?
- Ha jól emlékszem tizenketten voltak.
- Ugye nem harcoltatok velük!?
- Nem- rázta meg a fejét Dylan.
- Jól van!- mondta Draco- Ekkora túlerővel szemben, kész öngyilkosság lett volna harcot kezdeményeznetek. Inkább ezt a részét hagyd ránk… Hol van Josh és Ryan?- kérdezte hirtelen.
- Maryt keresik, azt hiszem.
- Már megint miben törik a fejüket?- kérdezte Draco fáradtan – Remélem, nem megint azt a szegény lányt nyaggatják.
- Nem tudom.
- Jó lenne, ha megkeresnéd őket. Áh jövőre nem itt fogjátok tölteni a szünetet, az biztos.
- Rendben megyek.
Azzal Dylan elindult a közeli ösvényen. Draco sóhajtott egyet, majd visszament a házhoz, ahol már Hermione várta az ajtóban. Türelmetlenül toporgott, majd megszólalt:
- Beszéltél vele?
- Igen beszéltem.
- Rendben és most hova ment?
- Megkeresi Maryt és a többieket.
- Mary nem olyan rég ment el innen, adtam neki egy könyvet…
- Óh engem nagyon emlékeztet egy könyvmolyra, akit ismertem- mondta Draco elgondolkozva.
- Óh engem, meg a fiúnk viselkedése, emlékeztet egy ravasz mardekáros, pattogó görényre, akit régen ismertem- mondta Hermione kimérten.
- De drágám, miért kell neked a múltam sötét szakaszát emlegetned?- szólalt meg Draco drámai hangsúllyal.
- Elnézést Mr Malfoy, mivel engesztelhetném ki?- kérdezte Hermione.
- Lenne valami Mrs Malfoy, amivel kiengesztelhetne.
Hermione elmosolyodott és megcsókolta Dracot.
- Mami, mi az a mardekáros pattogó görény?- kérdezte ártatlan szürke szemekkel Sophie
- Oh drágám, az apád szakterülete - fojtotta el kitörni készülő nevetését Hermione, és inkább megköszörülte a torkát.
- Kicsikém, ehhez még kicsi vagy –mondta Draco, kitérve a kínos válasz elől.
- De már elmúltam 5 éves- mutatta a kezén a kicsi, majd mérgesen az apja szemébe nézett- Már nem vagyok kislány! – mondta, majd durcásan karba tette a kezét és a föld felé nézett.
Draco segélykérően nézett rá feleségére, aki azt az üzenetet küldte felé, hogy a te lányod és azzal magára hagyta őket. Az ifjú apa, nem nézhette tovább, hogy a kis arcocska ilyen mogorva maradjon. Eszébe jutott valami.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk a vízeséshez?- kérdezte mosolyogva.
Sophie arca felderült és sugárzó mosollyal nézett apjára.
- Jó menjünk!- egyezett bele rögtön.
- Akkor indulás!- adta ki a parancsot az apa.
Sophie azonnal megfogta Draco kezét és maga után húzva elindultak a vízeséshez.

***

Dylan, miután megszabadult a szülői vallatástól, lassan sétálva haladt a fák közt futó keskeny ösvényen. Mindig szeretett itt sétálgatni, mert olyan nyugodt volt minden és cseppet sem volt itt olyan nagyon meleg, mint Darkness Fallsban. Dylan úgy ismerte a környéket, akár a tenyerét, nem okozott neki soha semmi problémát a tájékozódás. Aztán a közeli tisztás felől kiabálást és nevetést hallott. A fiú lemondóan sóhajtott és megszaporázva a lépteit, elindult a hang irányába.
- Adjátok már vissza a könyvemet!- szólt egy ellentmondást nem tűrő lányhang.
- De Mary drágám, - mondta egy magas, rövid, tizián vörös hajú fiú, akinek rengeteg szeplő borította az arcát és a Joshua Weasley névvel büszkélkedhetett - ugyan minek neked ez a könyv?
- Igen drága- nevette el magát a másik fiú, aki csak egy kicsivel volt kisebb a vörös hajú fiúnál, de még így is magasabb, volt Marynél, és ezüst szőke hajjal büszkélkedhetett, ami most szinte világított a fák leveli között utat tört fényben – Minek neked nyáron könyv? Ilyenkor lazítani és bulizni kell!- a fiú ezen a ponton egy csípőmozdulatot mutatott be.
- Ryan Malfoy!- szólt mérgesen a fekete hajú, szemüveges lány- Én se szólok bele a te dolgodba! Szóval add ide a könyvet…
- Vagy mi lesz?- kérdezte Ryan és tengerkék szemmel kérdőn meredt Maryre, akinek olajzöld szeme csak úgy csillogott a dühtől.
- Akkor megjelenik Dylan és elveszti tőled a könyvet- szólat meg az erdei ösvény felől közeledő Dylan.
- Oh pont jókor érkeztél! - mondta Josh- Éppen, le akarjuk szoktatni Maryt az örökös olvasásról. Segítesz?
- Gyerekesek vagytok!- szólalt meg Mary dühösen, majd megigazította hosszú fonott haját - Most már ne játszatok tovább!
A fiúk nem is figyeltek rá. A lány arca lángolt, majd legyintett egyet és leült az egyik fa tövébe. Dylannek kisebb gondja is nagyobb volt, mint egy könyvön veszekedni, de még is jobbnak látta, ha azonnal megoldja ezt a problémát.
- Ryan, Josh!- emelte fel a hangját- Beszélnem kell veletek!
- Miért?- kérdezték megrökönyödve.
- Majd elmondom, találkozunk a szokott helyen.
- Jó rendben- mondták egyszerre, majd elindultak.
- Josh elfejeltettél valamit!
- Óh tényleg.
A fiú a kezében tartott könyvre meredt, majd egy laza mozdulattal odadobta Dylannek, aki azt gond nélkül elkapta. Aztán a két fiú másodperceken belül elhagyta a terepet. Dylan közelebb ment az egyik fa tövében ülő mérges lányhoz. Mary éppen a szemüvegét igazgatta, hosszú hollófekete hajfonata, ami egyébként kibontva kezelhetetlenül állt mindenfelé, most az egyik vállán pihent. Néhány tincse az arcába hullott, ami most cseppet sem tükrözött vidámságot.
- Tessék itt a könyved – szólalt meg a fiú.
- Kösz- mondta a lány színtelen hangon és szomorú arccal meredt maga elé.
- Mi a baj?- kérdezte gyanakodva Dylan.
- Semmi.
- Jaj Mary, tudom, hogy ok nélkül nem vagy szomorú.
- Elegem van.
- Ugyan miből van elege egy bátor griffendélesnek?
- Mindenből.

- Pedig a nyár még csak most kezdődött el, és a java még hátra van.
- Csodás- mondta ironikusan.
- Akkor elmondod mi a baj?- faggatta tovább a fiú.
- Ne haragudj, de erről nem akarok beszélni- „veled” tette hozzá gondolatban.
- Ahogy gondolod- vonta meg a vállát Dylan- Akkor, én most megyek.
- Jó rendben, akkor majd később találkozunk - mondta Mary és kinyitotta a könyvét.
- Tényleg, a szüleid mikor jönnek?- fordult meg Dylan.
- Holnap dél körül érkeznek meg Josh szüleivel együtt.
- Akkor nekünk annyi.
- Miért? Csak nem megint a druidák?- kérdezte a lány tettetett gyanakvással.
- De igen.
- Jaj Dylan, hiszen tudod…
- Mary nem kell neked is előadást tartanod.
- Ha nem lennél ilyen forrófejű, akkor nem keverednél bajba- korholta a lány- Amúgy tényleg ki fognak titeket nyírni, ha még egyszer…
- Jó, jó, én is tudom- legyintett Dylan- Ha holnap a Malfoyok, a Weasleyk, a Mooreok és a Potterek testületileg összegyűlnek, akkor nekünk annyi.
- Vittoria és az én szüleimet ne sorod oda, mert mi nem csináltunk semmit.
- Mary Elena Potter – szólalt meg Dylan színpadiasan- tudtommal te is és Vittoria is, tudtatok mindenről, szóval ti is a bűntársaink vagytok.
- Mi ugyan nem!- mondta Mary- Amúgy, ugye nem terveztek újabb akciót?
- Mi?? Ugyan dehogy, nem tervezünk mi semmit - mondta Dylan, olyan ártatlanul, mint egy ma születetett bárány.
- Nem hiszek neked, - mondta - ha ilyen túl ártatlan képet vágsz, mindig hazudsz.
- Ezt meg honnan veszed?
- Hiába vagy ravasz mardekáros, engem nem versz át.
- Na jó, én most megyek, majd később beszélünk.
Azzal a fiú, se szó, se beszéd, sarkon fordult és pár másodperc múlva, Mary már csak a hűlt helyét nézhette. Tudta nagyon jól, hogy a fiúk, minden ígéretre fittyet hányva újra druidákra fognak vadászni. Hiába szólt Hermionénak. Azt gondolta, így majd abbahagyják ezt a felelőtlen viselkedést, vagy egy kicsit visszafogják magukat, de tévedett. Most újra cselekvésre szánta el magát. Felállt a fa tövéből, megigazította a ruháját, majd a Dylan után eredt.

***

Dylan útja egy másik tisztáson keresztül vezetett. Körültekintően és minden apró neszre figyelve haladt. De azt viszont nem vette észre, hogy egy sólyom követi minden lépését. A madár szinte észrevétlenül repkedett és egy másodpercre sem tévesztette szem elől, a fiút. Dylan, miután megkerült egy hatalmas sziklát, meglátta két barátját.
- Lebuktunk!- mondta Dylan mihelyt közelebb ért.
- Na ne!- csóválta a fejét Ryan hitetlenkedve- Hogy az ördögbe, ha egyszer az összes bűbájt semlegesítettük és az égvilágon senki se vett minket észre?
- Fogalmam sincs, de valaki mégis látott minket, és elmondta anyának, aki nagyon dühös lett. Apám meg megint megígértette velem, hogy nem kajtatok druidák után.
- Akkor a ma esti akciót elhalasszuk?- kérdezte Josh.
- Dehogy- mondta Dylan.

- Hát akkor számítsunk rá, hogy anyád ki fog minket nyírni.
- Szerinted egy halom gyilkost lefülelni nem fontos?
- De igen.
- Rendben, akkor a szokott helyen találkozunk.
Dylant a lelkiismerete nem engedte volna a druidák közelébe, de valami azt súgta neki, hogy muszáj mennie. Egy belső erő vonzotta hozzájuk, ami ellen nem tudott harcolni. A három fiú lassan ballagott vissza Darkness Falls felé, ügyet sem vége a lombok jótékony takarásában, megbúvó sólyomról, ami most kitárta szárnyait és előrerepült.
Mikor a szövetségesek beértek a faluba. Meglátták Maryt és Vittoria Mooret, egy hosszú szőke hajú lányt, a Repülő Sárkány előtt ülni, és elmélyülten beszélgetni.
- Valamit mondanom kell - mondta Mary.
- Mit?- kérdezet a szőke hajú lány, majd zöld szemeivel Maryre nézett.
- Csináltam valami nagy hülyeséget.
- Még egyszer megkérdezem: Mit?
- Én szóltam Hermionénak, hogy Dylanék hol voltak tegnap.
- Ez tényleg hiba volt.
- Nem akartam, hogy bajuk essen.
- Tudom, én is hiába beszéltem velük, hogy hagyják ezt az örültséget abba -mondta Vittoria- Nyugi, nem fogják megtudni.
- Kik és mit nem fognak megtudni?- érdeklődött Dylan.
- Senki semmit!- mondta Mary.
Dylan már éppen meg akarta győzni a lányt, az ellenkezőjéről, de valaki közbeszólt.
- Gyertek vacsorázni!- jött az anyai parancs.
- Rendben megyünk!- szólt Dylan.
Mary és Vittoria rögtön elhagyták a terepet, mielőtt a srácok tovább faggatták volna őket. A három fiú egy ideig még kint maradt a Repülő Sárkány előtt.
- Valami nem stimmel- csóválta meg a fejét Ryan- Szerintem Marynek van valami köze a leleplezésünkhöz.
- Rémeket látsz - mondta Dylan.
- De lehet, hogy mégsem- erősködött Ryan.
- Még is mire alapoznád a kijelentésedet?
- Most úgy konkrétan nem jut az eszembe semmi.
- Na látod - mondta Dylan.
Azzal bement a fogadóba és lezártnak tekintette a dolgot.

***

Sötét éjszaka volt, a hold kísértetiesen sikoltott fent az égen. Baljóslatú fénnyel borította be a tájat. Farkasok vonyítása hasított az éjszakai csendbe. A fák hajlongtak a szélben, amiben érezni lehetett a fekete mágia vibrálását. A közelben lévő kis patakocska visszatükrözte a hold rideg fényét. Hideg északi szél süvített végig a környéken, megzizzenve a fák lomját és a tisztást borító gyepszőnyeget. Egy bagoly panaszos huhogása hallatszott a távolban, majd minden nehéz, nyomasztó csendbe burkolózott. Aztán lassú, óvatos léptek tompa zaja hallatszott, amiknek tulajdonosai, éppen egy kis tisztás közelítették meg. A homályban három fiú sötétbe burkolózó sziluettje bontakozott ki, és amilyen hirtelen megjelentek, úgy tűntek el megint a feketeségben. Azt hitték rajtuk kívül, senki sincs a közelben, de két macskaügyességgel mozgó sötét alak követte őket, teljes észrevétlenségben. A három fiú a rejtekhelyéből figyelte, a tisztáson mozgolódó fekete csuklyás alakokat, akik egy hatalmas máglya körül sündörögtek. A tűz karmazsinpiros lángjai magasan az ég felé csaptak. Az alakok levették fejükről a csuklyát, majd elkezdődött a szertartás. Körbeállták a hatalmas máglyát és felemelt kezekkel néztek az ég felé, s fohász kántálva kértek segítséget. Mindegyik fején egy vérrel felfestett pentagramm éktelenkedett. Szemük borostyán színben izzott a sötétségben. Kántáló hangjuk lüktetésként hatott. Majd az egyik magasabb rangú druida szólásra emelkedett.
- Oh égi istenek, kérünk titeket, szabadítsatok, meg minket a ránk leselkedő veszedelemtől. Imádkozunk az igézés sikeréért, s ha eljön az igazság órája, méltón hajtunk fejet urunk előtt.
Dylannel ekkor valami furcsa dolog történt, előrántotta a pálcáját és nem is gondolkozva elindult a tisztás felé. A másik két fiúnak ideje sem volt, hogy visszatartsák. Esélye sem volt tizenkét druida ellen, akik nyilván több átkot és igézést tudtak, mint ő, az erejükről nem is beszélve. Az éber gyilkosok rögtön észrevették a fiút, amint kivont pálcával közeledett feléjük. A druidák egyike elindult Dylan felé nem titkolt szándékkal, a fiú nem rémült meg, de továbbra sem eszmélt rá, mit is csinál. Hirtelen egy nyílpuskából kilőtt nyíl hasított a levegőbe, alig pár milliméterre süvített el Dylan füle mellett és egyenesen a közeledő csuklyás jobb lábába fúródott, aki felüvöltött fájdalmába.
Eközben a rejtekhelyükön lapuló fiúk gyorsan döntöttek arról, hogy itt az ideje menekülni. Maguk után húzva döbbenten álló Dylant, futásnak eredtek. Nem néztek semerre, csak minél előbb megszabaduljanak, az őket üldöző felbőszült druidák elől. Hevesen dobogó szívvel rohantak keresztül a fenyvesen. Érezték a közelükben a gonosz energiát, és ahogy egyre gyorsabban haladtak, egyre kevésbé érezték azt. Aztán amikor már biztonságos környékre értek, kimerülten területek el a Darkness Fallstól nem messze lévő a tisztás zöld gyepén.
- Ez meleg helyzet volt- mondta Ryan még mindig zihálva.
- Elbántam volna vele - mondta sértett büszkeséggel Dylan- Csak már megint valaki beleköpött a levesünkbe.
Aztán elhallgatott, mert a közeli bokrok közül motoszkálás hallatszott ki.
- Hallottátok ezt?- kérdezte Josh fojtott hangon.
Dylan és Ryan bólintottak és elindultak a bokrok felé, ahonnan két fekete árny bontakozott ki. A fiúk hátrálni kezdtek. Majd a fekete ködszerűség oszlani kezdett és a rideg holdfényben, fényderült kik is követték őket eddig.
- Mary? Vittoria? Mit kerestek itt?- tette fel a kérdést Dylan.
- Csak megakadályoztuk, hogy valami hülyeséget csinálj - mondta Mary egy nyílpuskát szorongatva.
- Ki kért rá?- szólt közbe Josh.
- Pofa be Josh!- szólt rá Vittoria mérgesen- Vakok vagytok és hülyék, ha Mary nem lövi le azt a csuklyást…
- Elbántam volna vele!- emelte fel a hangját.
- Na persze, egyedül?- szólt Mary.
- Nem hiszed, hogy képes lennék rá?
- No igen eggyel lehet, hogy elbánnál, de legalább tizenegyen voltak ott még, azon az egyen kívül, és ha nem tudnád, az egész kollektíva téged támadt volna, ha megölted volna az egyik társukat. Esélyed sem lett volna.
- Akkor, ha jól sejtem, te voltál, aki beárult minket- mondta ki Dylan az első gondolatot, ami az eszébe jutott.
- Csak a ti érdeketekben tettem.
- Miii??- hüledezett Josh- Ezt nem hiszem el, most miattad fognak minket megbüntetni, ezt nem viszed el szárazon.
- Josh, pofa be!- szólt rá Ryan.
- Á szóval, így bízzak meg benned?- mondta gúnyosan Dylan- Egy átkozott spicli vagy, aki nem ért máshoz, minthogy másokat beáruljon. Mondhatom, nagyon szép dolgot műveltél. Ezek után, nem vagy a barátom többé.
Maryt megdöbbentették a szavak, de nem szólt semmit, csak megfordult és elindult a sötét bozótos felé és pár perc múlva már nyoma sem volt. A többiek is elindultak a falu felé, de hosszú volt az út hazáig.
- Néha nem meg tudnám fojtani - sziszegte Dylan.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit túllőttél a célon? –kérdezte Vittoria.
- Nem!- mondta ingerülten a fiú.
- Hiszen megmentette a nyomorult életedet. Nem értelek Dylan, úgy viselkedsz, mint egy eszelős.
- Miket beszélsz?- mondta Dylan és megvonta a vállát.
- Olyan nehéz, hogy egy kicsit gondolkodj is?- nézett rá a lány, villogó szemekkel.
- Milyen jogon sértegeted Dylant?- szólalt meg Josh.
- Pofa be!- szólt rá Dylan, majd lehajtotta a fejét - Lehet, hogy igazad van, de akkor sem fogok neki egyhamar megbocsátani.
- Na akkor készüljetek fel arra, hogy Draco nagyon mérges lesz - mondta Vittoria.
- Szóltatok apámnak?- kérdezte Dylan.
- Ugyan dehogy, apukád, ott alszik kint a székben.
- Ezt ugye nem mondod komolyan?- hüledezett a fiú.
- Akkor nekünk lőttek!- szólalt meg Josh.
- Pofa be, Josh!- szóltak rá a többiek egyszerre.
- Jól, van már! Az ember, már meg se szólalhat anélkül, hogy leugatnátok.
Aztán a kis csapat megérkezett, a falu határába, ahol Mary várta őket, mondván bukjanak le együtt. Majd mindannyian felkészültek a kivégzésre.

***

Ezen az éjszakán Draco a tornácon ült, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét, mivel nem tudott aludni. De aztán annyira jól sikerült szellőztetős művelete, hogy el is nyomta a buzgóság, a székben. Nem sokkal hajnal előtt, léptek zaja verte fel nyugalmából. Tapasztalt varázsló lévén, aki nagyon sokszor szembesül váratlan támadásokkal, még álmában sem vesztette el éberségét. Kinyitotta a szemét és fülelt. Nem sokkal később egy könnyektől áztatott arcocska jelent meg előtte. Sophie volt az, aki maciját szorongatva állt előtte, majd az ölébe mászott, apja ölelő karjaiban keresve menedéket.
- Mi történt kicsikém? Rosszat álmodtál?- kérdezte Draco, majd vigasztalóan megsimogatta a kislánya hátát.
- Igen- pityeredett el Sophie.
- Mondd csak el, mi volt az?
- Egy nagy sárkány volt és meg akart enni.
- Jaj kincsem, ne aggód nincs itt semmilyen sárkány sem a közelben. És különben sem hagynám, hogy bántsák az én hercegnőmet.
A kicsi már mosolyogva ölelte át még szorosabban apját. Majd újra léptek zaja hallatszott. Sophie abbahagyta a pityergést, és a zaj irányába fordította a fejét, ahogy Draco is.
- Valaki van itt, apu!- suttogta a kislány.
- Maradj itt Sophie!
Draco letette a kislányt, már éppen felállni készült, amikor a kis csapat odaért a ház elé.
- Ti meg hol voltatok?- kérdezte számon kérő hangon.
A társaság megszeppenve állt meg Draco előtt és mindegyikük kicsire zsugorodva várta, hogy mi fog ez után következni, de egyikük sem merte megmondani, hol voltak. De Dracot sem kellett félteni, mert őt sem ejtették a feje lágyára, rögtön tudta, hogy hol volt a kis csapat.
- Azonnal indultok lefeküdni!- adta ki a parancsot, ellentmondást nem tűrő hangon- Holnap úgy is nagy összejövetelt tartunk, és akkor majd terítékre kerül az ügyetek is.
Az öt gyerek már éppen megkönnyebbül sóhajt hallatott volna, ha nem tudták volna, milyen is az a „nagy összejövetel”. Annak viszont örültek, hogy megúszták ennyivel a találkozást Dracoval. Dylan lehajtott fejjel kerülte apja pillantását, szörnyen érezte magát, de nem csak amiatt, hogy megszegte az ígéretét, hanem azért is, amit Marynek mondott. De azzal nyugtatta magát, hogy egy ideig csak Maryt okolta mindenért.
- Apu, most Dylanék, megint a csuklyás bácsikra vadásztak?
- Igen. De most már neked is aludnod kellene – mondta, majd felkapta a kislányt és bevitte a házba.
- Papa elmeséled nekem azt a sárkányos mesét?
- Nem volt még elég mára sárkányokból?
- Papa én gondolkodtam! Ha te is sárkány vagy…
- Igen kétszeresen is- sóhajtott Draco.
- Tőled nem félek, - mondta a kislány- akkor a sárkányoktól se félek.
Draco fáradta nyugtázta, hogy a lánya egy igazi Malfoy és még őt is lepipálja ravaszságban. De hajnali 3-kor még mesét is mondjon ez egy kicsit sok volt neki.
- Bogaram, már nagyon fáradt vagyok- szólt és még ásított is egyet- Holnap, majd elmesélem, jó lesz?
A szürke szempár felcsillant, majd Sophie megszólalt:
- De ugye betakarsz?
- Igen.
- És kapok jó éjt puszit is?
- Kettőt is.
- Hármat is?
Draco elnevette magát és elindult lányával a karjai között az emeletre. Lefektette az ágyba, majd adott neki három puszit és jól betakargatta.
- Jó éjszakát papa!
- Neked is tündérkém.
Draco becsukta az ajtót, majd fáradtan elindult a hálószoba felé. Óvatosan benyitott. Hermione megrettent álmában és kinyitotta a szemét.
- Történt valami?- kérdezte.
- Semmi drágám- szólt Draco és elindult, hogy felvegye a pizsamáját.
- A gyerekek?- kérdezte Hermione pánikszerűen.
- Már alszanak - mondta nyugodtan Draco és bebújt az ágyba.
- Dylan megint kint lófrált, ugye?
Nagy hallgatás.
- Draco!- lökdöste oldalba Hermione a férjét, aki morgott valamit.
- Tessék szívem!
- Kérdeztem valamit!
- Hallottam- válaszolta Draco fáradtan.
- És mi a válaszod, de ajánlom, hogy az igazat mondd!- szólt ellentmondást ne tűrő hangon.
- Igen.
- Tudtam! Draco csinálj vele valamit!
- Kötözzem le?- kérdezte.
- Beszélj vele.
- Édes, már kétszer beszéltem vele.
- Akkor mit csináljunk?- sopánkodott Hermione.
- Aludjunk, és majd holnap megbeszéljük!
- A fiadról van szó, az Isten szerelmére!
- Már nem csak róla- sóhajtott egy hatalmasat- Bűntársai is vannak. Soroljam? Vár csak- mondta elgondolkozva- Dylan, Ryan, Josh, Mary és Vittoria. De van egy remek ötletem : Holnap úgyis itt lesznek a többiek, és akkor megbeszéljük, mit csináljunk az összes sráccal.
- Igazad van - mondta Hermione beleegyezően.
- Jó éjt, kedves!
- Neked is.
Aztán egy kis csönd, aztán Hermione megszólalt:
- Draco?
- Mi az, drágám?
- Jó éjt puszit nem is kapok?
Morgolódás hallatszott, majd Draco egy puszit nyomott Hermione arcára.
- Olyan vagy, mint a lányod! De most már hagyj aludni, kérlek.
- Rendben- mondta Hermione, majd az oldalára fordult és elaludt.