...

Az ominózus druida vadászat utáni napon, mindenkit úgy kellett Loreennak kirángatni az ágyból. Az összes kis Sárkányka, no meg Hermione, úgy néztek ki, mint a felmosórongy, amikor a konyhaasztalhoz ültek reggelizni, vagyis inkább ebédelni. Loreen az összesnek a lelkére kötötte, hogy el ne merjék hagyni a fogadót, mert fontos vendég érkezik a faluba. Mikor a társaság befejezte az evés, kivánszorogtak a Repülő Sárkány elé, és laposakat pislogva ültek a tornácon elhelyezett padon. Draco messze a távolba révedt, amikor egy nagyon is ismerős alakot vélt felfedezni. Bár meglepte az ismerős érkezése, mégsem tulajdonított neki nagy jelentőséget, biztos volt benne, hogy Hermione miatt van itt. A férfi mikor a fogadó elé ért, illendően köszöntött mindenkit.

- Jó napot mindenkinek- szólt nyájasan.

- Üdvözlöm Dumbledore professzor- szólalt meg Draco.

- Áh Draco. Már nagyon rég nem találkoztunk. Lady Nessana nem is küldhetett volna jobb helyre…

Hermione egyre kellemetlenebbül érezte magát, mert nem találta a helyét. Úgy gondolta, hogy nem ülhet tétlenül tovább, felállt és odament a professzorhoz.

- Jó napot professzor- mondta, de volt valami furcsa a hangjában, mintha csak a formalitás kedvéért köszönt volna és az igazi célja nem is ez lett volna, hanem valami sokkal fontosabb.

- Jó napot Hermione.

- Professzor a bevetésről szeretnék önnel beszélni…- tért a lényegre.

- Mindjárt gondoltam, hogy ez lesz az első kérdésed - mondta gondterhelten, szünetet tartott, majd folytatta - Szomorú hírt, kell veled közölnöm. Mindenkit nagy veszteség ért azon az éjszakán. Rajtad kívül nem élte senki túl a támadást- a professzor szomorúan lehajtotta a fejét.

- Az nem lehet - mondta a lány holtra vált arccal.

Hirtelen megszűnt körülötte a tér és az idő, úgy érezte, mintha zuhanna és nincs megállás. A torkában fojtogató érzés lett úrrá és egyre szörnyűbb fájdalmat, majd mérhetetlen dühöt érzett a szívében.

- Sajnos nem mondhatok mást, mert ez az igazság.

Hermione szemiből könnyek buggyantak ki, hirtelen elfordult mindenkitől, és futni kezdett. A többiek tehetetlenül néztek utána, nem tudtak mást tenni, mint hogy hagyják a lányt futni. Draco viszont nem akarta csak ennyiben hagyni a dolgot, felállt a helyéről és Hermione nyomába eredt. Semmi mást nem járt a fejében, mit az, hogy megóvja és megvigasztalja, azt, akit a legjobban szeret.

A lány csak rohant, nem tudta merre és nem is érdekelte semmi, csak minél messzebb legyen a valóságtól. Az óriási fájdalom, ami nem engedte szabadulni, egyre jobban a hatalmába kerítette. Nem tudta elfogadni, hogy annyi kiváló és megbízható ember csak úgy semmivé lett egy perc alatt. Mikor a faluhoz közeli vízeséshez ért, nem bírt tovább a futni. Leült egy sziklára, és szabad utat engedett a könnyeinek. A közelben lévő bokrok felől léptek zaja hallatszott ki. Hermionét pillanatnyi ijedtségre ösztönözte a levelek rezzenő zaja.

- Menj innen! – szipogta a lány.

- Nem te vagy a felelős- mondta Draco.

- De igen!

- Önző vagy.

- Nem vagyok!- csattant fel.

- De még mennyire, hogy az vagy. Mindent magadra akarsz vállalni, és te akarsz viselni minden problémát.

- Pont te akarsz nekem erkölcsi tanácsokat adni?

- Mert, velem meg mi bajod van?

- Semmi, nem érdekes- szólt halkan.

- Mi történt, amikor a druidák rátok támadtak?- kérdezte Draco.

- Ne mondhatom el.

- Miért nem?

- Mert nem tudok róla beszélni. Nem megy!- csattan fel újra a lány.

Draco leült Hermione mellé a sziklára, és a vizet kezdte bámulni. A lány próbálta elrejteni a könnyeit, és elfordult egy másik irányba. Egy ideig csak szótlanul meredtek maguk elé, majd Draco megszólalt:

- Nem kellene ezt csinálnod!

- Mit?- fordult a fiú felé.

- Hát ezt: itt ülni és emészteni magad.

- Mióta érdekel téged az én sorsom?

- Mindig is érdekelt.

- Persze- gúnyolódott.

- Azért vagy ilyen velem, mert nem írtam neked, és nem kerestelek?

- Nem. Nagyon is jól tudom, hogy miért nem írhattál.

- Akkor meg? Nem értelek.

- Épp ez a probléma, én sem értem magam - fordult Draco felé a lány.

- Mondd el mi történt akkor?

- Hagyjuk már ezt, nem akarok beszélgetni - morogta, de mégis belekezdett – Mi akarsz tudni? Hogy miért vádolom magam? Mert én szereztem az információt, hogy hol fognak legközelebb gyülekezni. Gyáván hátrahagytam a többieket, amikor ránk támadtak, és elfutottam. Nekem is harcolnom kellett volna, nem ott hagyni mindenkit, és nem a nyomorult életemet kellett volna mentenem. Ha ott maradtam volna…

- Megöltek volna. Ezt te is tudod nagyon jól és a többi társad is tudta, mert ők is az életükért küzdöttek és menekültek. Ők sem voltak különbek nálad, meg egyetlen egy ember sem, ilyen helyzetben nem lett volna más választása senkinek – mondta Draco- Hiába, akarsz bármilyen kifogást keresni, nem vagy felelős semmiért. Nem lett volna esélyed, ha ott maradsz.

- De…

- Fejezd ezt be! Nem hagyom, hogy itt gubbassz tovább, és itasd az egereket. Menjünk vissza!- javasolta.

Draco finoman megfogat a lány kezét, és közelebb húzta magához. Hermione szorosan átölelte a fiút és keservesen sírni kezdett. A meghökkent Draco, vigasztalóan megsimogatta a hátát.

- Most meg miért sírsz?

- Már magam sem tudom - szipogta a lány- De teljesen, átáztattam az inged.

- Nem érdekes. Gyere, menjünk vissza!

- Jó.

- Köszönöm- suttogta a lány könnyes szemmel

- Semmiség, de ígérd meg, hogy többet erre nem is gondolsz, és nem sírsz!

- Ígérem.

- Helyes!

Lassan elindultak vissza a falu felé, Útközben egy szót sem szóltak egymáshoz, de talán így is volt rendjén.

Dumbledore professzor javaslatára: Hermione nem tért vissza a Rendbe, hanem addig marad Darkness Fallsban, amíg a Sárkányokra szükség nem lesz. A lány tudomásul vette az ítéletet, bár szeretett volna vissza menni, valami vagy inkább valaki miatt beletörődött ebbe. Az egyik reggelen Hermionénak eszébe jutott valami, amit már előzőleg is meg akart tenni, csak még nem volt rá lehetősége és segítség is kellett hozzá. Aznap a reggelinél elő is adta a kérését:

- Leslie! – az említett felemelte a fejét, de nem csak ő volt az egyetlen, hanem az asztal másik végén ülő Draco is.

- Tessék.

- Tudnál nekem segíteni?- kérdezte.

- Miben?

- Meg tudnád nekem mutatni, hogy merre van a könyvtár?

- Igen. Már mehetünk is.

- Majd ÉN, elkísérem- mondta Draco, nagy hangsúlyt fektetve az én szóra.

- Köszönöm Draco, de nem szükséges. Látom még nem fejezeted be reggelit, szóval nem kell fáradnod.

Draco erre nem tudott semmit sem szólni. Ahogy mondani szokták: Köpni, nyelni nem tudott.

Leslie és Hermione, pedig gyorsan elhagyták a fogadót, félve a szőkeciklon pusztításától, aki egy igen csak gyilkos nézéssel örvendeztette meg őket. Ezért választották inkább a gyors távozást. Mikor már elég messze jártak, amikor Leslieből kitört a nevetés, hogy az utcán sétálók némelyike rosszallóan nézett rá, mások meg csak kuncogtak rajta.

- Láttad az arcát? Meg tudott volna ölni.

- Pedig én nem mondtam semmi rosszat – mondta a lány tanácstalanul, aki még értetlenül állt a helyzet előtt.

- Féltékeny.

- Miért lenne?- húzta össze a szemöldökét a lány.

- Még nem jöttél rá? Szerelmes beléd. Ne nézz már rám így, igazad beszélek.

- Ez képtelenség- csóválta meg a fejét.

- Már miért lenne olyan hihetetlen? Mióta idejött, mással sem traktált engem, hogy te milyen vagy és mennyire szeretne látni.

- Rólam beszélt neked?

- Igen

- Képtelenség.

- Draconak is vannak érzései.

- Jó, persze, hogy vannak. Igaz, de ez olyan, nem is tudom… Nem ez nem lehet.

- De igen, ráadásul te is szereted - mondta Leslie

- Ki? Én?

- Hát nem is én.

- Miből gondolod?- kérdezte Hermione.

- Csak rátok kell nézni. Veszekedtek, cukkoljátok egymást, megvigasztal stb…

- Nem vagyok belé szerelmes!- mondta egy kis kétségbeeséssel és egy kevés nyomatékkal.

- Na ő is ezt mondta, aztán nézd meg most, olyan féltékeny, hogy darabokra szakítana engem, mert tőlem kértél segítséget.

- Jé, itt a könyvtár- mondta kitérően, hogy megelőzze Draco és az ő kapcsolatának további boncolgatását - Köszi a segítséget.

- Szívesen. Akkor kellemes olvasást.

Hermione csak mosolygott, majd bement az épületbe, amit tértágító bűbájjal hatalmasra növeltek. Rengeteg könyv volt a polcokon, amelyek a plafonig értek. A lány úgy érezte, mintha egy szentélybe lépett volna be, nem tudott betelni ezzel a fantasztikus látvánnyal. Szinte a levegőben érezte a tudást, ami a könyvekből sugárzott. Miután túl jutott a kezdeti elképedésén, az ajtóval szembeni pulthoz lépett, amin egy régi barna bőrkötéses könyv feküdt. A borítót egy fémből készült kéznyomat díszítette, a lány habozás nélkül rátette a kezét és a keresendő könyve gondolt. Hamarosan az egyik polc vibrálni kezdett és egy helyütt kék világításba kezdett egy kötet. Hermione közelebb ment, és leemelte a vaskos könyvet. Elmosolyodott, emlékezett még arra az estére, amikor Dracoval együtt ültek Roxfort könyvtárában. Ugyan ezt a könyvet olvasták akkor is, amit ő most a kezében tartott: Erőkoncentráció. A lány nagyon remélte, hogy ebben a könyvben megtalálja a választ, miért nem ezüst az a sárkány, amit Dracoék megigéztek. „Talán ebből a könyvből nem hiányoznak lapok”- fohászkodott. Amikor az ’energiasárkány’ rész olvasni kezdte, már kezdett minden világos lenni előtte. Becsapta a könyvet, a hóna alá csapta, és sietős léptekkel indult vissza a Repülő Sárkányba. Berontott az ajtón, körbenézett, de Dracot nem találta sehol.

- Hol van Draco?- kérdezte Kearát.

- A tisztáson gyakorol.

- Mit?- kérdezte a lány meglepődve.

- Tristen vívni tanítja.

- Draco vívni tanul? Érdekes… Merre kell mennem?

- Ha fogadó mellett jobbra fordulsz, ott találsz egy ösvényt. Ott menj egészen a tölgyfáig, és onnan kelet felőli csapáson indulj tovább. Aztán úgyis meg fogod hallani őket. De vigyázz, mert arrafelé elég sok az illumina.

- Tényleg?

- Igen, egy csomó van belőlük- bólintott - Alig tudjuk őket kiirtani.

- Köszi a segítséget- ocsúdott fel a lány a pillanatnyi elgondolkozásból. Egy régi emlék jutott az eszébe, ami annak idején szorosan kapcsolódott az illuminához.

- Semmiség.

Hermione elindult a megadott útvonalon. Az idő egész kellemes volt, szinte vétek lett volna a szobában kuksolni. A lány élvezettel hallgatta, a madarak csiripelését a fák között és szívta be a friss levegőt. Majd megütötte a fülét, valami kardcsattogáshoz hasonló hang, akkor már biztosan tudta, hogy nem járhat messze a céltól. A tisztás a hegylábnál terült el, ami most jótékony árnyékot adott a két küzdőfélnek. Hermione egy hatalmas bokor ágai közül kíváncsiskodott, ami most kiválóan elrejtette. Nem is akármilyen látvány tárult a szeme elé. Tristen és Draco ing nélkül harcoltak egymással, látszott rajtuk, hogy már egyáltalán nem kezdők, hanem igazi mesterei a kardforgatásnak. Bár Tristen sem volt látványnak utolsó, a lány figyelmét inkább Draco férfias vonásai ragadták meg. Be kellet, hogy vallja a fiú nagyon is jól nézett ki, sokkal izmosabb lett és szívdöglesztőbb, mint amikor még iskolába jártak. Miután Hermione összeszedte minden erejét, hogy beszélni tudjon a szőke herceggel, kilépett a bokrok közül. Mély levegőt vett és közelebb ment a két hadakozóhoz.

- Szia Hermione!- köszöntötte Tristen.

- Sziasztok! Draco, ráérsz egy percre?

A fiúkat, egy cseppet sem zavarta a dolog, hogy beszélnek mellettük, mintha mi se történt volna, nyugodtan folytatták tovább a harcot.

- Igen, mondd, csak hallgatlak.

- Tudod, találtam egy könyvet…

- Mondd tovább, figyelek!- azzal hatalmas csapást mért Tristenre, aki szerencsésen hárította azt.

- Mondanám én, csak úgy könnyebb lenne, ha nem hadonásznátok itt összevissza.

- Draco- szólt hirtelen Tristen- Mára fejezzük be.

- Rendben – bólintott.

Tristen sietve és köszönés nélkül elhagyta a tisztást, kettesben hagyva Hermionét és Dracot. A szőke letette a kardját egy közeli fatuskóra, és végig simította a haját, majd mélyen belenézetett a lány szemébe, akinek összerándult a gyomra ettől a pillantástól.

- Mit akartál mondani?- kérdezte bársonyos hangon.

- Találtam valamit az álmodról.

- Milyen álmomról?- ráncolta össze a homlokát. Közben felvette az ingét és a mélyzöld köpenyét, ami nem is állt éppen rosszul rajta.

- De érdekes vagy- mondta a lány némi lesajnálással a hangjában, közben úgy dobogott a szíve, hogy azt hitte, majd kiugrik a helyéről - Tudod, amikor a sárkányról meg a többiekről álmodtál.

- Áh már értem, és mondd csak, mit tudtál meg? Én már egy ideje kutatok utána, de nem találtam semmit. Nincs meg itt az a könyv, amit a Roxfortban néztünk, még annak idején.

- Én viszont megtaláltam.

- Hol?

- A könyvtárban.

- Én is ott kerestem, de nem találtam semmit.

- Sajnos ebből arra kell következtetnem, hogy nem tudod mi az a könyvtári jegyzék.

- Mert ott az is van?- kérdezte a fiú meglepődötten.

Hermione megcsóválta a fejét, kinyitotta a kezében lévő könyvet, és odalapozott a Draconak fontos részhez, majd az említett kezei közé nyomta az igen csak nehéz kötetet. Leültek egy farönkre, és a lány arra a bekezdésre mutatott, amit valamikor réges-régen már olvastak, ugyancsak kettesben, de nem az egészet.

- Itt van, nézd csak!

- De ezt én már olvastam - mondta úgy, mint aki nem értené, miért is olvassa pont ezt.

- Nézz lejjebb egy kicsit.

- Lássuk csak…-kezdte tettetett izgalommal- A sárkány képes elpusztítani vagy megtisztítani a gonosz energiával bíró embereket…Ezt eddig is tudtam.

- Jaj, olvasd egy kicsit tovább.

- Szóval… hol is tartottam?

- Itt- mutatott türelmetlenül a lány a szövegre.

- Á megvan… A kilencek erejét egy lánc köti össze, amit egy azon mester készít a telihold fogyásának idején…Ez nekem most miért fontos?

- Kikészítesz!- mondta a lány mérgesen és kivette a fiú kezéből az értékes olvasmányt -A láncoknak egyformának kell lennünk, mert csak így igézhető meg a sárkány, és csak így lehet teljes a varázslat.

- Jó- szólt flegmán Draco.

- Mi az, hogy jó?

- Ebben nincs semmi fontos számomra. Még így sem tudom, miért nem sikerül megigézni normálisan a sárkányt.

- Ez nem igaz, te…te.. én…meg… - szorította ökölbe a kezét a lány, majd visszafogta magát és folytatta - Vissza kell adnom neked a sárkányos láncot.

- Minek? Azt neked adtam, hogy…

- Merlin szakállára!- fohászkodott - Nem lehetsz ennyire… Emlékszel, mind a kilenc láncnak egyformának kell lennie.

- Már értem- világosodott meg Draco hirtelen.

- Istennek legyen hála!- mondta Hermione megkönnyebbülve. A könyvet megint Draco kezébe nyomta, majd levette a sárkányos láncot, amit eddig a legnagyobb becsben tartott és visszaadta jogos tulajdonosának- Most már nyugodtan igézgethetsz sárkányokat.

Hermione felállt a rönkről és elindult visszafelé, azon az úton, amin jött. Ott hagyta a tisztáson a szótlanul gondolkozó fiút a könyvvel együtt, aki egy kis fáziskésés után a lány sietett, természetesen ott hagyva a vaskos kötetet.

- Várj Hermione!- kiáltott utána.

- Mi az Draco?- fordult vissza Hermione fáradtan.

Draco nem ügyelve lépteire, elbotlott pont a lány előtt egy kiálló gyökérben, ezek után sem alakultak olyan fényesen a dolgai, mert ráesett a lányra. Ám ez nem volt elég, a két fiatal tovább gurult a lejtőn, a bokrok közé. De ezt sem úszták meg csak ennyivel, ugyanis a bokrok közt nem álltak meg, hanem tovább folyatták megkezdett utat, és egy nyiladékon keresztül, vízzel teli barlangba zuhantak mind a ketten, természetesen egy nagy közös kiáltás kíséretében.