...

- És az utáni napon elindultunk megkeresni a többieket…- folytatta Draco a mesélést- Hermione figyel rám egyáltalán?
- Ühümm- szólt az álmatag hang, és a lány a fiú vállára hajtotta a fejét, aki ennek nem tulajdonított olyan nagy jelentőséget.
- Jó akkor folytatom. Szóval ott tartottam…- fogott bele újra a történet részletes taglalásába.
Ám Hermione, már az igazak álmát aludta. Draco elmosolyodott, megpróbálta finoman ébresztgetni a lányt, de nem járt sikerrel. Más lehetőség nem lévén, ölbe vette, és elindult vele vissza a fogadóba. Ismerős volt neki ez a cipekedés, de nem bánta egy cseppet sem. Bevitte a lányt a szobájába és letette a baldachinos ágyra. Gondosan betakargatta és szokásához híven egy puszit nyomott a lány homlokára. Majd az ajtó felé vette az irányt, amikor Hermione álmos hangján megszólalt:
- Hiányoztál Draco.
- Te is nekem- suttogta halkan a fiú, és csöndesen becsukta maga mögött az ajtót.

A következő napot Hermione a környék felfedezésével töltötte, természetesen egyedül, mivel Draco és Leslie megint összekaptak, hogy ki legyen a lány gardedámja. Ezért a lány a legkézenfekvőbb megoldást választotta: egyedül indult útnak. Bár jobban szerette volna a könyvtárt megkeresni, de most inkább egy kis szabad levegőre volt szűksége. A környék varázslatos volt, mindenkitől háborítatlan, igazi menedékhely. Hermione letelepedett- távol a Repülő Sárkánytól- egy padra és elmélyedt egy könyvnek az olvasásában, amit a szobájában talált. Lágy szél lengette meg a szomorúfüzet, ami alatt már említett pad ált. A lány elmélyedt az olvasásban, mert az olvasmány elég érdekesnek mutatkozott, ugyanis Darkness Falls történetét foglalta magában. A kötet szerint a falut, valamikor Roxfort alapítóinak idejében hozták létre, nem kisebb személyiség vette ebben részt, mint Mardekár Malazár legjobb tanítványa. Dylan Drake nem osztotta mentora véleményét a nem tisztavérű mágusokkal hovatartozását illetően, bár ezt nyíltan sosem merte vállalni. Jó szándékát az is példázta, hogy rengeteg embert mentett meg szörnyű kínzások és megaláztatások elől. Egy rejtekhelyre bújtatta el az embereket, amiből később egy falu alakult ki. Az itt lakók közös erővel különleges erőteret hoztak létre, ami megvédi őket az ártó lelkektől. Csak jó szándékú, tiszta szívű embert lépheti át a határt senki más. A helyről kevesen tudnak, még a régi könyvek egyike sem említi a falut. „Akkor ez a könyv, miért szól Darkness Falls –ról?” kérdezte Hermione. Amikor az utolsó oldalra lapozott, megkapta kérdése a választ. Fekete tintával egy bejegyzés volt a lapra írva.

„A könyvet Darkness Falls egyik lakója állította össze, régi jegyzetekből és feljegyzésekből. Hálával és nagyrabecsüléssel tartozunk neki. E művet a falu határain kívülre nem lehet kivinni”

Hermione becsukta a vaskos kötetet, majd elindult vissza a fogadóba. Már késő délután felé járt az idő, a nap éppen lemenőben volt. Mikor a lány belépett az ajtón, a már javában készülődő Sárkányokba botlott.
- Hová mentek?- kérdezte Hermione.
- Befejezzük azt, amit ti a múltkor félbehagytatok- mondta Jane.
- Én is megyek- szólt határozottan.
- Nem- vágott közbe Draco, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ebbe te ne szólj bele!- nézett rá villogó szemekkel Hermione.
- Megint meg akarsz sebesülni?- vágott vissza.
- Még mindig jobb, mint tétlenül ülni. Egyébként még hányszor kell elmondanom neked, hogy fejezd be ezt a nagy aggodalmaskodást?!
- Ne csinálj hülyeséget !- mondta a fiú mérgesen.
Közben a körülöttük állók nevetve súgtak össze a hátuk mögött. Nagy mulatságos volt látni a két civódót.
- Tuti, hogy nemsokára össze fognak jönni- súgta oda Jane, Leslienek.
- Főleg ha én is besegítek egy kicsit- szólt ravaszul.
- Mire készülsz?
- Féltékennyé teszem a szőke herceget- kacsintott, majd megköszörülte a torkát és a következőket már hangosan mondta- Draco szerintem Hermione nagylány már, és nem szorul a te segítségedre. Ha jönni akar, akkor ne akadályozd meg ebben.
- Te ebbe ne szólj bele!
- Miért ne szólhatna bele?- vágott közbe Hermione- Joga van elmondani a véleményét.
A lány hátat fordított a mérgesen füstölgő Draconak, és következő szavait, már a többiekhez intézte:
- Ugye nem fog zavarni benneteket, ha veletek megyek?
- Nem – mondták egyszerre.
- Akkor el van intézve.
- Ez akkor sem jó ötlet!- erősködött Draco- Még gyenge vagy!
- Nem vagyok gyenge! Ha akarnám, akkor akár most is tudnálak páholni.
A többiek elfojtott nevetéssel és némi torokköszörüléssel próbáltak elfordulni. Draco arca vörös volt a méregtől, szürke szemeivel pedig ölni tudott volna. A társaság többi tagja az ajtó fel kacsintgatott. Majd pár perc múlva a két fiatal édes kettesben maradt, a fogadó üres előterében.
- Megint előbújt a vadmacska éned?- mondta Draco epésen.
- Nagyon vicces.
- Ha tönkre akarod tenni magad, akkor gyere. Weasley biztos örülni fog, ha darabokban küldünk haza.
- Ronnak meg mi köze van ehhez?- kérdezte dühösen Hermione.
- Inkább menjünk, mert soha nem végzünk – tért ki a válasz elől.
A lány éppen folytatni próbálta a beszélgetést, de a fiúnak már nyoma sem volt, mert gyors léptekkel elhagyta a fogadót. Jobb híján Hermione kiment az ajtón és csatlakozott a többiekhez, majd az élen járó Draco után indultak.

Órákkal később a tízfős csapat két részre oszolva lopakodott síri csendben az erdő mélyén. Természetesen Hermione nem Dracoval tartott. A fiú legnagyobb örömére, a lány pont abba a csoportba került, amibe a kedves unokatestvére. Leslie, pedig tetézve ezzel a szőkeség rossz kedvét, nem felejtette el kifejezni örömét eme szerencsés véletlennek, aminek folytán Hermione és ő együtt fognak dolgozni. Draco most már a hányinger kerülgette, de nem szólt egy szót sem, csak menetelt előre. Amikor pedig már jó messze jártak a másik csaptattól, akkor kirobbant belőle egy „rövid” szóáradat. Tristen megelégelte a dolgot és Silencio bűbáj bocsátott a méregtől vörös rokonra.
Néhány kereséssel töltött óra után, a két csapat újra találkozott. Draco ekkor, már lenyugodott és Tristen pedig levette róla a bűbájt. Mivel nem találtak semmi druidákra utaló nyomot, ezért úgy döntöttek: ezek után együtt folyatták tovább az utat. Elhagyatott tájon mentek végig, ami tele volt mindenféle bokorral és óriási fákkal, aztán a környéken ritkulni kezdett a növényzet. Már egyre sötétebb lett, amikor egy másik ösvényre tértek rá. Keara- a pálcája fényénél- rengeteg lábnyomot vett észre a puha földű úton, ezek elég frissnek látszottak, ami azt jelentette, hogy nem járnak messze. Körülbelül negyvenen lehettek, akik ezt az utat választották, de nem törődtek a jelek letűntetésével. A nyomokat követve elérkeztek egy tisztáshoz, ahol druidák gyülekeztek. Draco, amíg Hermione nem figyelt védővarázslatot mondott ki rá. A lány hátán bizsergés futott végig, amikor a bűbáj eltalálta, majd hátranézett és találkozott azokkal a szürke szemekkel, amiktől megdobbant a szíve. Draco komoly arccal nézett rá majd megszólalt:
- Most maradj egy kicsit távolabb.
- Rendben.
Azzal a fiú csatakozott a társaihoz. Moira eközben ezüst pentagrammot rajzolt. Majd mindenki elfoglalta a helyét. Mindegyikük kinyújtotta a kezét, behunyták a szemüket, és erősen koncentrálni kezdetek. A nyakukban lévő lánc, zöld fényben izzani kezdett. Kivétel Dracoé, akinek a karmazsinpiros sugár tört elő a medáljából. Fénygömbök jelentek meg a kilenc fiatal előtt. A gömbök elindultak a pentagramm közepe felé és egyesültek, majd őrületes forgás, és fényáradat világította be a környéket. A tisztáson lévők is észrevették ezt, és szinte azonnal a különös jelenség után kezdetek kutatni. Nem is kellett sokáig keresgetniük, hamarosan egy óriási sárkánnyal nézhettek farkasszemet. A hatalmas monstrum, nem éppen lehetett ezüstszínűnek nevezni, volt benne némi karmazsinpiros. De a karmai ezüstösen, és fenyegetően csillogtak a sötét éjszakában. Draco a pentagramm közepébe sétált, és a csodálatos lényt, a felbőszült druidák ellen uszította. A többiek sem tétlenkedtek, átkokkal próbálták távol tartani a többi megátalkodott csuklyást, akik „ A vezért” akarták megtámadni. Bár egy kósza átok eltalálta Dracot, ő ennek ellenére folytatta a druidák irtását. Aztán a sötét banda ráébredt, hogy a maroknyi csapat ereje nagyobb, mint az övék. Visszavonulót fújtak, és pár perc múlva már nyomuk sem volt. A holttesteket hátrahagyva siettek el, így még egy feladata maradt a Sárkányoknak. Leslie, a „Ne szennyezd az erdőt!” propaganda keretében pár pálcamozdulat segítségével, eltemette egy tömegsírba az elesetteket. A csapat ezek után elindult hazafelé.

A Sárkányok és Hermione fáradtan vánszorogtak be a fogadóba, majd mindenféle búcsúzkodás, jó éjszakát, meg egyéb felesleges szavak nélkül, indultak el a szobáik felé. Nagyon sokat elvett az erejükből a sárkány megigézése. Az ajtók egymás után csapódtak be és már csak két ember volt a folyosón. Draco, aki különösen fáradt képet vágott, már éppen belépett volna a saját rezidenciájába, amikor Hermione utána szólt.
- Állj meg!- mondta határozottan, Draco kelletlenül megállt és nyúzott képpel nézett rá a lányra - Gyere csak közelebb, hadd nézzem meg az arcod!
A fiú ösztönösen a sebhez tette a kezét, ami a fülétől egészen a szája szegletéig húzódott végig, arcának jobb felén. A hosszú vágásnyom, nem különbözött egy normális vágásnyomtól, de nem ártott volna neki egy alapos fertőtlenítés. Eddig nem is törődött vele, sőt csak most vette észre, mert kisebb gondja is nagyobb volt, mit hogy ilyen apróságokkal foglalkozzon.
- Áh ez egy kis karcolás, semmi több- mondta, és hanyagul megvolna a vállát.
- Szerintem, nem csak egy kis karcolás. Átok okozta azt a sebet. Tudod, hogy milyen egy druida átok, sosem lehetsz benne biztos, hogy csak egy karcolás, amit kaptál vagy egy lassan ható bűbáj - mondta komolyan, és egy fiolát, meg a zsebkendőjét vette elő a zsebéből - Kaptam Jane-től egy nagyon jó fertőtlenítőszert…
- Nem – rázta meg a fejét Draco- Arról szó sem lehet, hogy azt rá tedd a sebemre. Ebből a kezelésből inkább kimaradnék.
- Ne legyél ilyen gyerekes Draco Malfoy, fogadj szót!
- Mióta lettél ilyen anyáskodó?
- Gyere már közelebb! Ígérem nem fog fájni.
- Igen mama- mondta megadóan a fiú.
Hermione elmosolyodott, és megkezdte a seb kezelését. Draco többször is felszisszent és fintorokat vágott.
- Ez nagyon csíííííííííp- fakadt ki végül- Kérlek, hagyd már abba! Ekkora ügyet csinálni egy apróságból…
- Ne nyafogj már! Nem igaz, hogy nem bírod ki - mondta Hermione, és befejezte a seb tisztítását.
Majd elővette a pálcáját és eltüntette a sebet. A fiú arcán egy apró bőrpír sem utalt arra, hogy nem sokkal előbb egy vágás volt az arcán.
- Jó készen is vagyunk.
- Nyalókát nem kapok mami?- kérdezte ártatlan arccal.
- Olyan fárasztó vagy- mondta a lány.
- Azt hiszem, még van valahol sebem - kezdte a szőkeség tettet komolysággal.
- Hol?
- Nem tudom pontosan, de valahol itt- mutatott a homlokára.
- Ha lehajolnál, talán még látnám is.
Draco engedelmesen hajtott a fejét. A lány tüzetesen megvizsgálta, az említett területet, majd megállapította a diagnózist:
- Nincs ott semmilyen seb, se ütésnyom, egyszóval semmi.
- Pedig fáj.
- Mit csináljak veled?
- Adj rá puszit, akkor talán nem fog tovább fájni.
- A homlokodra?
- Nem egy kicsit inkább lejjebb.
- Az orrodra?
- Lejjebb.
- Áh már értem- mondta a lány és adott a fiúnak egy puszit az arcára, ahol a seb volt.
Draco nem éppen erre gondolt, de azért örült a puszinak. Mondván: Aki a kicsit nem értékeli, az a nagyot nem érdemli.
- Most már nem fáj semmid?
- Nem- mondta halkan, és a szobaajtó felé fordult.
- Draco várj!- mondta Hermione.
- Igen?- csillantak fel reménykedve a szürke szemek.
- Ezt itt hagytad - mondta vigyorogva a lány, aki egy nyalókát varázsolt elő és átnyújtotta a fiúnak - Ne felejts el utána fogat mosni!
- Kösz!- mosolyodott el Draco- Jó éjszakát!
- Neked is!
Aztán mindketten, bementek a szobájukba, és fáradtan dőltek bele az ágyukba. Ezen az estén nem kellett várniuk az álommanót.