...

Az eső még mindig esett, a levegő egyre hűvösebb lett, de mindez nem zavarta a Repülő Sárkány eresze alatt álló Dracot, aki elmélázva bámult a sötétségbe és hallgatta az esőcseppek halk zaját. Már vagy öt éve élt itt ebben az istenháta mögötti faluban. Mióta idejött nem volt egy röpke perc sem, hogy ne jutott volna eszébe Hermione. Hiánya óriási űrt hagyott a szívében, amitől néhanapján azt érezte, nem élhet tovább a lány nélkül. Többször is gondolt rá, hogy megkeresi, de nem tartotta helyes lépésnek, mert, bár a falu biztonságos volt, nem tehette ki az itt lakókat veszélynek és magát sem, még valaki a nyomára akadt volna. Erőit inkább teljes mértékben a Voldemort és csatlósai elleni küzdelemre összpontosította. Keményen edzette magát, testileg, szellemileg és lelkileg. És most amikor a legkevésbé számított rá, Hermione betoppant és minden újra összekuszálódtak pont, mint régen, újra felszínre törtek az eltűntnek hitt érzelmeket. Mikor látta összeesni, nagyon megijedt. „Mi lehet vele?”- kérdezte magától, és tanácstalanul figyelte a pocsolyát, ami válasszal nem szolgálhatott. Féltette a lányt, aggódott érte, nem akarta pont most elveszteni. Aztán egy másik hang is szót követelt fejében, miért is aggódik érte, hisz már 5 éve nem is látták egymást, mi van, ha Hermione férjhez ment és gyerekei vannak? Akkor ő csak egy kellemetlenség lenne semmi több. Rengeteg képtelenebbnél képtelenebb ötlet és feltételezés futott át az agyán, még jobban összezavarva őt. Mikor végre sikerült rendet rakni a gondolatok között és elhessegette az összes sületlenséget, higgadtan, érzelemmentes arccal belépette a fogadóba, ahol feltűnően sokat sündörögött két lány az asztaloknál. Draco leült az egyikhez és tüntetőleg, durcás képpel nézett a két hölgyre, akik lopva rá-rá pillantottak. A fiú megelégelte a kitüntető figyelmet és megkérdezte.
- Jobban van a lány? - hangja színtelen volt, de a nemtörődöm szavak mögött, rejtőzött némi aggodalom.
- Miért nem nevezed nevén?- kérdezte Jane, aki egy magas sötétvörös hajú lány volt, hosszú fekete bársony köntösben.
- Nem mindegy az neked?
- Amúgy ki ő?- vágott a beszélgetés közbe, egy aranyszőke a hajú lány.
- Miért érdekel, Moira? Jane már biztosan elmondta.
- Jól van na, csak szerettem volna tőled megtudni.
- Szóval beszéltél neki Hermionéról?- fordult Jane felé- Mit mondtál neki Trick?
- Először is, Jane vagyok, ha elfelejtetted volna. Másodszor, ha még egyszer a vezetéknevemen hívsz, ígérem, hagylak elvérezni, ha legközelebb Tristen megsebesít a kardjával. Harmadszor, Hermione jól van. Amúgy meg semmi közöd hozzá, hogy mit mondtam a többieknek.
- De még mennyire, hogy van, hiszen rólam van szó.
- Kis önző- mondta Jane lesajnáló hangon- Nem csak rólad, van szó, én így fogalmaznék.
- Mi volt köztetek Hermionéval?- szólt közbe Moira.
- Semmi- szólt villogó szemekkel Draco
- Ezt a mesét nem veszem be.
- Pedig jobb lenne, mert ez az igazság.
- Igen akkor Hermione, miért hívogat téged álmában.
- Engem?- kérdezte Draco és az előbbi mogorva, makacs, hang eltűnt.
Lassan elindult a szobák felé vezető folyosó felé, de Jane megállította. Most már nem volt kétséges, Draco Malfoy elárulta magát.
- Akkor mi is az igazság?
- Hagyjatok már békén!- csattant fel a fiú.
Azzal fogta magát, kikerülte a két vallatót és elcsörtetett a szobája felé.
- Nem tudom mi ez a nagy titkolózás - mondta Moira.
- Dracoból, azt hiszem nehéz lesz bármit is kihúzni.
- Majd csak kitalálunk valamit.
- De még mennyire- nevetett Jane.

Draco síri csendben lépett be a szobába. Vigyázott minden mozdulatára, nehogy felébressze a mélyen alvó lányt. A finom vonású arcot már nem torzított el, a kegyelten fájdalom. Közelebb ment az ágyhoz és aggódva nézett a lányra. A fiú idegesen végigsimította haját. „Miért voltam vele olyan hideg, mint régen, amikor még utáltuk egymást? Pedig úgy örültem, amikor megláttam. Nem tudtam, mit mondjak neki. Sok idő telt el, nem várhatott addig rá, szinte biztos, hogy Weasley elvette feleségül. Vagy mégsem… Lehet, hogy csak az ördögöt festem a falra?”- gondolta magában. Közelebb hajolt, és egy puszit adott Hermione homlokára. A lány elmosolyodott, ami Draco arcára is némi vidámságot csalt, és felébresztett néhány emléket. Észrevette, hogy még mindig az a bőr overál van Hermionén, amiben nem sokkal ezelőtt ide érkezett. Egy zöld pizsamát varázsolt rá (ami a sajátja volt, csak méretre igazította), a másik ruhadarabot, pedig egy székre tette, majd elült egy fotelbe. Ábrándozva figyelte a lány minden egyes rezdülését. Eszébe jutottak a régi emlékek, amik közt sok kellemetlen is volt, főleg a búcsúzás fájó pillanata. Talán, ha csak egy kicsit másként alakultak volna a dolgok, ha elmondja szavakkal is, mit érez, akkor most nem lenne ilyen helyzetben. Sokáig gyötörte magát mindenféle gondolattal, aztán lassan ő is mély álomba szenderült.

Kora reggel a felkelő Nap első sugarai ébresztették Hermionét. Aki először a smaragdzöld takaró alatt mocorogni kezdett, hirtelen kipattantak a szemei, felült és rémülten nézett körül. Fogalma sem volt róla, hol van és mi történt vele. De a kínzó fejfájást annál inkább érezte és be tudta azonosítani. Lassan visszafeküdt és légzési gyakorlatokat kezdett végezni, hogy megnyugodjon egy kicsit. Mikor minden világos lett előtte, megnézte a sebét, ami már gyógyulófélben volt. Halványan emlékezett valamiféle ezüstös ködre és valami furcsa érzésre, de nem tudta pontosan mi is lehetett az. Az elmélkedésből egy cseppet sem kellemes hang zökkentette ki. Draco éktelen horkolásba kezdett, a fotelben. Fejét hátrahajtotta és nyitott szájjal aludt. Hermione elmosolyodott, milyen régen látta ilyen édesdeden szunyókálni. Nem múlt el úgy egy nap sem, hogy ne gondolt volna a fiúra. Emlékezett egy olyan esetre is, amikor látni vélt egy szőke hajú fiút az utcán, a nyomába eredt, de mikor közelebb ért hozzá, csalódott lett, mert nem Draco volt az idegen. Micsoda véletlen, hogy pont akkor találkoztak, amikor a legkevésbé számított rá. Aztán eszébe jutottak a rendtagok. Vissza kell mennie, nincs idő az érzelmekkel foglalkozni. Meg kell tudni a mi történt, hogy mindenki épségben visszatért-e a főhadiszállásra. Még elég gyengének érezte magát, de makacssága erősebb volt mindennél. Felkelt az agyból, felkapta ruháit és kisurrant a szobából. Bár óvatos volt, még sem volt elég halk. A vér is megfagyott az ereiben, amikor egy kezet érzett a vállán.
- Hova akarsz menni?- kérdezte egy bársonyos férfihang, amitől végigfutott testén a bizsergés.
- Oda, ahol szűkség van rám - mondta a lány tettet hidegséggel, hogy még véletlenül se mutasson érzelmeket Draco előtt.
- De még túl gyenge vagy.
- Nem vagyok gyenge.
- Akkor sem mehetsz el!
- Te nem parancsolsz nekem! -csattant fel a lány.
- Belehalnál, ha egyszer az életben hallgatnál rám?- emelte fel a hangját Draco.
- Miért kellene hallgatnom rád?- kérdezte Hermione mérgesen.
- Mert én józanul gondolkodom.
- Ezzel az akarod mondani, hogy hülye vagyok?
- Egy szóval sem mondtam ilyet! Az Isten szerelmére Hermione, most kaptál egy nagy erejű átkot, és majdnem belehaltál. Nincs elég erőd a hoppanáláshoz és egyébként sem tudnál így innen elmenni- érvelt Draco.
- Majd akkor megyek gyalog.
- Megőrültél!!
- Akkor sem maradok itt.
- Miért?
- Nem tudom.
- Maradsz és kész!
- Már mondtam, hogy nem szólj bele a döntéseimbe, és főleg nem dönts helyettem.
- Mert akkor mi lesz?
- Megátkozlak
- Óh mi az, csak nem újítottál? Most már átkozódsz, nem ütsz?- mondta magából kikelve a fiú.
- AZ ISTEN SZERELMÉRE CSÖND LEGYEN MÁR!! Muszáj hajnali 5-kor lármázni! Tudod Draco, hogy egész este őrt álltam és végre szeretnék végre egy kicsit aludni! Úgyhogy kuss legyen végre!!- szólt egy morcos hang a Dracoéval szemközti szobából.
Aztán egy eléggé nyúzott, rövid, ezüstszőke hajú, és kék szemű férfi lépett ki a folyosóra. Szemei villámokat szórtak és már készült megtorolni, a másik szőkeség hangos ébresztését, amikor is meglátta zöld pizsamában, felmérgesített Hermionét, megváltozott az arca. Természetesen a harcot elhalasztotta, az álmosság szikráját sem mutatva, ellenállhatatlan mosolyt vett fel, és mosolyogva nézett a vendégre.
- Elnézést kisasszony!- szólt bűnbánóan- Hadd mutatkozzam be! Leslie Nolan Malfoy szolgálatára- Hermione szólni sem tudott, mert Leslie kezet is csókolt neki. Leslie a lány megrökönyödését egy sejtelmes mosollyal jutalmazta- Szabad a becses nevét?
„ Még egy Malfoy!”- gondolta magában Hermione.
- Hermione Granger
- Nagyon szép név! Mondja Miss Granger mikor érkezett ide?
- Kérlek, hívj csak Hermionénak- mondta a lány mosolyogva.
- Tehát akkor Hermione…
- Leslie, fejezd be!!- szólt egy baljós hang. Draco majdnem felrobbant mérgében. Valószínűleg feltámadt benne a féltékenység zöldszemű szörnye, mert kevés választotta el attól, hogy meg ne fojtsa a „drága rokont”.
- Talán az is baj, hogy velem beszél?- kérdezte Hermione.
- Nem, de…
- Hát akkor mi a baj?- kérdezte Leslie széttárt karokkal.
- Te nem szólj bele!- füstölgött Draco
- Már mért ne? Én is a vitához tartozom!- erősködött Leslie.
- De nem osztottam neked lapot!- mondta mérgesen Draco.
- Kit érdekel?
- Engem.
- A rohadt életbe ti, már aludni sem hagyjátok az embert?- tépte fel az egyik szoba ajtaját egy fekete hajú és kék szemű, szintén morcos férfi- Őrjöngeni korán reggel, normálisak vagytok?- zsörtölődött tovább, majd Hermionéhoz fordult, aki már kívülállóként nézte Draco és Leslie vitáját - Jó reggelt kisasszony. Elnézést az előbbiekért! Tudja a rokonaim egy kicsit elvetették a sulykot.
- Nem tesz semmit. Hermione Granger- nyújtott kezet a lány. A férfi is viszonozta a kézfogást.
- Örvendek Tristen MacNamara. Látom sikerült megismerkedned a gyengeelméjű öcsémmel és a makacs, fafejű unokaöcsémmel- mondta mindezt egy kedves mosoly kíséretében Tristen.
- Én amúgy Görény néven ismerem- mondta ravasz mosollyal Hermione, ezzel kiváltotta a két fiúból a nevetést, Dracoból meg mérget és némi pírt- Egyébként Dracot már régről ismerem.
- Akkor nem lepődtél meg semmin. Mind a ketten egy kategóriába tartoznak, olyanok, mint a 6 éves gyerekek.
- Na de bátyus! Hát, ilyen rossz színben kell feltüntetni engem Hermione előtt?
- Nem mondtam neki semmi újat, amire magától nem jött volna rám.
- És velem mi van?- szólat meg csak úgy mellesleg Draco.
- Téged meg úgyis ismer, szóval nagyon is jól tudja milyen hülye vagy.
- Ne sértegess!
- Megérdemled, mert a múltkor belöktél az illumina bokorba.
- Mondta, hogy sajnálom és azt is hogy véletlen volt.
- Na persze
- Ha nem hiszel nekem az a te bajod.
- Hé engem meg kihagytok? Én is a családhoz tarozom- háborodott fel Leslie.
Hermione már a fejét fogva dőlt neki a falnak. A három férfi, vagy inkább gyerek egymást túllicitálva veszekedett egy apróságon. A lány „a mi vétettem” című arckifejezéssel nézte a palafont, amikor a mellett elevő ajtó is kicsapódott és megjelent a színen egy, ugyancsak mérges fekete hajú és sárga szemű férfi. Hermione ijedten nézte a magas férfit, aki valami üvöltésre hasonló hangot hallatott és vámpírokéhoz hasonló fogakkal rendelkezett.
- Befejezni, vagy beverem mindegyikőtök képét és kiszívom a véreteket- szólt határozottan a vámpír - Jó reggelt Hermione! Én Colin O’Reily vagyok- fordult oda a lányhoz.
- Jó reggelt Colin!
- Remélem nem haragszol rájuk, néha elkapja őket a hév, és nem lehet őket leállítani. Akkor menjünk reggelizni! Igaz még csak fél hat van, de ha jól sejtem a többiek már ott vannak a konyhában.
- A jó vámpírszaglás- mondta Tristen.
- Csak félvámpír, ezt hozzá kell tennem- nézett Hermionéra.
- Reggeli- szólt közbe Leslie - Jól hangzik!- mondta és elindult, mindenkit megelőzve előre csörtetett.
- Pont, mint egy Weasley- mondta Draco.
- Mondtál valamit?- kérdezte Hermione és besorolt a fiú mellé.
- Nem mondtam semmit.
- Csak, hogy figyelmeztesselek. Ne merj egy szót sem szólni a barátaimra, mert beverem a képed.
- Vegyem ezt fenyegetésnek?
- Mint már mondtam ez csak egy figyelmeztetés - mondta a lány gúnyosan.
Közben beértek a konyhába, ahol a társaság másik fele csacsogott.
- Áh Hermione, már fel is keltél? Jobban vagy?- kérdezte aggódva Loreen
- Köszönöm már sokkal jobban vagyok.
- Ennek örülök!- mosolygott- Én Loreen Malfoy vagyok. Leslie és Tristen az én fiaim.
- Már volt szerencsém találkozni velük.
Loreen rosszallva nézett a lány mögött felsorakozott fiúkra.
- Éretem. Akkor ismerkedj meg a többiekkel. Jane Trick a gyógyítónk.
- Szia Hermione!- mondta mosolyogva.
- Szia Jane! Rád emlékszem, hollóhátas voltál, és veled vizsgáztam bájitaltanból.
- Úgy van.
- Akkor- folytatta Loreen- Moira Logen a kis bűbájosunk. Bármit meg tud bűvölni- az említett mosolyogva intett neki.
- De nem csak bármit, hanem bárkit, többek közt Aidriant is- nevetett Jane.
- Igen a férjemet.
- Shannon O’Reily, Colin ikertestvére- a lány nagyon hasonlított a testvérére, hosszú kicsit hullámos, fekete haja volt és sárga szeme
- Hello!
- Szia! -mondta Hermione.
- A többieket, majd a vacsoránál ismerheted meg. Na most pedig asztalhoz. Veled meg van egy kis beszélni valóm- szólt Loreen Tristennek.
- Rendben anya!
Loreen egy halom pirítóst tett a táraság elé. Mindenki nekiállt falatozni. Mikor befejezték, Leslie megköszörülte a torkát és Hermionéhoz fordult.
- Van kedved megnézni a falut? Mert én nagyon szívesen megmutatom neked.
- Majd én -mondta Draco gyorsan.
- Köszönöm Draco, de nem kell, Leslievel megyek - a mondat hatására egy kis csend következett be, és a többiek némán rázkódni kezdetek Draco arckifejezését látva.

Később Hermione, immár egy Moiratól kölcsönkapott talárban, és Lesievel rótta a falu utcáit. Most teljesen másként látott mindent, már nem volt olyan sivár az egész, mint mikor először ide került. Gyerekek játszottak, az épületek a legkülönfélébb alakban álltak, szabályos rendben elhelyezkedve egymástól. A lány érdeklődve nézett körbe.
- Élvezed, hogy bosszanthatod Draco?- kérdezte Leslie.
- Én nem bosszantom, ő húzza fel mindig magát.
- Dehogynem, csak azt nem értem, miért?
- Mert most ő sem úgy viselkedik velem, mint régen. Mondjuk a suliban sem volt felhőtelen a kapcsolatunk. De az utolsó évben egy sajnálatos eset során be lettünk zárva egész az év végéig. Akkor megismertem a jobbik felét is. Most meg egész egyszerűen nem értem.
- Nehéz természete van az tény. Miért zártak be titeket?
- Hosszú történet, de nagyvonalakban. A személyemet sértette, amit művelt ezért megütöttem, ő meg megátkozott.
- Veszélyesek vagytok, meg kell hagyni- mondta Leslie.
- Mesélj most te is egy kicsit.
- Miről meséljek?
- Mondjuk a családodról.
- Nem is tudom, mit meséljek rólunk. Anyámat, a bátyámat, meg Dracot és a többieket már ismered., nekem ők a családom. De gondolom a Malfoy ágra vagy kíváncsi.
- Tulajdonképpen igen! Miért éltek itt, ha egyszer a Malfoy családhoz tartoztok.
- Darkness Falls az üldözöttek rejtekhelye, és lássuk be mindannyian azok vagyunk. Már régóta itt élek, mert a „család” nem volt éppen kegyes velünk. Anyát akkor tagadták ki, amikor hozzáment az apámhoz Solan MacNamarahoz, akinek már volt egy fia, Tristen. A Malfoyok nem voltak vele megelégedve, mert aranyvérű létére nem volt elég vagyona, nem volt méltó, egy Malfoyhoz. Eddig minden jó lett volna, ha apámat nem öli meg valami átkozott halálfaló és nem marad anya egyedül. Akkor a család kegyesen felajánlotta, hogy gondoskodik rólunk, csak egy feltétel van: én kapjam meg a Malfoy nevet. Persze ez nem pusztán jóindulat volt részükről. Hanem azért kellettem, hogy legyen örököse a nagy vagyonnak és természetesen a névnek.
- De hát ott van még Draco is, miért kellettél te is?
- Itt van a kutya elásva. Akkoriban nagyon úgy nézett ki, hogy Luciusnak és Narcissának nem lehet gyereke. De, mint a mellélelt ábra mutatja, mégis csak sikerült egy utódot összehozniuk… Szóval miután megszülettem, anya egy régi ismerősét kérte meg rá, hogy segítsen nekünk megszökni, mert már nem bírta tovább, hogy állandóan megalázza a saját anyja és Tristent sem hagyták soha békén. Aztán ide jöttünk és itt nőttem fel, ami szerintem százszor többet ér, mint ha valamelyik Malfoy kastélyban.
- És hova jártál iskolába?- kérdezte Hermione kíváncsian.
- Írországba a Cahira nevű iskolába.
- Hallottam már róla, egyedül ott fogalakoznak az aurorképzőkön kívül pálcanélküli varázslással.
- Aha- szólt ásítva Leslie
- Mi ez az unott, aha?
- Én megléptem onnan az utolsó évemben.
- Felelőtlen vagy.
- Oh nem. Nekem nem számított annyira a suli. Szabad szellem vagyok- itt jelentőségteljesen elvigyorodott- Inkább világot látni mentem és többet tanultam így, mint a suliban valaha is. Te mit csináltál a suli után?
- Roxfort után, Franciaországban két évig aurorképzőbe jártam, utána beléptem a Rendbe- mondta a lány, de a szájához kapott, mert elszólta magát.
- Szóval a Főnix Rendjéhez tartozol.
- Honnan tudsz a Rendről?
- Sok mindent tudok. Na, de most már menjünk vissza, mert a szőke herceged már aggódik- somolygott Leslie - Nézd, meg ott van fent a fán. Lassan fordulj meg, mintha meg akarnád nézni azt a háztat ott, és ne nevess.
- Igen látom, de miért kémkedik utánunk?- kérdezte, amikor visszafordult a helyére.
- Hogy miért? Ez a vak is látja, féltékeny. Attól fél, hogy nem tudsz ellenállni nekem- Hermione felnevetett- Miért nem vagyok ellenállhatatlan?
- De igazad van.
- Na menj, most éppen nem figyel. Beszélj vele.
- Miről?- kérdezte a lány.
- Találd ki.

Draco egy szál, félig begombolt fehér ingben és egy kék farmernadrágban ült az egyik nagy fa vastag ágán, a lombok között. Mérgesen figyelte a Hermione és Leslie párost, de alighogy levette róluk a szemét, eltűntek mind a ketten.
- Hé szőke herceg, mit csinálsz odafent?- kérdezte egy nevető hang lentről.
- Hát te meg, mért nem vagy Lesievel?- kérdezett vissza Draco.
- Mert szeretnék veled is beszélgetni, csak úgy. De ha gondolod vissza is mehetek hozzá, megoldható.
- Inkább maradj.
Hermione elmosolyodott és felkapaszkodott a fára, majd nem sokkal később Draco melletti ágon üldögélt és a jobb vállát masszírozta, mert még nem múlt el teljesen a fájdalom.
- Még mindig fáj?
- Egy kicsit, de nem vészes, holnapra jobb lesz.
- Ne haragudj.
- Miért?
- Mert nem írtam.
- Tudom, hogy vadásznak rád a halálfalók és nem szólhattál. Mióta vagy itt?
- Már egy ideje itt vagyok. Vagyis inkább úgy hoztak ide. De egy évet utaztam Leslievel és Tristennel. Akkor találtuk meg a többi sárkányt.
- Sárkányt?
- Emlékszel az álmomra?
- Oh igen így már értem.
- Mit kerestél a tisztáson?- váltott témát Draco.
- Mentőakció volt. Aggasztó a helyzet, a druidák nagy része átállt Voldemort oldalára és szertartásokkal megnövelik az erejüket. Alig tudjuk megfékezni őket és kellene a segítség.
- Nem a ti dolgotok lett volna az akció, hanem a miénk.
- Akkor ti miért nem voltatok ott?
- Meg volt rá az ok. Most nehéz lenne ezt elmagyarázni- a fiú tartott egy kis szünetet, majd megkérdezte - Beléptél a Főnix Rendjébe, ugye?
- Honnan tud itt mindenki a Rendről, amikor titkos és senki nem …
- Szerinted mi kinek az oldalán állunk?
- Csak nem az akarod mondani…
- De igen mi egytől egyik a Főnix Rendjéhez tartozunk.
- Akkor miért nem hallottunk még, felőletek?
- Mert mi vagyunk a titkos fegyver- mondta Draco unottan és nemi keserűséggel.
- Miért beszélsz így?
- Nem úgy sikerül megigéznünk a sárkányt, ahogy az álomban és nem is lesz olyan erős. Alig tudjuk megfékezni vele a druidákat, és ezért történt, ami történt.
- Biztos, még nem vagytok erősek.
- Velem van a baj.
- Dehogy- vigasztalta a lány.
- Tudom, mit beszélek! - emelete meg egy kicsit a hangját Draco- Pedig tényleg koncentrálok, de valami hiányzik, és nem bírok rájönni, hogy mi.
- Mi történt?
- Mi?
- Azt mondtad az előbb, hogy ezért történt, ami történt.
- Ezt nem tőlem kell hallanod!
Azzal Draco fogta magát, leugrott a fáról és elindult a fogadó irányába. Hermione egy ideig még a fán időzött, majd követte a fiút.

Már késő este volt. A kis társaság, Aidriannel, Moira férjével és Kearával, a barna hajú, ügyes nyomkeresővel egészült ki. A fogadó kandallójánál ültek mindannyian, és önfeledt beszélgetésben töltötték az estét. Hermione végignézett a táraságon, és észrevette, hogy Draco kivételével az összes fiatalon sárkányos medál van. Talán ez lehet a megoldás az eddigi sikertelenségnek? Nem tudta biztosan, de úgy döntött, holnap első dolga lesz ennek utánanézni. Több kérdés is megfogalmazódott benne, amikor így magában tanakodott. Miért nem szólt nekik erről a különítményről Dumbledore? Elhessegette ezeket a kérdéseket, mert csak a gond volt velük. Aztán a légkörre koncentrált. Már nagyon régóta nem érezte magát ilyen jól. Mióta belépett a Rendbe csak a háborút látta mindenfelé, a mindennapos félem, most nem érezte ezt a nyomást. Milyen régen is volt, amikor elült a barátaival és órákig beszélgetett velük. A sok küzdelem és bevetés, nincs idő semmi ilyesmire. Sem a családra, már ne is tudta volna megmondani, mikor látta a szüleit. Persze jobb volt nekik, ha nem találkoztam, mert egy gyenge pontot jelentettek volna. Hermione kérésére a szülök messze maguk mögött hagyták Angliát és Amerikába települtek át. Így volt mindenkinek a lehető legbiztonságosabb. Éjfél felé járt az idő és a fogadó lakói lassan nyugovóra tértek. Hermione kapott egy kellemes ki szobát, természetesen Dracóé mellett. Próbálkozott alvással, de nem ment neki. Kimászott az ágyából felvette a papucsát és hálóköntösbe burkolózva elindult sétálni. Kellemes meleg nyári éjszaka volt, a csillagok, minden apró ékkövekként ragyogtak fent az égen. A szél pedig, mintha elfeledett varázsigéket suttogott volna, amiket Hermione egytől egyig ismert, de nem tudta volna megismételni, mik is voltak azok, pedig erősen figyelt. Aztán szíve hevesen kezdett dobogni, valaki van a közelben.
- Mondd, muszáj mindig a nyomomban lenned?- kérdezte a lány szemrehányóan.
- Miért lennék a nyomodban? Én is kijöhetek levegőzni este, ezt nem tiltja egyetlen törvény sem - mondta Draco
- Talán még el is hinném, hogy levegőzni vagy kint, ha nem hallottam volna a horkolásodat a szomszédból. Szóval azzal ne is gyere, hogy nem tudsz aludni. Sőt azt se tagad le, hogy teleraktad a szobámat mindenféle bűbájjal. Csak azért, hogy rajtam tartsd a szemed.
- Micsoda következtetés, nem csoda, hogy évfolyamelső lettél. Amúgy ezek a lépések szükségesek voltak, ahhoz, hogy megakadályozzam, ha szökni próbálsz.
- Mi van te börtönőr? Szerinted, hálóingben és papucsban akarok szökni?
- Veled kapcsolatban ezeken sem lepődnék meg- mondta Draco
- Jó, jó visszamehetsz, nem fogok megszökni.
- Nem megyek sehova!- mondta fiú dacosan.
- Hagyj egyedül, csak egy kicsit- rimánkodott.
- Nem.
- Légyszi!!
- Persze aztán elrabolnak, megtámadnak vagy tudom is én.
- Szóval azt akarod mondani, hogy nem tudnám megvédeni magam?
- Nem tudnád.
- Na szép- mondta a lány és makacsul hátat fordított a fiúnak.
- Beszélgessünk - ajánlotta békítőleg a fiú
- Jó- mondta a lány és elültek egy padra.
- Mit csináltál, amikor befejezted a Roxfortot?
- Egyszerű képlet: aurorképző, utána beléptem a Rendbe, és az óta mást sem csinálok, mint hajkurászom a gonosztevőket. Veled mi történt? Eddig, olyan keveset meséltél.
- Mert te nem?
- Most már rólad van szó. Nekem nem volt túl érdekes az elmúlt 5 évem.
- Honnan tudod, hogy az enyém érdekes volt?
- Kíváncsi vagyok, mit csinálhatott a srác, aki csak úgy ott hagyott egyedül, kétségek közt.
- Nem is hagytalak kétségek közt.
- Ezt most nem részletezem, de majd magadtól is rájössz. Inkább mesélj!
- Jó. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…
- Draco, ne fáraszd az agyamat, mert esküszöm, leütlek!
- Jól van- köszörülte meg a torkát a fiú színpadiasan.
- Elkezded végre?
- Igen- bólintotta a fiú- Elkezdem. Miután elmentem a Roxfortból…..