...

Az incidens után a két fiatal, egyre toleránsabban kezdett viselkedni egymással. Nem lehetett rájuk rosszat mondani. Az órákon kitűnő egyetértésben dolgoztak. Ezt a tanárok is jó szemmel és némi meglepődöttséggel nézték. A régebben levont pontoknak a duplájával örvendeztették meg a saját házaikat. Mindenki megütközve figyelte a párost, akik a két ház együttműködésének a szellemében viselkedtek. Pedig ha tudták volna a többiek, hogy mi is folyik a két jómadár között, elképedtek volna.
Draco és Hermione, nem akartak a köztük történtekről beszélni, inkább szavak nélkül kompromisszumot kötöttek. Egyre többet jártak könyvárba „kötő bűbáj megtörése” címén. De mindketten tudták, hogy egyikük sem ezután kutatat. Az egyik este Hermione észrevette, hogy a vele szemben ülő fiú, mérgesen kutat a könyvekben és elég vadul lapozgatja őket. Már vagy húsz darab könyv hevert előtte. Ezek egyre jobban körülvették Dracot, és már nem hiányzott sok, hogy ne látszódjon ki mögülük.
- Mit keresel?- szólalt meg a lány.
- Nem érdekes - hangzott a morcos hang a könyvek mögül.
- Ne legyél már ilyen. Mondd el! Lehet, hogy tudok segíteni.
- Nem tudsz.
- Most meg mi bajod van?
- Semmi.
- Hát, ha nem kell a segítségem nekem így is jó.
Aztán csöndben folytatták tovább az olvasást. Majd Draco becsapta az előtte lévő könyvet. Vett egy nagy levegőt és belekezdett a mondókájába:
- Volt nem olyan régen egy álmom.
- Folytasd.
- Egy nagy torony tetején voltam, de nem egyedül, hanem rajtam kívül még nyolc emberrel. Aztán megigéztünk egy sárkányt.
- Volt még valami, ami szerinted még fontos lehet?- kérdezte érdeklődve.
- Igen volt ott egy nő, megérintette mindegyikőnk jobb vállát. Egy sárkány jel lett…
- Áh már akkor tudom, honnan van az a jel a válladon…
- Pontosan.
- Szóval, ha jól értem, ez nem volt álom.
- De az volt, csak közben… Nem tudom. Ezen rágom magam már egy ideje és nem találom a megoldást. Ott volt még egy pentagramm is…
- Szóval ezért nem kerested azt az ellenátkot.
A fiú szótlanul lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit. Hermione elmosolyodott és így szólt:
- Mondhattad volna előbb is!
Azzal felpattant, elindult az egyik közeli polchoz és pár perc múlva egy vaskos könyvvel tért vissza, aztán ledobta a vaskos kötetet az asztalra. Miután elhessegették a hatalmas porfelhőt, fény derült a címre is „Erőkoncentráció, avagy a pentagrammal kapcsolatos rejtélyek” . Draco elképedve nézte a lányt, de ő nem is figyelt rá, átszellemülten lapozott , és hirtelen megszólalt:
- Megvan!
- Tényleg?- kérdezte a fiú hitetlenkedve.
- Már eleve rossz helyen kerested, nem a sárkány a kulcsszó, hanem a pentagramm. Nem is találtad volna meg soha az életben, mi is az álmod lényege.
- Jó, mondd már mit ír…
- Nézzük csak... Energiasárkány : megigézéséhez 9 ember energiája kell. A sárkány létrejöttét egy, az őt formázó jel, segíti elő. Ez összesíti az erőt egy pontban, a pentagramm közepén. A megigézett lény saját maga dönti el, kit választ vezetőnek a 9-ek közül, és ezek után csak a vezér parancsolhat neki. Gonosz célú felhasználása nem lehetséges, ha valaki megteszi nem magad éltben. A 9-ek energiája… A többit nem tudom elolvasni , mert az egész oldal el van mosódva. Mi a baj, miért nézel így?
- Még mindig nem értem, mire volt jó ez az álom, vagy mi.
- Tőlem kérdezed? Én nem tudom.
- Mibe keveredem…
- Ez legalább jó célból jöhet létre. Van ennél rosszabb is, például…
- Inkább nem akarok róla tudni.
- Jó- vonta meg a vállát – Akkor probléma megoldva. Most már lesz időd mással is foglalkozni.
- Mivel?
- Tudod te azt nagyon jól.
A fiú mormolt valami olyasmit: „Aha majd azt hiszed, hogy ilyenekkel fogom tölteni az időmet.” Aztán keresett egy könyvet, és olvasni kezdte.

Másnap reggel Draco korán ébredt, jólesően nyújtózott. Ahogy az ágyban feküdt megcsapta az orrát egy, a karácsonyra igen csak jellemző fenyőillat. Gondolatai elkalandoztak. Mikor kicsi volt, imádta a karácsonyt, ilyenkor reggelente, ahogy kinyitotta a szemét rögtön a nappaliban lévő, hatalmas fához rohant először. A karácsonyfán mindig a legszebb díszek foglaltak helyet. A plafonról megbűvölt hópelyhek hullottak, még meghittebbé téve a pillanatot. Milyen jó volt még gondtalanul, édesanyja ölében ülni, és ajándékokat bontogatni. Egész nap mosolyogva játszani apjával. Karácsonykor mindig együtt voltak. Draco boldogan gondolt vissza ezekre az időkre, ahol szüleit még vidámnak láthatta. De be kellett, hogy lássa ezek az idők, már nem jönnek vissza. Ahogy egyre idősebb lett, az ünnep lényege egyre a homályba veszett. Apját nem érdekelték az ünnepek, csak egy lehetőségnek tartotta, hogy bált adjon az arisztokrata családok krémjének és nem utolsósorban a Nagyúr pribékjeinek. Fényűzés, csillogás, magamutogatás - ez volt az, amit jelezni kívánt Lucius a világ felé. A régi karácsonyok meghittségének, az utolsó szikráit is kiölve a kúria falai közült. Draco, pedig itt a Roxfortban karácsonyozik egyedül. Vagy talán mégsem?
Ekkor jutott eszébe, hogy Hermione sem ment haza. Még mindig élénken élt az emlékezetében, az a pillanat, ami nem is olyan rég a hóesésben történt, ez egy mosolyt csalt az arcára. Bár, ami a csók után történt cseppet sem volt idilli. Arra is tisztán emlékezett, hogy miket mondott a lány. Sóhajtott egy nagyot, majd felkelt az ágyból. Gondolta kimegy megnézi, mi is ez a fenyőillat. A klubhelyiségben egy hatalmas fa állt, tele díszekkel. Hermione éppen, az egyik fotelben ült törökülésben, a rózsaszín macis pizsamájában, lazán összekötött hajjal. Éppen egy könyvet olvasott.
- Boldog karácsonyt- mondta Draco.
- Neked is –szólt a lány, mosolygósan.
Aztán tovább bújta a lebilincselő olvasmányt. A fiú elolvasta a címet: Behálózva. Aztán egy gonosz mosoly terült szét az arcán, már kész is volt a terve. Elővette a pálcáját a pizsamája zsebéből (szerző: pálca nélkül nem tesz egy lépést sem), a lányra szegezte és egy sátáni vigyor kíséretében, ezt mondta:
- Aratna net
Hermionét rögtön beterítette egy jókora pókháló. Ami igen csak nagy derültségre késztette ravasz hősünket. Annyira, hogy majd’ el nem dőlt a nevetéstől. A lány lemondóan megcsóválta a fejét, mondván Draco is azok közé tartozik, akik soha az életben nem fognak felnőni.
- Nagyon vicces- mondta lesajnáló hanggal.
- Lazíts már egy kicsit
- Pont te mondod. Te kis paranoiás, soha egyetlen lépést sem teszel a varázspálcád nélkül. Talán még azzal is alszol.
- És akkor mi van?- mondta a fiú ártatlan arccal
- Tulajdonképpen semmi
Draco a fa felé fordult és szétnézett az ajándékok között. Anyjától és apjától kapott egy könyvet, ami érdekes módon az aranyvérűekről szólt. Aztán egy hatalmas csomagot Drake bácsikájától. Amikor a következő csomaghoz ért elakadt a lélegzete. Anyai nagymamája, akiről már évek óta nem hallott, mert nem itt élt és nem nagyon érintkeztek. Ennek az az oka, hogy apja ki nem állhatja az anyósát. Ebből az következik, hogy az általa küldött ajándékok és levelek, nem nagyon találták meg Dracot. A fiú mosolyogva vette a kezébe a csomagot és elmélázva bontogatni kezdet. Emlékezett egy esetre, amikor véletlenül majdnem a levegőbe repítette a kúriát egy rosszul sikerült bájitallal. Akkor Lucius nagyon mérges volt rá, kiabált vele, de a nagymamája megvédte, mondván: „Hiszen még csak gyerek, mellesleg a legnagyobb csibész az egész családban.” Még jobban elvigyorodott a fiú az emlékek hatására, de ez az arcára fagyott, amikor az ajándékot megszabadította a csomagolópapírtól. Megcsípte a ruhadarab két oldalát, és hitetlenkedve felemelte. Hermionét nevetésrohamra ösztönözte a különös öltözék. Ugyanis a nagymami egy fehér alapon piros szívecskékkel díszített alsónadrággal lepte meg drága kicsi unokáját.
- Ne nevess, nagyon is szép ajándék, csak nem az én színvilágom- mondta a fiú először komolyan, aztán ö is elnevette magát.
Miután újra napirendre tértek a dolog felett, Draco talált egy ajándékot, de ez nem hasonlított a többire. Már a csomagolás is szembetűnően különbözött, a megszokottól, kékeslilás anyagból készült, aminek a tapintása olyan akár a víznek, és az egy ezüst szállal volt átkötve.
- Gyere csak ide!
- Most nem, mit találtál, csak nem egy hálóinget?
- Haha, hú de vicces. Nézd csak ez nekünk jött.
- Nekünk?- kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, nézd, itt van a címzés - mondta a fiú és odanyújtott a különleges papírból készült kártyát a lány kezébe, amin tökéletes hurkolással írt betűkkel szerepelt a nevük.
- Érdekes… na bontsd már ki –löket oldalba Dracot.
- De türelmetlen vagy.
- Na ne jártasd a szádat!
- Jaj bocs, hogy egyáltalán levegőt veszek.
Draco meghúzta a vékony szálat, ami magától oldódott el, majd elegánsan a mennyezetig szállt és eltűnt. A csomagoló papír is követte a szél útját, majd ezernyi fénylő pontra hullott szét. Csupán az ajándék maradt meg, ami egy mahagóni színű doboz volt. Látszott rajta, hogy gondos kezek munkája, tele aprócska pillangós, tündéres és növényi motívumokkal. A fiú felpattintotta a borostyánt ábrázoló patentzárat. A dobozkából kellemes levendula illat szállingózott kifele, a belsejében, pedig két nyaklánc pihent két aprócska párnán, amik mellett egy levelet elhelyeztek el. Hermione önállósította magát, kivette onnan, majd feltörte a pecsétet és olvasni kezdte.

„Védelmezzen benneteket a sárkányok és a főnixek ereje”

A levél ugyanazzal a kézírással írták, mint a cédulát, de semmi arra utaló nyom sem jelezte, hogy kitől jöhetett az ajándék. A lány Draconak adta a levelet, majd kezébe vette a főnixet ábrázoló medált, ami a H betűvel jelzett párnán volt. A lánc és a medál is aranyból volt, a madárnak szem gyanánt apró rubinokat szántak a készítők. Hermione felcsatolta a láncot és furcsa érzése támadt. Egyértelműen látszott, hogy nem közönséges ékszer, hanem olyan, ami varázserővel bír. Közben Draco nyakára is felkerült az ezüst sárkányos medál. A sárkánynak az ő esetében zöld szemei voltak. A titkos feladó nagyon eltalálta a színösszeállítást, ami most tökéletesen harmonizált a Griffendél és a Mardekár színeivel.