...

Vastag hótakaró fedte be Roxfortot, ami úgy nézett ki, mint valami tündérmesében a cukormázas kastély. A hidegnek köszönhetően a tó befagyott, kiváló korcsolyázási lehetőségeket kínálva a diákoknak. A fagyos időjárás miatt, a kint órák elmaradtak. A diákok nem is vették ezt rossz néven, mert nem szívesen hagyták el a biztonságot nyújtó falakat. A hó lassan szállingózott, beterítve az egész környéket. Közeledett a karácsony. A kandalló tűzénél, Draco a kinti hóesést nézte, és közben egy levelet próbált írni édesanyjának, mert nem akart otthon karácsonyozni. De a körülötte szerteszét heverő összegyűrt pergamenlapok, nem éppen arról tanúskodtak, hogy könnyű dolga lenne. Ugyanis nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést. Tudta ezzel mélységes fájdalmat okoz anyjának, amit a világért sem akart, de meg kellett tennie. Tulajdonképpen nyomós indoka volt, hogy ne menjen haza, és ez nem volt más, mint az apja. Karácsonykor óriási, fényűző bált szoktak rendezni, amire az összes halálfaló hivatalos volt, természetesen családjukkal együtt. A fiú ki nem állhatta őket, mert mind fent hordta az orrát és eszeveszetten unalmas társaságot jelentettek számára. Letette a pennát és átolvasta a levelet.

Drága Anya!

Először is, nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled karácsonykor. Tudod, hogy nem igazán szeretem, azt a sok felhajtást, amit apa szokott rendezni. A másik okomat, pedig nagyon is jól ismered. Úgy döntöttem, hogy inkább Roxfortban tölteném a karácsonyt.
Kérlek, ne haragudj rám!

Ölel:
Draco


Draco sóhajtva hajtotta össze a kínkeservesen megírt levelet. Sosem volt erőssége ez az irkálás, inkább személyesen szerette elintézni a dolgait, de ez esetben nem tehette ezt. Az ablakhoz ment, kinyitotta és füttyentett egyet. Kicsit később, egy hamuszürke bagoly repült be szobába. A fiú vállára telepedett és kíváncsian várta gazdája utasítását.
- Vidd el ezt a levelet a Malfoy kúriába, de csak anyámnak adhatod oda. Megértetted?- a madár, huhogott egyet, megrázta magát, majd elröppent.
Sokáig látni lehetett a bagoly alakját, majd lassan eltűnt a fiú szeme elől, aki elmélázva nézett utána, és becsukta az ablakot. Fáradtan huppant le a klubhelyiségben lévő széles díványra, majd a sok gyötrődés után, mély álomba merült. Megváltást jelentett neki az alvás, így legalább nem gondolt arra, mekkora patáliát rendez apja, ha megtudja, hogy nem megy haza karácsonyra. De akkor sem tud mit tennie ellene, ő már itt tölti az ünnepeket és kész.

Hermione fáradtan vánszorgott ki a szobájából. Mint mindig, most is rengeteget olvasott és a beadandó dolgozatokat sem csapta össze. De úgy döntött ma már nem tanul többet, hanem pihen egy kicsit a kandalló meleget adó tüzénél. Már éppen leült volna a díványra, amikor észrevette, hogy azt már elfoglalta valaki. A lány önkénytelenül is elmosolyodott az alvó Draco láttán, akinek ellágyult arckifejezése és álomittas mosolyára nem lehetett mást mondani, mint, hogy olyan aranyos. Hermione már régóta nem látta benne a rosszat, mivel kezdte egyre jobban megismerni a fiú jobbik énjét. Most, hogy itt ilyen édesen alszik, nem gondolná egy lélek sem, hogy veszedelmes átkok szórására is képes. A lány halkan az ablakhoz osont, és kinézett rajta. Csodálatos látvány tárult a szeme elé, a hó hatalmas pelyhekben hullott, befedve a park füvét és a Tiltott Rengeteg fáit. Hirtelen szöget ütött a fejében egy gondolat. Odament a fiúhoz, és megböködte, aki ennek következtében mordult egyet, de a lány nem adta fel, tovább próbálkozott.
- Mi az?- kérdezte Draco résnyire nyitott szemekkel, és rettentően álmos hangon.
- Esik a hó.
- Jé, mért is? Talán, csak nem tél van? Hát ez hihetetlen- mondta gúnyosan.
- Gyere, menjünk ki.
- De má’ mé’ hajnali eset 11 óra van, és á’mos vagyok- szólt a fiú, bár nem vette észre miket is motyog itt össze.
- Nincs kint senki. Gyere már, ne kéresd magad, aztán ígérem, békén hagylak!
- Legyen- egyezett bele a fiú, feltápászkodott és ásított egy hatalmasat - Hogy ezt én mennyire meg fogom bánni.
- Hidd el nekem, nem fogod!- mosolygott a lány, karon ragadta a fiút és kivonszolta a klubhelyiségből.
Draconak még feleszmélni sem volt ideje, már kint is voltak nagykabátban, és az egyik kapualjból nézték a hóesést. Csodálatos volt ez az este. A mélyre hatoló csend, a pelyhek hangtalan szállingózása meghitté és varázslatossá tette a környéket. Szikrázott a hó, Hermione átszellemülten indult meg, hogy neki is része legyen a hóesésben, ne csak a parkot szegélyező fáknak. Nevetve forgott körbe, és egy szám „Spin Around”* dallamát dúdolta. Élvezte a helyzetet és nagyon boldognak érezte magát. A fiú zsebre tett kézzel, mosolyogva figyelte a jelenetet, és úgy döntött ő is kimerészkedik a szabadba.
- Szeretem a hóesést- mondta a lány
- Gyönyörű- szólt a fiú, de nem a havat nézte, hanem Hermionét.
- Régebben mindig kiszöktem, ilyenkor sétálni. Olyan varázslatos tud lenni, mintha csak te léteznél, és az a csönd, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mit érzek akkor.
- Én is szeretem a hóesést. A kedvenc évszakom a tél. Emlékszem, amikor kicsi voltam, ilyenkor apával, mindig kimentünk hógolyózni, és hóembert építeni. Akkor rengeteget nevettünk - mondta Draco, és szomorúan lehajtotta a fejét- Most meg…-majd legyintett egyet
- Furcsa ilyeneket hallani Lucius Malfoyról.
- Te csak a kegyetlen arcát ismered, de én ismerem a jót is. Csak már nekem sem mutatja meg, nem hogy másoknak…
- Milyen veled?- kérdezte érdeklődve a lány.
- Lássuk csak, szigorú és távolságtartó. Azt mindig is tudtam, hogy kegyetlen, de ezt már velem szemben is alkalmazza, ezért veszekszünk néha. De jobban teszem, ha nem mondok neki ellent, mert azt nagyon megbánnám. Tudod, megvetem azért, mert válogatás nélkül öl és még azért is, mert egy aljas emberrel - ha lehet még azt annak nevezni - szövetkezik. De ugyan akkor nagyon is tisztem és szeretem, mert ismerem az igazi énjét… Néha nem értem őt. Arra bíztat, hogy legyek halálfaló, szerezzek hatalmat és szolgálja a Nagyurat.
- És te mit szeretnél?
- Oh, az apámat teljesen hidegen hagyja. Én ugyan is nem akarok halálfaló lenni. Szeretek a magam ura lenni, és különben sem állok olyan oldalra, ami nem győzhet-mondta Draco határozottan, e szavakat. Hermione megáll előtte és komoly arccal a szemébe nézett.
- Azt hiszem, félreismertelek.
- Lehet- vonta meg a vállát Draco.
- Mindig is azt hittem, egy lelketlen gazember vagy, érzések és saját akarat nélkül, de most…
- Kiderült, hogy vannak érzéseim, és nem akarok halálfaló lenni. Oh , egyre jobban megismersz, és kezdek lelepleződni. Hát kéne valamit csinálom, mert nem lesz ez így jó - vigyorogott.
- Hogy-hogy régebben olyan bunkó voltál velem? Talán, mert nem vagyok aranyvérű?
- Dehogy, ez csupán eszköz volt, hogy sértegesselek. Jobbat nem tudtam kitalálni. Nem volt szép tőlem, és sajnálom. Az igazi ok, ami miatt olyan voltam veled amilyen, az az, hogy Potterék barátja vagy. Meg azért, mert te vagy az egyetlen lány, aki meg mert ütni és szembe mert szállni velem.
- Értem, és most mit gondolsz rólam?
- Fontos ez?
- Nekem igen.
- Azt hittem, nem érdekel a véleményem.
- De most igen is érdekel.
- Miért?
- Majd elmondom, ha előbb válaszolsz a kérdésemre.
- Most milyennek látlak? Őszinte leszek, nem olyan vagy amilyennek gondoltalak. Most te jössz!
- Azért fontos a véleményed, mert…mert hát...elvégre nem vagyunk ellenségek.
- Akkor mik vagyunk? Talán barátok?
- Nem tudom, lehet – mondta a lány és elgondolkodott, majd eszébe jutott valami- Milyennek gondoltál régen?
- Biztos, hogy tudni akarod?
- Ha nem akarnám, nem kérdezném.
- Na jó. Mindig is egy okoskodó, hülye libának tartottalak, aki nem ismeri a fésűt és a tetejében még rosszul is csókol. De rájöttem, hogy ez nem igaz, főleg az utóbbi nem. Szóval ebből az következik, én is félreismertelek téged.
Hermione mérges arckifejezést vett fel.
- Muszáj, már megint emlékeztetned a baklövésemre?
- Miért? Hát emlékszel rá? – mondta a fiú tettetett meglepődöttséggel.
- Sajnos emlékszem.
- Tényleg?
- Igen, és ne haragudj érte - mondta a lány lehajtott fejjel.
- Rá se ránts, legalább tudom, hogy szép szemeim vannak- nevetett kajánul a szőke mardekáros.
- Meddig fogsz még ezen vigyorogni?
- Elég sokáig- mondta a szőke.
A lány zavarban volt, és fülig elpirult, de volt már egy terve, hogyan kerekedhet a fiú fölé. Fogott egy marék havat és a még mindig hahotázó Draco képébe nyomta. A fiú, miután kiszedte a szájából, orrából és a hajából a hódarabokat, vörös arccal így kiáltott a nevető lány után:
- Ez bosszút követel.
- Gyere csak, nem félek tőled.
- Pedig kéne.
- Ugyan miért?
- Majd meglátod.
Azzal a fiú, a lány után szaladt. Ő sokkal gyakorlottabb volt a hóban való futásban, mint hősnőnk, ezt meg kell hagyni. Az eredmény tehát az lett, hogy Draco elfogta Hermionét, és a vállára vette.
- Tegyél le – nevetett a lány
- Ahogy akarod- a fiú, elengedte a lány, aki egy hatalmas bucka közepébe pottyant.
Draco annyira nevetett, hogy tiszta vörös lett a feje. Mione feltápászkodott és teljes erőből meglökte a röhögéstől kétrét görnyedt fiút, aki hangos puffanással landolt a legnagyobb hóban, úgy, hogy ki sem látszott alóla. A lány már éppen örült volna sikerének, amikor megtántorodott és egyenesen a fiúra esett. Ami nem éppen volt fájdalommentes, a szőkeség számára.
- Mi az lesüllyedtél az én szintemre?
Mind a ketten nevetni kezdtek, aztán egyszer csak elhallgattak. Mélyen egymás szemébe néztek. Draco érezte, hogy elönti egy észveszejtően jó érzés, szívverése felgyorsult, és már nem tudta mit tesz. Közelebb hajolt a lányhoz, és szenvedélyesen megcsókolta. Hermionét meglepték az események, de nem tiltakozott, átadta magát a különleges pillanatnak. Végig futott az egész testén az a kellemes bizsergés, ami nem volt ismeretlen számára. Hirtelen feleszmélt a kábulatból, eltolta magától a fiút és feltápászkodott a hóból.
- Mi a baj?- kérdezte a fiú és megpróbálta átölelni.
- Vissza kellene, már mennünk- mondta a lány halkan, és elhúzódott tőle.
- Te tereld el a szót.
- Nincs semmi bajom. Csak ígérj meg valamit!
- Neked bármit- mondta humorosan.
- Nem viccelek.
- Én sem. Ne csókolj meg többet.
- Miért?
- Csak.
- Ez az én szövegem.
- Mert nem akarom - mondta a lány némi daccal.
- Miért?
- Mert… nem is tudom, talán félek.
- Tőlem?
- Nem.
- Hát akkor?
- Ettől az egésztől- szólt zavartan a lány, majd Draco szemébe nézett – Kérlek, ígérd meg!
- Nem tehetem – mondta a fiú és még egyszer megcsókolta a lányt.
Hermione erősen tiltakozott először, majd visszacsókolt. Megint a hatalmába kerítette, valami furcsa érzés, amitől megijedt. És a csókot egy pofonnal fejezet be.
- Tőled, aztán kérhet akármit az ember!- mondta mérgesen.
- Ne haragudj- szólt a fiú arcát dörzsölgetve.
- Menjünk inkább vissza a kastélyba.
Draco hátradőlt a hóban, majd felkelt onnan. Haja tele volt nagy hódarabokkal és úgy nézett ki, mint egy bolond, aztán megrázta a fejét, és elindult a lány után. Egész úton szótlanul baktattak egymás mellett. Valahogy nem tudták, mit kezdjenek a helyzettel. Miután beértek a klubhelységbe, hátat fordítottak egymásnak.
- Még, hogy nem bánom meg- szólt a fiú epés hangon.
- Mondtál valamit? -kérdezte a lány, aki természetesen hallotta az előbb elhangzottakat.
- Jó éjszakát!
- Neked is.
Később, mikor már mind a kettőjük a saját szobájában volt, egyiküknek sem jött álom a szemére.
A fiú minduntalan azon gondolkozott, hogy mi az ördög búj bele mostanában, és mért csinál mindig marhaságot. Ebben az évben több merész dolgot művelet, mint eddig valaha is és most mindezt egy csaj miatt… Logikus magyarázat nem nagyon, csupán egyetlen egy, jutott eszébe. De azt nem akarta, elfogadni, sem megérteni. Sóhajtozva nézte a palafont és minduntalan, Hermione járt a fejében. Egyáltalán miért viselkedik vele így, amikor nem is tetszik neki? Vagy mégis? Mérgesen fejére tette a párnáját és mormogott valami…
A másik szobában, sem volt éppen érzelem mentes. Hermione, szintén a plafont bámulta, szórakozottan végig húzta az ujját az ajkán. Ez így túl gyors volt neki, először ellenség, majd egy tessék-lássék barátságba kerültek, most meg csókolóznak. Mi legyen, egyáltalán, hogy viselkedjen? Fél szeretni Dracot, nem értette miért, de ez tűnt a legkézenfekvőbbnek.
- Miért ilyen bonyolult minden?- kérdezte hangosan, de a szobája csendes maradt.
A fejére húzta a takarót, az oldalára fordult és aludni próbált. Ám a komisz mardekáros képe itt sem hagyta nyugodni, aki még az álmaiba is követte a lány.


* Josie and the Pussycats : Spin Around