...

A felkelő Nap sugarai, bevilágítottak a bíborfüggönyökkel díszített szobába. Ami nagyon otthonosan volt berendezve. A falon egy hatalmas festmény lógott. A kép virágcsokrot ábrázolt egy asztalon, ami közel volt ablakhoz. Kitekintve rajta sötét, csillagos eget lehetett látni. Aztán lágy fuvallat rezzentette meg az ezüstösen kék függönyt, és nevetgélő tündérkék repültek be, majd táncolni kezdtek. Tovább nézve a szoba berendezését: egy hatalmasa íróasztal-a nagy panorámaablakhoz közel- és egy mahagóni színű szekrény kapott helyet benne. A padlón pedig, hosszú szőnyeg terült szét, amit érdekes minták tarkították. A helység közepén, a hatalmas baldachinos ágyon, az alvó Hermione arcát is végigsimította egy rakoncátlan kis fénysugár. A lánynak megrebbentek a szemhéjai, megmozdult és elmosolyodott. De a mosoly fintorba ment át, amikor további érzékszervei is felébredtek. Pokolian, kínzó fájdalom hasított bele a fejébe, és hirtelen fogalma sem volt róla, hogy egyáltalán hol van. Résnyire nyitotta ki a szemét, ami egy kicsit érzékenyen szűkült össze a fény hatására. Mikor végre sikerült körülnéznie, az éjjeliszekrényen lévő fotók alapján, beazonosította a helyet: a szobájában volt. Bár szüleit és barátait ábrázoló képek mosolyogva integettek neki, ő cseppet sem érezte vidámnak magát. Aztán felötlött benne egy kérdés: Mit is csinált tegnap? Arra még tisztán emlékezett, hogy befogták az unikornist és visszafelé indultak. De, hogy mi történt azután, azt már homály fedte. Agya makacsul megtagadott mindenfajta emlékezést, és még töprengést sem engedélyezett a lánynak. Hermione fájdalmas sóhajt hallatott, majd újra mély álomba merült.

Délfelé valami éktelen csengésre ébredt. Nagyot nyújtózott, és lelökte magáról a takaróját. Kócos, komás fejjel kimászott az agából és a tölgyfából készült íróasztala felé vette az irányt. Felnézett az általa készített színes naptárra, amin, miden egyes teendője felé volt tüntetve különböző színekkel. Most pedig, egy csomó bejegyzés sakálvörös színben pompázott. A lány hanyagul intett a pálcájával, csengés és a villogás is azonnal megszűnt. Ásított egy hatalmasat, a nagy halom pergamentekercsre nézett, és talán először az életében elfintorodott. Hermione végül pennát vett a kezébe, és elkezdett írni egy pergamenlapra, majd hirtelen tudatosult benne, hogy azt sem tudja, milyen nap van. Megnézhette volna a naptárt, de ez épp nem jutott az eszébe. Feje még mindig kóválygott, de megpróbálta rendezni az emlékeit. „Arra emlékszem, hogy a Tiltott Rengetegben voltam….aztán elfogta Malfoy az unikornist…elindultunk visszafelé…és …és…és nem emlékeszem. Mi történ azután?”- rémültem körülnézett, egyfajta választ keresve- „Összegezzük a tényeket: a saját szobámban vagyok, de hogy kerültem ide? A pizsamában vagyok, de mikor vettem fel?…Úristen mi folyik itt? Mindjárt szétmegy a fejem”- Így tépelődött magában egy ideig, aztán felállt az asztalától és kiment a szobából. Kilépve kit talált, méregzöld pizsamában a kanapén fekve, hát nem mást, mint kedvenc vadászgörényét. Draco éppen hatalmas koncentrációval egy könyvet olvasott, fel sem pillantva belőle. Hermione összehúzta a tekintetét, és minden erejét összeszedve, meg akart bizonyosodni róla, hogy jól lát-e. „Roxfort története??? Nahát nem is gondoltam volna, hogy pont Malfoyt érdekli ez a könyv.”- gondolta meglepve.
- Jó reggelt!- törte meg a csendet a lány rekedt hangja.
- Már dél van, szóval nincs reggel - mondta fiú mogorván, fel sem pillantva a lebilincselő olvasmányból.
- Köss bele a betonba is!- morogta a lány
- Mi az a beton?
- Nem érdekes- szólt, és nekitámaszkodott az ajtófélfának- Milyen nap van ma?
- Hogy-hogy nem tudod? Ott van a szobádban az a hatalmas naptár, amire minden fel van írva - mondta tárgyilagosan, de még mindig a könyve mögül.
- Ne kötekedj velem! Hasogat a fejem, mindenem piszkosul fáj, és te még fárasztod az agyamat is. Szóval, ha megkérhetlek, válaszolnál egy egyszerű kérdésre?- csattant fel idegesen a lány.
Draco most felnézett, szürke szemeiből olyan ragyogás áradt, ami megijesztette a lányt. Hermionénak kiült a meglepetés az arcára, de minden erejével azon volt, hogy némiképp palástolja azt, több-kevesebb sikerrel.
- Vasárnap- mondta a fiú egykedvűen, majd folytatta előbbi tevékenységét.
- Kösz- mondta a lány, visszament a szobájába és hatás kedvéért, egy kicsit erősebben csukta be ajtaját.
A fiú ügyet sem vetve, Hermione távozására, tovább lapozott a 987. oldalra. Ahol címként, ez szerepelt: A Tiltott Rengeteg őshonos növényei. Itt rengeteg növény volt felsorolva, Draco egyre lejjebb nézete az oldalt, majd fordított és megtalálta, amit keresett.

illumina: az egyik leggyakoribb, természetben előforduló faj, a Tiltott Rengetegben és egész Anglia szerte. Kábítószerként használták a középkorban, de ma már csak bájitalok alapanyagaként alkalmazzák, bár ez nem túl jellemző, mivel termesztése engedély nélkül, az 1886-os törvény XXXII. cikkelye szerint, büntetendő. A növény áltag magassága: 5-7 m. Könnyen felismerhető piros pöttyös, apró leveleiről. Váladékkal teli tüskéi 4-8 cm hosszúra is megnőhetnek, amik képesek mély sebet ejteni, de ennek nincs sok jelentősége, mivel a bennük lévő, zselészerű kék masszában különleges bőrgyógyító hatóanyag is van. A növény összekeverhető a nirriti nevű mérgező növénnyel. ~ hatásai: bódító, émelygést és szédülést okoz. Jellemző, hogy az alany emlékezete kihagy, de gyakori, hogy látomásokban visszatér. Ami a következő módon történik: az egyén elájul, szemei ezüstösek lesznek és körülbelül negyed óráig eszméletlen lesz, de fiatalabb embereknél, lehet akár néhány másodperc is, ilyenkor bármilyen bűbáj alkalmazása tilos! Mert halált is okozhat. A növény nem mérgező, de nagy mennyiségben szervi megbetegedéseket is okozhat, bár ez nem fordul elő nagymértékben, csupán az esetek 5%-ában.

Draco becsukta a könyvet, és a közeli asztalra dobta, amin a vaskos kötetet, hatalmas puffanással landolt. A falón lógó portréban, a széken ülő alvó hölgyet is felébresztette a robaj és felháborodva nézett a rendbontóra.
- Fiacskám, lehetnél óvatosabb! Fellármázol itt mindenkit - mondta megrovóan.
- Elnézést- szólt a fiú szórakozottan.
Aztán felkelt a pamlagról és a szobája felé vette az irányt.

Miután a lány „becsukta” az ajtót, dühös arccal leült az ágyára, majd végigdőlt rajta. Mély levegőt vett, és lassan kifújta. Kellemes bizsergés futott végig az egész testén, becsukta a szemét. Hirtelen egy emlékkép tört elő a homályból. Egy közeledő szürkeszempárt látott, amiben ugyanolyan csillogást vélt felfedezni, mint nem sokkal előbb Dracoéban. Gondolkodni próbált, aztán kinyitotta a szemét, és beléhasított a szörnyű felismerés: ”Malfoy járt a szobámban. Különben honnan tudna a naptáramról?”
Felugrott az ágyról, és eltökélt szándékkal elindult kifaggatni, azt az „alávaló férget”, ahogy ő nevezte. Határtalan dühvel trappol végig a klubhelyiségen, meg sem torpanva lakótársa ajtajáig. Megállt, az említett ajtó előtt, és „bekopogott”. Ez először még udvarias volt, aztán mikor nem kapott választ, hangos dörömbölésbe csapott át. Ami cseppet sem tűnt kedvesnek, inkább vészjóslónak hatott.
- Malfoy azonnal nyisd ki!- semmi válasz- Nyisd ki, de most rögtön!- ütötte már ököllel az ajtót, mire a szoba lakója már nem halogathatta tovább, cseppet sem aranyos vendége, bebocsátását.
- Mi az már megint, Édesem? Talán mondjam meg, hányadika van?- kérdezte nyugodt, méltóságteljes hangon.
A lány szólni sem tudott, mivel a görény, aki megkeserítette eddigi élete, majdnem minden percét, most itt állt előtte teljes életnagyságban, csupán egy törülközőt viselve. A tények szerint: Draco éppen a zuhany alól szabadult ki. Szőke haja összekuszálódva meredt minden felé, amiről a lecseppenő vízcseppek végigfolytak, a tökéletesen kidolgozott mellkasán, majd a kockás hasán. Ellenállhatatlan tekintettel nézett, a meghökkent lányra –akinek a fiú láttán még térde is remegni kezdett, és már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy kérdőre akarja-e vonni Dracot- majd megengedett magának egy felettébb sármos félmosolyt, ami még szebbé tette vonásait. Az első döbbenet után, Mione megszólat:
- Hát…én csak…én…-dadogta.
- Mond csak, hallgatlak – szólt sejtelmesem búgó hanggal Draco, -akinek egy olyan mosoly jelent meg az arcán, mint aki győzelmet aratott volna – és háttal, lazán az ajtófélfának támaszkodott. Valljuk be, teljesen sikerült zavarba hoznia a lányt.
Hermione hátrébb lépett egy kicsit, és kísérletet tett a fiú hiányos öltözékének elfelejtésre. Megpróbált a fiú szemeibe nézni, - amikben az eleven tűz égett - nem volt éppen előnyös helyzetben, de összeszedte minden bátorságát és megszólat:
- Szóval -kezdte halkan, majd erőt merítve dühéből, így folytatta - Mit kerestél a szobámban?
Draco a lány felé fordult, ám a derekára tekert törülköző más utat választott. Megvált gazdájától és elegánsan a padlón landolt. A események hatására a dühös Hermione szeme elkerekedett, és elvörösödött. A fiú arcán, pedig csak egy enyhe pír jelent meg. A lány összpontosítani próbált, csupán Draco tekintetére, több-kevesebb sikerrel.
- Tudod mit, inkább hagyjuk!- hadarta, majd megfordult és elviharzott.
A szőkeség ezek után, végre egyedül, és anyaszült meztelenül maradt. Harsán nevetés tört elő belőle, amikor felidézte lány arcát , majd egy laza mozdulattal felvette, a földről a szökevény törülközőt, és becsukta a szobája ajtaját.

***
Fél egykor, Draco- már hiánytalan öltözékben- lépett ki az előtérbe. Megigazította a fekete ingét, majd a talárját, és az órájára pillantott, ami fél egyet mutatott. Már nagyon éhes volt, mivel elég régen nem evett semmit. A „börtönből” szabadulást jelentő kijáratot, két spártai harcos szobra állta el, akik nem éppen olyannak néztek, mint akik ki akarnák engedni, a fiút.
- A lány nélkül nem mész sehova- szólt az egyik.
- De én akkor is kimegyek innen – erősködött Draco.
- Hiába minden próbálkozás- mondta a másik szobor.
- Csak figyelj!- mondta a fiú és előkapta a pálcáját, mormolt valamit, majd egy sárga fénysugár tört elő és egyenesen a két őrt vette célba. A szoborhoz érve, a sugár, a védelmet nyújtó kék pajzsba csapódott és eltűnt, mintha nem is lett volna. De a szigorú börtönőröknek semmi baja sem esett.
- Mondtam, hogy hiába. Innen csak kétféleképpen tudsz kijutni: vagy a lánnyal vagy vészhelyzet esetén.
- Most vészhelyzet van - mondta immáron dühösen a fiú.
- Hol? Itt? Én nem látok semmit.
A klubhelyiség tényleg veszélymentes volt, nem mutatott egyik bútordarab sem, bármilyen nemű hajlandóságot, hogy rátámadjon Dracora. A portréjában kuncogó hölgy még jobban leidegesítette a szőke szívtiprót. Türelmét vesztve, berontott Hermione szobájába, természetesen kopogás nélkül. A lány éppen szorgalmasan körmölt, valamilyen esszéféleséget, a citromfű áldásos hatásairól, a haj növesztő szerek elkészítése terén, ami nyílván bájitaltanra kellett beadnia. Ránézett a belépő fiúra, kicsit elpirul, majd újra az irománya felé fordult.
- Legalább kopoghatnál - mondta kimérten.
- Mert, szerinted én mit láthattam volna?- kérdezte a fiú gúnyosan.
- Természetesen semmit- válaszolta gyorsan- Miért jöttél?
- Éhes vagyok!
- Sajnálattal hallom. Nekem ehhez, amúgy mi közöm van?
- Nélküled nem mehetek le ebédelni.
- Ó milyen megható- szólt gúnyosan.
- Komolyan beszélek!
Hermione a sarokban álló ingaórára pillantott.
- Mindjárt befejezem, csak fél óra.
- Fél óra?
- Igen, meg egyébként is, mindig egykor szoktam ebédelni.
- Lehet, hogy te igen, de én most vagyok éhes, és most akarok enni.
- Ne legyél, ilyen gyerekes. Ülj inkább le, és ne ácsorogj itt! Zavarod a munkámat, és nem fogok végezni vele, ha itt lábatlankodsz mellettem.
Draco utált, ha megmondták, mit csináljon, de most lábai maguktól engedelmeskedtek, és pár másodperc múlva már duzzogva a lány ágyán csücsült, aztán elterült rajta. Síri csend uralkodott a szobában, csupán a penna sercegése, és az óra kattogása hallatszott. Majd a semmiből egy éhes gyomor, cseppet sem halk korgása törte meg a hallgatást. Hermione elmosolyodott, de a világért sem hagyta volna abba az írást. A fiú viszont megelégelte a várakozást, odament hozzá és megfogta a kezét. A lány összerezzent az érintéstől. Mire feleszmélt, pennája már nem volt sehol.
- Mit csinálsz?- kérdezte félve, a fölé tornyosuló alaktól, akinek elég furcsa grimasz ült ki, az arcára.
- Elegem van!- mondta Draco hirtelen.
Felkapta a Hermionét, a vállára tette, majd kivitte, a hevesen tiltakozó lányt a szobából.
- Engedj el te szemét, hadd fejezzem be a dolgozatomat!
- Azt már nem! Most szépen elmegyünk ebédelni!
- De tegyél már le!- ütögette Mione, a fiú hátát.
- Sajnálom, de nem tehetem- szólt színpadiasan Draco, és még vigyorgott is hozzá.
Kicipelte a lányt a klubhelyiségből, majd végig a hosszú folyosókon. Hahotázó diákokat hagyva a hátuk mögött.
- Miért nem teszel le?
- Mert nem.
- Kérlek! Kezd felkeveredni a gyomrom, és rosszul vagyok. Azt hiszem, mindjárt hányni fogok.
- Csak nyugodtan engem nem zavar.
- Az sem, ha téged is lehánylak?
- A legkevésbé sem, csak akkor te mosod ki a taláromat, de varázslat nélkül.
- Akkor mi érdekel?
- Per pillanat, az evés.
- Oh értem. Árulj el valamit, mért hurcolászol a válladon?
- Tényleg tudni akarod?
- Akkor nem kérdeztem volna.
- Reggeli torna.
- Délután mi? Te sem vagy tisztába a napszakokkal. Most, miért égeted magad?
- Te is égsz velem együtt.
- Miért jó ez neked?
- Nem tudom. Csak.
- Miért csak?
- Mert csak.
- Bő a szókincsed.
- Te meg túl sokat kérdezel.
- Miért, az baj?
- Igen az.
- De miért?
- Azért, mert nem szeretem, ha kérdésekkel zaklatnak, főleg olyanokkal, amikre nem akarok válaszolni, és ez idegesít.
- Én idegesítelek?
- Igen
- Akkor minek fogalakozol velem?
- Mert nincs jobb dolgom.
- Te tudod.
Aztán egy darabig nem szóltak egymáshoz. Hermione, egyre jobban elhagyta magát, azért, hogy minél nehezebb legyen. Draco, akármilyen erős is volt, nem bírta tovább vinni, de ezt egy szóval sem említette. A lány végül megelégelte a dolgot.
- Malfoy tegyél már le!
- Ahogy akarod - mondta a fiú és letette vége a lányt – Tudod, nagyon nehéz vagy!
- Akkor ne cipelj, és hagyj békén!
- Mi ez a nagy ricsaj? Áh Mr Malfoy és Miss Granger, tudhattam volna. Önöktől zeng az egész iskola. Azt hittem, hogy végre megkomolyodtak egy kicsit, de látom tévedtem- szólt McGalagony- Viszont, annak örülök, hogy a feladatukat tisztességesen teljesítették, és nem csináltak semmi galibát. Oh majd elfelejtettem- mondta és egy kört rajzolt a levegőbe a mutató ujjával.
Aztán a professzor távozott. A két fiatal értetlenül nézett egymásra, nem értették, mi is volt tulajdonképpen ez a körzés. Megvonták a vállukat, majd tovább indultak, és bementek a Nagyterembe. Ahol hirtelen egy mardekáros ugrott fel a helyéről, és elkiáltotta magát:
- Éljen az ifjú pár!- azzal tapsolni kezdett.
A tanulók gonoszabbik fele, is nekiállt tapsolni, sőt harsány nevetésbe is kezdtek. A tanári asztalnál ülők sem tudták elfojtani a nevetésüket. Még Piton sem, aki csupán egy fél mosollyal elintézte az ügyet. Draco és Hermione, próbáltak jó képet vágni az egészhez, majd elültek a saját asztalukhoz.

Miután befejezték az evést, mindketten elindultak kifelé. Hermione a könyvtál felé indult, ha valami láthatatlan erő vissza nem húzta volna, nem találta volna magát Draco karjai között, és nem fejelte volna le szegényt.
- Meg vagy húzatva? Tudom, hogy vonzó vagyok, de attól még nem kell ennyire hozzám tapadnod - mondta a fiú fejét dörzsölgetve, de észrevette, hogy a lánnyal nincs rendben valami –Jól vagy?- kérdezte aggódva, bár soha nem ismerte volna el, hogy aggódik a lányért.
- El fogok ájulni – rebegte, és egyre szaporábban vette a levegőt.
Aztán Hermione szemei lecsukódtak, mikor újra kinyitotta, ezüstös fényben csillogott mind a kettő.
- Ez nem lehet igaz, most meg látomása van- mondta a fiú
Az égész csak másodpercekig tartott. Draco már csak egy zavart tekintettel találta szemben magát. A lány kibontakozott, a fiú karjaiból, és hátrébb húzódott.
- Össze lettünk kötve- mondta a lány halkan.
- Vettem észre. Mit láttál?- bár nagyon is jól tudta vagy legalábbis sejtette, mit láthatott.
- Semmit- mondta - Menjünk fel a könyvtárba, és keressünk valamit a kötőbűbáj hatástalanításáról.
- Jó- mondta a fiú.
Hermione szíve hevesen dobogott. A látomás során minden eszébe jutott, amire eddig nem emlékezett, az erdei kirándulásból. Össze volt zavarodva, nem értette magát, de már nem tudta meg nem történté tenni az esetet. Be kellett, hogy vallja, ilyen csodálatos csókot még életében nem kapott. De pont az ellenségétől, ez azért már sok volt neki. Szótlanul folytatták az utat a könyvtár felé. A lány még mindig érezte, ajkán a lágy és szenvedélyes csók nyomait, mintha csak most kapta volna. Aztán egy megválaszolatlan kérdés ötlött fel benne: Miért éppen Malfoyt kellett megcsókolnia?

***
A két fiatal késő éjszakáig voltak a könyvtárban. Mivel a könyvtáros nem mutatott semmi hajlandóságot arra, hogy segítő jobbot nyújtson nekik. Így hát kénytelek voltak maguk nekiállni a kutatásnak. De eddig még egy árva bűbájt sem találtak, aminek hasznát lehet venni. Mind a ketten szorgalmasan olvasták az általuk kiszemelt könyvet. Csak az volt a probléma, hogy a mi szőke hercegünk, nem a kötőbűbáj ellenátkát kereste, hanem saját álmának megfejtésre fordította az értékes időt. Az igazat megvallva, nem nagyon érdekelte a dolog. De hiába lapozott át egy halom könyvet, nem talált semmit, ami nyomra vezette volna. Egy árva szó sem volt ezüst sárkányokról.
Hermione esze sem éppen azon járt, amin kellett volna, hanem az asztal máik oldalán ülő fiún. „Miért hozott vissza? Jó lehet, nem akart még nagyobb bajba kerülni… Miért akarok mindig arra jutni, hogy érdeklem őt? … Fura, már nem tartom igazán ellenségnek. Talán nem is voltunk soha azok, csak egyszerűen mások vagyunk. Igen, néha azért gyűlölsz valakit, mert szeretni is tudnád… Nem, nem hiszem, hogy tudnám szeretni, vagy mégis… Olyan hülye vagyok, ilyeneken gondolkodni kész elmebaj. Az tény, hogy egy-két dolog megváltozott. Hatalmas előrelépés, hogy Draco Malfoyjal együtt próbálunk megszabadulni egymástól. Elég furcsa helyzet és… Hoppá lebuktam.”
Draco a lány felé nézett, aki gyorsan a könyve fölé hajolt, lázasan keresve a megoldást.
„Már megint engem nézett. Mióta látomása volt, folyton engem néz. Persze, hiszen, ha minden igaz, emlékszik mindenre… De mit érdekel ez engem Granger?… Olyan jól néz ki, amikor így összpontosít, és zavarában a haját csavargatja. DRACO térj már észhez!… Mi van velem? Egy sárvérű, na ne. Apám meg is ölne érte, először darabokra átkozna, aztán megetetne a hollókkal…Úh utálom a hollókat… Amúgy kit érdekel, mit mond, vagy gondol, ez az én életem, nem szólhat bele… Megbabonáz ez a csaj, szinte vibrál körülöttünk a levegő. Vagy csak én érzem így, vagy csak túl sokat ettem ebédnél? Ha most hallana valaki, azt hinné, begolyóztam, de már én is kezdem azt hinni… Azt hiszem, nem fogok annyira sietni azzal az ellenbűbájjal – vigyorodott el a fiú- Végül is miért ne élvezhetném a helyzetet, nem Pansyvel lettem összekötve.”
- Na most már kifelé gyerekek- szólalt meg a könyvtárosnő - Szeretném bezárni a könyvtárat.
Mind a ketten, kivánszorogtak onnan, majd lassan, komótosan felsétáltak a lakosztályukba. Draco automatikusan követte a lányt a szobájához.
- Ide nem jössz be!
- Csak emlékeztetni szeretnélek, össze vagyunk kötve.
- Itt nem működik a kötő bűbáj!- szólt ki a portréjából a hölgy.
Hermione nevetett egyet.
- Jó vicc volt… Draco- majd megcsukta az ajtaját.
Draco egy kicsit ledermedt, hogy a lány a keresztnevén szólította, majd mérgesen a portréra nézett.
- Ünneprontó- mondta ásítva.
Azzal bement a szobájába és ő is becsukta az ajtaját.