|
2. fejezet - Utazás Roxfortba
Nyx 2006.07.31. 18:32
 ...
II. fejezet
Utazás Roxfortba
A szél faleveleket sodort a 9 és ¾-ik vágány peronján. Szeptember lévén, mint minden évben ugyanekkor, diákok hada lepte el a peront, hogy elinduljon Roxfortba. Egy új év kezdődik mindenki számára, tele új kalandokkal, reményekkel és természetesen sok tanulással. A peronra egy gesztenyebarna hajú lány lépett. Hosszú, göndör hajával pajkosan játszott az őszi szél. A lány elmélázva figyelte a többi iskolatársát. Elmosolyodott. Még élénken élt az emlékezetében az az élmény, amikor először utazott Roxfortba. Milyen izgatott volt akkor, hogy eltelt azóta az idő….Sóhajtott egyet. Ő most utoljára utazik oda. Bár tudta, nehéz szívvel fog megválni tőle, mégis örömmel töltötte el az összes kellemes emlék, amit az évek során a jó öreg Roxfortban szerzett. Még egyet sóhajtott, majd befejezte az elmélkedés, és elindult az izgatott tömegben a vonat felé. Fürkésző tekintettel pásztázta a környéket, barátait keresve, de még színüket sem látta. A vonathoz érve tanácstalanul körülnézett, de végül úgy döntött nem érdemes tovább várnia. Felszállt a vonatra, illetve csak szállt volna, mert nehéz utazóládáját sehogy sem tudta felráncigálni. Sajnos nem használhatott semmiféle bűbájt, hogy megkönnyítse helyzetét, mivel pálcája a láda legmélyén lapult. Eszébe jutottak Rémszem Mordon szavai, a lankadatlan éberségről, ami most végképp fel mérgesítette. Ide vezet az, ha nem figyelünk a pakolásnál, és a legfontosabb dolog kerül a legelérhetetlenebb helyre. A lány végiggondolta a lehetséges variációkat: nekiáll kipakolni, de akkor meg lekési a vonatot vagy próbálja meg a vonatra tuszkolni azt az átkozott csomagot, vagy kérdetne segítséget is? Ez az, ez a jó ötlet! Tanakodása közben valaki, a háta mögül megszólította.
- Mi az, Tündérem nem boldogulsz?
Hermione Granger számára ez a hang egyáltalán nem volt ismeretlen, csak a szóhasználat egy kicsit meglepte. Lassan megfordult és szembenézett az ellenséggel, bár a fiú látványa cseppet se volt olyan, mint amilyen az elmúlt 6 évben bármikor. Draco Malfoy elég sokat változott, külsőleg, magasabb és izmosabb lett. Tejföl szőke haja hanyag eleganciával lógott finom vonású arcába, és szürke szemeit a lány olyan igézőnek látta, mint semmi mást. Draco arca egy aprócska meglepetést tükrözött, mivel álmában sem gondolta volna, hogy azt a lányt hívja tündérkémnek, akit a legjobban utál és megvet. De ha jobban belegondol, nem is olyan, mint régen, nem csoda, hogy nem ismerte meg. Végignézte a lányt és arra a megállapításra jutott, hogy óriási változáson ment keresztül. Hermione haja már nem volt bozontos, hanem laza csigákban hullott a vállára, alakja karcsú és nőies lett. Angyali arcára pedig egy csipetnyi meglepődöttség ült ki, bár ezt próbálta palástolni.
- Kopj le Malfoy, nélküled is elboldogulok- mondta bosszúsan a lány.
- Akkor igyekezz, mert én is szeretnék végre felszállni - szólt gúnyos, lenéző hangon a fiú.
A lány ügyet sem vetve a fiúra, újra a ládája felé fordult és újra megpróbálkozott a lehetetlen feladattal, de valahogy sehogy sem sikerült. Közben Draco már türelmetlenül toporgott, a torkát köszörülte és a körmét babrálta, végül megszólalt:
- Segítsek?
- Furcsa ilyet hallani tőled… De azt kell, hogy mondjam, nem kell a segítséged –mondta egy balul sikerült kísérlet után a lány, aminek következtében a láda ismét a földön landolt.
- Igyekezz sárvérű!!
- Fogd be, te aranyvérű görény.
Villogó szemekkel néztek egymásra, ugrásra készen. Az idillt Seamus hangja törte meg:
- Szia Hermione!
A lány egy kicsit megenyhült tekintettel fordult Seamus felé, és mosolyogva köszönt neki.
- Szia! – majd hozzátette- Tudnál nekem segíteni, már egy jó ideje szenvedek a csomagommal EGYEDÜL, és sehogy sem tudom feltenni a vonatra.
- Persze -mondta a fiú. Hermione ládája pillanatok alatt a vonatra került.
- Köszönöm.
- Semmiség, majd a suliban találkozunk - mondta a fiú és elindult a barátai irányába.
Hermione egy pillantást sem vetve Dracora, felszállt a vonatra és elfoglalta helyét a legközelebbi üres kupéban. Lehuppant az ülésre, és egy könyvet vett elő a táskájából. A kelta rúnákról szóló olvasmány egy ideig lekötötte a figyelmét, de gondolatai elkalandoztak, és már egyáltalán nem figyelt a könyvre. Lassan szemhéjai is elnehezültek, és átadta magát az édes álomnak, aminek már semmi köze sem volt a rúnákhoz.
***
Az álomból McGalagony dühös hangja ébresztette fel.
- Felrobbantani a kupét? Hogy jutott ez eszébe Malfoy? Én nem ezt várom el egy iskolaelsőtől.
- De tanár nő, Finnigan …-kezdte Draco a magyarázatot.
- Nem érdekel!! Ő is meg fogja kapni a büntetését, ne aggódjon… Értesíteni fogom Piton professzort is a történtekről. Mivel a tanév még nem kezdődött el, nem vonok le a házától pontokat. De az út hátralevő részét itt fogja tölteni, és nem mozdul innen. Megértette?!
Draco, amikor benézett a kupéba, és meglátta az alvó Hermionét, szörnyülködve így szólt:
- Nem…ide nem ülök be!
- De még mennyire, hogy igen. Ne hisztizzen itt nekem, mint egy hat éves. Két választása van: vagy ide ül, vagy varázslat nélkül kitakarítja azt a kupét, amit tönkretettek Finnigannel.
A fiú számításba vette a lehetőségeket és úgy döntött, hogy a kisebbik rosszat választja, mégis csak jobb Hermionét piszkálni, mint takarítani. Beleegyezően bólintott és bement a kupéba.
- Helyes- szólt a professzor- Lux paries – mormolta, majd kiment a kupéból.
Draco hangosan becsapta az ajtót, majd leült az ülésre, feltette lábait, majd a lányt figyelte. Hermione valójában nem is aludt, csak tetette, nem volt semmi kedve összetűzésbe keveredni. De Draconak más tervei voltak. Egy ideig még kitartóan fürkészte a lányt, de aztán, csak unottan nézett ki az ablakon. A lány még mindig színlelt, ám az ölében lévő könyv, hirtelen csúszni kezdett. Hermione a könyv után nyúlt, hirtelen észbe kapott és mozdulata félbe maradt. A szemközti ülésen terpeszkedő fiú természetesen, mindent észrevett, és cselekvésre határozta el magát. Talárja zsebéből egy sastollat vett elő, közelebb lopakodott, majd megcsiklandozta vele a lány orrát. Óriási tüsszentés hangzott, és egy pillanat múlva Hermione már éber és természetesen mérges volt.
- Mit keresel itt?
- Az biztos, hogy nem téged Granger- mondta, és visszaült a helyére- McGalagony parancsa volt, hogy ide üljek.
- Csodás- utálkozott a lány. Már éppen nyúlt volna a könyvéért, de Draco gyorsabb volt nála.
- Add vissza, te görény!
- Kérd szépen, sárvérű- és magasan a feje fölé tartotta a könyvet, hogy a lány még véletlenül se érhesse el.
- Ne hívj többet sárvérűnek!
- Mert mi lesz?
- Hát ez- azzal egy jól irányzott rúgással eltalálta a fiú sípcsontját, aki ösztönösen leengedte a kezeit, a lány kivette a kezéből a könyvet és még jól fejbe is kólintotta a fiút.
- Soha többet ne merj sárvérűnek hívni - mondta a lány dühösen és sietős léptekkel kifelé igyekezett
- Ezt nagyon meg fogod bánni Granger!!- kiáltott a fiú Hermione után, miközben a lábát dörzsölgette. Már rohant volna a lány után, ha nem ütközött volna akadályba. Megfeledkezett a bűbájról, ami nem engedte ki őt a kupéból. A védőbűbáj visszaröpítette a fiút, aki hangos puffanással ért célt a falon, ahol újabb ütéssel gazdagodott. Hermione látta elterülni a fiút, de nem törődött vele. Inkább egy másik kupé keresésére indult. Egyszer csak ismerős hangok ütötték meg a fülét. Az egyik kupéból egy fiú nézett ki a folyósora.
- Hermione, hol voltál eddig?
- Szia Harry. Sziasztok -mondta zihálva a lány, és gyorsan leült Luna mellé. A kupéban Harry, Ron, Luna és Ginny foglaltak helyet.
- Valami baj van?- kérdezte Ginny
- Semmi- hangzott a tömör válasz - Milyen volt a nyár?- váltott teljesen más hangnemre. Hermione arcán boldog mosoly tűnt fel, de belül még mindig lángolt benne a düh.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
