- Mennem kell, Mrs Thompson. Köszönöm a vendéglátást! Anyu örülni fog, hogy a megbeszéltekkel ellentétben mégse alszom itt.Pedig jó lenne.De majd legközelebb - búcsúzott a 12 éves Mary. - Szia, Martha!

- Szia! -integetett a kislány legjobb barátnője. Édesanyja a vállán nyugtatta a kezét.

- Siess haza, Mary szívem! Vigyázz magadra! -kiáltott a távolodó lány után. Mary hátrafordult, integetett, majd szökdécselve megindult az alkonyodó utcán. Szőkésbarna, kék szalaggal megkötött copfjai ugráltak a vállán, kockás szoknyája ide-oda libbent ugrándozásától.Az idő fél 8 fele járt.

Hamar kiért a kis faluból. Egy réten kellett átvágnia, hogy hazaérjen. Az ő házuk az erdő szélén állt. A fű térdig ért, ő pedig még mindig vidáman lépkedett, néha meg-megállt, virágot szedett. Nem is sejtette, hogy egy sötét alak Martha Thompson-ék házától követi, szépen csendben, az árnyak közt megbújva.

A kislány hátraforult, és meglátta az alakot. Elakadt a lélegzete. Szedte a lábát. Mintha minden lassított felvételben lett volna. A fűtenger nagyon lassan hullámzott, a szél rejtelmes titkokat susogott, ő pedig hiába sietett, úgy tűnt, mintha vízben próbálna futni. Görcsösen szorongatta a kezében a vadvirágokat. A szíve szaporán vert. Nem mert hátranézni, csak a szeme sarkából. Rettegésében észre sem vette, hogy a könnyek csak úgy patakzanak a szeméből. Zihálva kapkodta a levegőt. A házuk már ott volt egészen közel. Látta a kivilágított ablakokat. Sikoltani akart, segítségért kiáltani. Azt akarta, hogy az édesanyja szorosan a karjaiba zárja,hogy megsimogassa a haját,letörölje a könyeit, hogy megvigasztalja, megnyugtassa.

Hallotta, ahogy az alak közeledik. Szíve dübörgött a félelmtől. Vér dobolt a fülében, úgy érezte, kiszakadt a dobhártyája. Ekkor egy erős, villanásszerűen éles fájdalom hasított a fejébe.Felsikoltott. A földre zuhant. Tarkójához kapott. Keze csurom vér volt. Négykézláb mászott tovább, a virágok még mindig a kezében. Ekkor egy újabb ütés érte a fejét, és összecsuklott. Valaki megfordította. Már csak egy elmosódott alakot látott. Majd egy pillanatra fehér, vakító fény villant, és Mary előtt elsötétült minden...

Másnap reggel a madarak vígan csicseregtek. A nap félénken hunyorgott.  

Egy szőke, rózsaszín hajszalagos kislány ugrálókötelezett a réten. Vígan kacagott. Megpillantott egy lepkét, utána eredt.

A színes kis pillangó röpködött. A kislány nevetve szaladt utnána. A lepke leszállt. A lány rémülten sikoltott fel. A pillangó rebegtette szárnyait. A kislány, Sophie, Mary húga volt. Most sikoltozva, zokogva rohant a házuk felé, anyja,apja és a bátyja, Ben után kiáltozva.

A lepke mégegyszer megrebbentette a szárnyait, és felszállt a fűben fekvő halott Mary elkékült ajkáról...