Ismerős érzés gondolom mindenkinek. Mikor a hátad közepére kívánod a 6. órát. (jaja ez eléggé ismerős XD)

Hatodik óra.Matek.Mondhatom, szuper! Az osztály akár egy szauna. Már az első órán kikészült mindenki. Tesióra volt... A legtöbben álmosan bámulnak a tanárra. Néhányan pusmognak, röhögcsélnek halkan. A tanárnő csak beszél. Ismétlés. Függvények. Geometria. Szuper, mondhatom! A fejemben lustán kavarognak a gondolatok. Többnyire ilyenek: micsoda időpazarlás! Legyen már vége! Meghalok! Hű de unalmas.

Nézek a tanárra, adom a figyelmes diák figurát. Pedig fel sem fogom miről van szó. A tanár ír valamit a táblára. Lustán, egy lajhár gyorsaságával lefirkantom a füzetbe. Csak néhányan követik a példám.

A tanár magyarázás közben végignéz az unott, fáradt arcokon. Látszik rajta, hogy kicsöngetésig itt fogunk rostokolni.

Az unalom egyre jobban elhatalmasodik rajtam. Úgy érzem, menten elalszom.

-Mennyi az idő?- suttogom hátra egyik barátnőmnek

- 13:15 ! -suttogja vissza.

Te jó ég! Még negyed óra! Ezt nem bírom ki! Céltalanul kinyitom a matekkönyvet, és beleírom kedvenc együttesem nevét már vagy harmadszorra. Üres tekintettel meredek a tanárra. Miért csinálj ezt? Miért taszít minket az izzadt,álomszerű transz mély örvényébe? Engedjen el már minket! Könyörgöm...

Az órának tűnő percek csigalassúsággal telnek. És akkor...Mintha egy angyal éneke csendülne fel! Ó, édes dallam! Végre!

Megszólal a csengő!